Kritikus fontosságú

2022.10.21. 18:46

Az élelmiszeripari önellátáshoz folyamatos kapacitásbővítő beruházások szükségesek (videó)

A húsfeldolgozással foglalkozó Topesa Kft. beruházásának átadásán Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az 1,6 milliárd forint értékű kapacitásbővítést az állam 287 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven munkahely megőrzéséhez.

Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala

Fotó: BORSOS MATYAS

Az élelmiszeripari önellátáshoz folyamatos kapacitásbővítések szükségesek, ez ráadásul azért is fontos, mert minél több beruházást kell végrehajtani annak érdekében, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen az európai recesszió alól - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Csurgón.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a húsfeldolgozással foglalkozó Topesa Kft. beruházásának átadásán vett részt, ahol arról számolt be, hogy az 1,6 milliárd forint értékű kapacitásbővítést az állam 287 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven munkahely megőrzéséhez.

Beszédében rámutatott, hogy a világnak a legsúlyosabb és legösszetettebb biztonsági kockázatokkal kell szembenéznie a második világháború óta.

Mint mondta, egyebek mellett veszélybe került a globális élelmezésbiztonság is, ugyanis számos ország nagyban függ az ukrán és az orosz gabonaellátástól. Szavai szerint békeidőben egyedül Ukrajnán mintegy 400 millió ember ellátása múlik, így a jelentős részben ellehetetlenült kivitel nyomán ennyi ember kerülhet veszélybe, alapvetően a Közel-Keleten, Afrikában és Délkelet-Ázsiában.

"Az élelmiszerellátás biztonsága még soha ennyire nyilvánvalóan kritikus fontosságú nem volt, mint jelenleg" - fogalmazott.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy stratégiai ágazatként tekintenek az élelmiszeriparra, annak hatékony működését nemzetbiztonsági kérdésként kezelik.

"Természetesen a kormánynak az a célja, feladata és kötelessége, hogy garantálja az előfeltételeit annak, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyan és biztonságosan, hosszú távon ellássa Magyarországot egészséges élelmiszerrel" - emelte ki.

Majd hozzátette, hogy a szektor válságállósága az elmúlt években sajnos többször is bizonyítást nyert, de még a beszállói láncok koronavírus-járvány miatti megszakadása nyomán sem alakult ki ellátási zavar hazánkban.

A miniszter hangsúlyozta, hogy tavaly a válság ellenére óriási rekord született, a magyar élelmiszeripar termelési értéke 17 százalékos növekedéssel meghaladta a 4400 milliárd forintot, ennek volumene idén ráadásul 46 százalékos bővüléssel már augusztusra elérte a 4000 milliárd forintot, így újabb csúcsdöntés készül.

Aláhúzta: az élelmiszeripari export értéke tavaly 11 százalékos növekedéssel átlépte a tízmilliárd eurót, s bár Magyarország a lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, az élelmiszerkivitel terén a 32. helyen áll, a világ 163 országában vásárolnak magyar termékeket.

Végül kijelentette, hogy az egyik legfontosabb hazai termék a sertéshús, Magyarországon ráadásul az elmúlt tíz évben öt kilogrammal nőtt az egy főre jutó fogyasztás évente, elérve a harminc kilogrammot.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország nagyjából önellátó a sertéshús terén, azonban fontos az is, hogy a feldolgozó vállalatok megfelelő kapacitással tudjanak működni, és ebből a szempontból is lényeges a mostani beruházás - tudatta.

Illetve leszögezte, hogy folyamatos kapacitásbővítésre van szükség, ehhez pedig újabb beruházásokra, ami az európai recesszió elkerülése érdekében is döntő fontosságú.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában