Elköszönök

Az írások a véleményformálók blogja címszó alatt jelentek meg-néha, ahogyan ígérték, a napilapban is. Talán nem volt szerencsés véleményformálóként beharangozni a tizenkét felkért bloggert, mert nem csak felkértnek, de felkentnek is tűnhettünk sokak szemében. Azaz olyannak, aki szól és- pestiesen szólva- megmondja a frankót. Ezt igazán nem szerettem volna, de szerintem egyikünk sem, aki elfogadta a felkérést, sőt, nem csak elfogadta, de teljesítette is a vállalását. A világot minden ember formálja jóra is, rosszra is.

Az írásokra történt reagálások némelyike azt az érzést keltette bennem, hogy teljesen mindegy a téma, amit választottam, amiről szólni akartam. A lényeg az, hogy bele lehessen kötni a bíróba, a bíróságba vagy éppen abba, hogy aki ír, az bírósági vezető. Nem szegte kedvemet a süketek párbeszéde, a névtelen gyalázkodás. Helyén kezeltem, bírói létem megtanított erre. Közlési vágy volt bennem. Megosztani másokkal információkat, aggodalmakat, örömöket. Talán néha célba is értem. Főleg azoknál, akik előítélet nélkül olvasták blogjaimat. Nekik nagyon köszönöm, hogy pár percig figyeltek rám és -természetesen nem  mindíg egyetértően de-  reagáltak arra, amit én fontosnak tartottam. Megtiszteltek vele.

Most elköszönök.

Ennek az a változás az oka, ami ezen az  internetes naplóírásra létesített oldalon az elmúlt napokban bekövetkezett. A bulvártól eddig is távoltartottam magam és így lesz ez ezután is.  Amire engem felkértek és amire én vállalkoztam,  annak semmi köze nem volt a bulvárhoz. Ez a környezet most megváltozott, én elköszönök. Ezzel a búcsúval nem leszek  kevésbé véleményformáló, mert nem kell ahhoz blogot írni, hogy az ember hasson a környezetére. Ez minden ember veleszületett sajátja.

Közlési vágy persze változatlanul van bennem, de létezik sok más módja is annak, hogy ez ne vesszen el. Például a jó öreg papíralapú napló. Valójában mindegy is mibe véssük fel a gondolatainkat. Egyből ne engedjünk: értéket képviseljen.