Szerencsétlenség

2022.01.19. 10:18

Menekülő autós gázolt el egy rendőrt Tatabányán

A férfi január 16-án vasárnap hajnalban autójával jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

Elütötte az intézkedő rendőrt egy ellenőrzés elől menekülő 41 éves férfi Tatabányán – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes vezetője kedden az MTI-t.

Fürcht Pál közölte: a férfi január 16-án vasárnap hajnalban autójával jelentősen túllépte a megengedett sebességet, ezért a rendőrök megkülönböztető fényjelzés használatával meg akarták állítani, de a férfi továbbhajtott. Az üldözésébe egy másik szolgálati autó is bekapcsolódott. Az egyikkel próbálták megelőzni a gyanúsítottat, de a férfi többször fenyegetőleg „ráhúzta a kormányt” a rendőrautóra, írja a hirado.hu

Fél óra után sikerült megállítani a gyanúsítottat, de amikor a négy rendőr az autója felé közelített, a férfi hirtelen elhajtott. 

Menekülés közben elütötte az egyik rendőrt, aki már nem tudott a gépkocsi elől kitérni, így a motorháztetőre került, majd oldalra legurulva az úttestre esett, ahol az autó áthaladt a bokáján – áll a közleményben.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt folytat nyomozást az őrizetben lévő férfi ellen, aki beismerő vallomást tett - szemlézte a cikket a kemma.hu.

Borítókép: illusztráció / MTVA/Bizományosi: Róka László 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!