Kiállás, melltartóban

Péntek 13:20

Most már nemcsak tudtam, hanem biztos is voltam benne, hogy a teremben minden rosszmájú pasinger (miért, lehet egy pasi jómájú? Szerintem nem. Vagy gonosz, vagy sokat iszik, ergo kizárt!)... szóval a teremben minden rosszmájú pasinger azt hiszi, az áll rapid kinevezésem mögött, hogy Róberttel kavarok. Azaz ő kavar velem. Na, ezt jól megkavarta a kedves főnököm!

Kedves főnököm, továbbra is fölénk magasodva, Kovács Andrissal szemezett. Látszott rajta, hogy kettős vibrációtól szenved: egyrészt dühös, mint állat, másrészt óvatos, mint egy visszavonulót fújó szatír. Kényes a téma, így még kényesebb annak az elvarrása. Mert a szájak mindig gyorsan nyílnak, és köpik tovább a legapróbb csíráját is a félreérthetőnek.

Én azonban nem tudtam józan maradni. Muszáj volt kiállnom szólóságom mellett.

- Kedves Kovács Andris - kezdtem, tompítván előbbi élemen. - Ha neked a munka és a magánélet összefolyik, nem ebben a csapatban a helyed. De ha szimplán csak hülye vagy, kávét főzni nekünk maradhatsz. Látod, én is azzal kezdtem...

Elmélyült a csend, mintha egy feneketlen kútba gyömöszölték volna. De aztán valami cincogni kezdett. Tardos Klau volt az, a grafikuslány. Rázta a magába fojtott röhögés, vele mozgott az egész bazinagy asztalunk is, amelyre támaszkodott.

- Tényleg csak túlpörögtem - szabadkozott Andris, és vörös volt, mint a Golden Gate, ha rásüt a felkelő nap.

- Lépjünk túl - mondta aztán határozottan Róbert, majd leült. - Kata, gyere ki, várom a véleményedet!

A micsodámat? Miről? Erről? Vagy a projektről?

- Kata - dörrent barátságtalanabbul a főnök. - Szeretnélek látni a flipchart mellett. Várom a vezérfonalat.

Milyen micsodát? Azért csak felálltam, és kicsoszogtam a tábla mellé. Minden szem velem lépett, velem fordult, és remélem, velem is érzett. A mélyvíz akkor nekem ott tényleg mélynek tűnt. Róbert engem várt, én meg azt, hogy ki dob nekem legalább egy nyomorult békatalpat, hogy a felszínen tudjam tartani magam.

- Tehát - vettem fel legtudatosabbnak, leghivatalosabbnak tűnő hangszínemet. - Melltartó reklám.

- Melltartó - visszhangozta lassan Berecz Áron, aztán szájához kapta a kezét, és Andris után vörösödött. Mi van ma ezekkel a két lábon járó tesztoszteron-szauruszokkal?

- Úgy vélem, három dolgot kell összhangba hoznunk a reklám során. Hangsúlyoznunk.

Vártam a benyögést, hogy azt kell hangsúlyoznunk, ami a melltartóban van, de elmaradt a beszólás. Nagyon helyes, Kovács Andris bunkózása eszerint megadta a kerülendő alaphangot. Kezembe fogtam a filctollat, és írni kezdtem a flipchartra.

- Első a biztonság, mint a mellek védelme, a muszáj hordani, ilyesmik; második a kényelem; harmadik pedig az erotika, a dizájn, az egyéniségre szabás, az érzelmi- és lelkiállapot megjelenítése pont pont pont.

- Hogy micsoda? - hunyorgott Andris. - Ezek meg mikutyák?

- Látszik, hogy nem vagy nő - válaszolt helyettem ceccegő stílusban Váczi Vica.

- Hát nem - morogta vissza Andris. - Tényleg nem. Szóval, mik ezek, amikről Kata beszélt?

- Van, akinél a melltartó a nőiesség egyik kifejező eszköze - kezdte a magyarázást Vica úgy, mintha egy értelmi... bocsánat, érzelmi fogyatékossal beszélne. - Mintegy plusz nemi jelleg... nem, ez azért túlzás, da ahhoz hasonló.

- Képzeld csak el - folytattam -, hogy ha sikerül megfognunk a dizájn oldalát a dolognak, már nemcsak azzal hívogat majd a melltartó, hogy pölö ne hintázzanak a cicik mozgás közben, hanem azzal is, hogy olyat vegyek, amelyik illik hozzám. Amelyikkel magam köré csavarom a hapsikat. Amelyik én vagyok, kifejez engem, a hangulatomat, a vonzás-taszításomat, teljes erotikus atmoszférámat.

Úgy belemelegedtem, hogy kifulladtam. Szorított a magassarkúm, szorított a szoknyám, szorított a... a melltartóm is. Stílszerűen. Illetve dehogy, ezt bele ne tegyük a reklámba!

Körbenéztem. Róbert ámult, Andris bámult, Áron még a száját is eltátotta egy cseppet. Még jó, hogy nem nyalogatta körbe az ajkait.

- Nagy vagy, Kata - mondta Róbert. - Pontosan erre gondoltam én is. Hogy a nőiesség hiúságán keresztül tegyük vonzóvá a terméket. Tényleg grat, Kata! Ez a vezérfonal, amit vártam! Gyerünk, dolgozzuk ki!

Róbert tapsolt hármat, felállt, és egy fél órára kimentette magát. Egyedül maradtam a stábbal, és munkához láttunk. Tovább is van, mondjam még?

Szilvási Krisztián