Folytatódó hagyomány

2021.12.12. 13:36

Biztonságot nyújt a szentesi paprikának a hungaricum cím

Biztonságosabbá teszi a magas beltartalmi értékekkel rendelkező szentesi paprika értékesítését, hogy elnyerte a hungarikum címet - közölte Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének (DélKertTÉSZ) alapító elnöke.

A szakember szerint a hungarikum cím lehetőséget ad a 150 éves termesztési hagyományokkal rendelkező szentesi paprika ismertségének növelésére.

Az első bolgárkertész családok 1875-ben telepedtek le Szegváron, leszármazottaik még ma is a településen élnek. Technológiájukat átvették a helyi kertészek is, és sok generáción keresztül adták át tudásukat, a paprikatermesztés pedig több száz családnak biztosított megélhetést a térségben - mondta.

Először az 1957-ben megalakult szakszövetkezet, 1960-tól pedig az Árpád Zöldségtermelő Szövetkezet fogta össze a kertészeket, 1974-ben pedig létrejött korai zöldségtermesztési rendszer. A paprikatermesztésnek a termálvizes-fűtés adott lendületet. 1964-ben fúrták az első termálkutat Szentes térségében mezőgazdasági célra, Európa legnagyobb termálvízzel fűtött telepét pedig 1979-ben adták át - ismertette.

A szentesi paprika 2014 februárjában kapta meg a földrajzi árujelző elismerést. A hungarikum cím pedig óriási kihívást jelent majd a következő időszakra a legkisebbtől a legnagyobb termelőig, újabb innovációkra kényszerít a tagságot és a szövetkezetet is

 - hangsúlyozta Ledó Ferenc.

A 2002-ben létrejött DélKertTÉSZ az alapítás után két-három évvel döntött úgy, hogy nem a szabadpiac, hanem az áruházláncok irányába felé fordulnak. Termékeik egységesen teljesítik a magas minőséget, felelnek meg a szigorú élelmiszer-biztonsági követelményeknek és nyomon követhetőségnek - tudatta Nagypéter Sándor a szövetkezet elnöke.

A tagság által termelt paprika mennyisége 6 ezerről 13 ezer tonnára nőtt, az ebből származó árbevétel pedig eléri a 6,5 milliárd forintot. Az immár hungarikumnak számító szentesi paprikát - ide tartozik a fehér töltenivaló (TV), a hegyes erős, a kápia és paradicsomalakú paprika - a vevők hazai és külföldi áruházláncokban Közép-Kelet-Európában és Németországban is megvásárolhatják. Az export nagysága már eléri a 2 milliárd forintot - közölte az elnök.

Ezek is érdekelhetik