Jus murmurandi

Venni  akartam könyvet és  cd-t. Elmentem az egyik belvárosi szakboltba és kiválasztottam két könyvet és két cd-t. Ez utóbbiak egyike okozta a bajt.

A fizetéshez átadtam a kiválasztott két lemezt, amelyek közül az egyiket az eladó hosszas, tíz perces keresés után megtalált a számítógépében. A másikat keresgélés után sem, mert maga elé azt mormolta, hogy "ez felfüggesztve". Miután ez a szó az én szakmámban mást jelent, kiváncsian vártam, mit jelenet ez egy ártatlan cd esetében. Hamarosan megtudtam. A nemrég még kezemben tartott lemezre bökve-miután azt a számítógépén nem lelte- közölte velem, hogy ezt nem tudja eladni nekem, mert nincs meg. Én halkan azt mondtam, hogy megvan, ott van mellette. Ő- még mindíg rám sem nézve- azt válaszolta, hogy az lehet, de mivel a számítógépben nem találja, ezért azt nem tudja eladni.

Minden,amit a kereskedelemről addíg tudtam, megdőlni látszott. A vevő kiválasztja, az eladó eladja, áru és pénz gazdát cserél. A valóságban minden megvolt hozzá. Ezért a több évszázados gyakorlathoz ragaszkodva azt válaszoltam, hogy én ezt a lemezt megveszem. Ekkor nézett rám először a nagy barna szemével és őszinte érdeklődéssel  azt kérdezte tőlem, hogy "de hogyan?"

Azt én nem tudom,feleltem, mert én nem itt dolgozom. Én csak azt tudom, hogy a lemez ott van. Nem virtuálisan, nagyonis valóságosan és én meg szeretném venni.

Ekkor kétségbeesve újabb kérdést intézett hozzám , ami így szólt: akkor ő most kit hívjon fel? Megismételtem a korábbi választ; nem tudom, mert nem itt dolgozom.

Vágjunk a végére! Valakit felhívott, hosszan telefonált és diadalmasan közölte, hogy lehetek vevő. Fizethetek- azaz mégis eladja nekem a lemezt. Nem hiszem, hogy örülnöm kellett volna vagy megkönnyebbülnöm, mert ezeket az életérzéseket máskorra tartogatom. Ez egy közönséges adásvétel- lett volna.

Ahogyan közönséges, mindennapi megrendelésnek  indult a Győrtől tizenkilóméterre lévő kis nyaralónkon néhány árnyékoló és három szunyogháló megrendelése is. A kisvállalkozás irodájában megbeszéltük, hogy a felmérést az alkalmazottjuk végzi el. Rajtaütésszerűen meg is jelent, de ezt már szóvá sem teszem, hiszen alattvalóként vesszük tudomásul, hogy nem kérhetünk időpontot, legfeljebb napot, amelyet aztán várakozással tölthetünk. Még jó, ha nem eredménytelenül. Jött is az alkalmazott, belépett, ránézett a nyilászáróra és nyomban, kíméletlenül közölte, hogy erre ők nem tudnak szunyoghálót készíteni. Hozzám a rossz hír csak lassan jutott el, mert meglepett, hogy a fiatalember egyáltalán  beszélni tud a szájában forgatott nagy mennyiségű rágógumitól. A lányom tette fel a kérdést, hogy akkor tud-e valaki mást ajánlani. Azt mondta, hogy nem, mert "ilyen messzire kijönni senkinek nem éri meg." Ez az ilyen messzire, mint említettem, nincs 15 kilóméter Győrtől. Miután a távolságot rosszul mérte fel, abban sem voltam már biztos, hogy tényleg jó a szakmai véleménye és valóban nem tudja a munkaadója legyártani a szunyoghálókat.  Úgy éreztem, hogy a kisvállakozás alkalmazottja nem ragaszkodott a megbízáshoz. Egyetlen dologhoz ragaszkodott csupán, a szájában mindvégig bőszen forgatott, orbitális mennyiségű rágógumihoz.

Ahogyan a zenebóhóc mondja, "van másik", azaz akad még nekem is, másnak is ilyen vagy ehhez hasonló története. A baj, hogy ezek mintha szaporodnának.

Abban biztos vagyok, hogy nem csak a multik fenyegetik a kiskereskedelmet és a kisvállalkozásokat. Legalább ekkora veszélyt jelent számukra a rosszul megválasztott alkalmazott is.

Ezúttal éppen a kiskereskedelem és a kisvállakozás miatt, de legalább ennyire érte is szól az  én morgásom.