Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

Nehezen találnak munkaerőt a vállalkozók a Balatonnál

A balatoni vállalkozók szerint a helyzet tavaly óta is romlott, aminek egyik oka, hogy egyre kevesebben jönnek haza azok közül, akik korábban csak télre mentek ki külföldre dolgozni, a nyári szezonban pedig a Balatonon vállaltak munkát.
Egyre nehezebben találnak munkaerőt a balatoni vállalkozók, akik szerint ennek is szerepe van abban, hogy elszálltak az árak a tóparti üzletekben, ugyanis a vállalkozóknak vonzó bért kellene kigazdálkodniuk - írta szerdai számában a Népszava.

A déli parton a vendéglátósok jó esetben 1100-1300 forintos órabérért találtak felszolgálót, jó szakácsnak pedig 1500 forint alatt nem érdemes megegyezést ajánlaniuk, de akár 2000 forintot is kell fizetniük, sőt az  északi parton komolyabb helyeken a pincérek is megkapják ezt az órabért.
    
A munkaerőhiánnyal nemcsak a vendéglők, de a különféle üzletek is küzdenek, sok helyen a tulajdonosok és családtagjaik állnak a pult mögé a nyári szezonban, mert nem találnak elég alkalmazottat. "Négyszázezer forintért sem jön senki" - fogalmazott az egyik vendéglős a lapnak. Egy másik arra panaszkodott, hogy olyanok jönnek, akiket semmire sem lehet használni, nem dolgozni akarnak, csak sok pénzt keresni.
    
A balatoni vállalkozók szerint a helyzet tavaly óta is romlott, aminek egyik oka, hogy egyre kevesebben jönnek haza azok közül, akik korábban csak télre mentek ki külföldre dolgozni, a nyári szezonban pedig a Balatonon vállaltak munkát, és ez a helyzet a következő években várhatóan még rosszabb lesz. Egyes vélemények szerint a magas béreket sokáig a többség nem tudja fizetni, így kénytelen lesz bezárni. Öt év alatt a balatoni kisvállalkozásoknak akár a fele is eltűnhet.
    
Nem tudják kigazdálkodni a hazai vendéglátóhelyek és szállodák a nyugat-európai színvonalú béreket, ezért a turizmusból az elmúlt években rengeteg szakember ment ki külföldre - mondta a Népszavának Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki szerint minimum tízezren hiányoznak az ágazatból, a nyári szezon kezdetén pedig még ennél is több embert keresnek.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németországban is népszerűsítik a zalaegerszegi járműipari tesztpályát

Németországban is népszerűsítik a zalaegerszegi járműipari tesztpályát
A ZalaZONE-nak kiemelkedő szerepe lehet a magyar-német járműipari együttműködésben. Tovább olvasom