szeptember 12-ig bárki adakozhat

2020.08.31. 12:00

Varázsceruza – sérült gyerekeknek gyűjtenek rajzeszközöket

Sérült gyerekeknek gyűjt rajzeszközöket szeptember 12-ig a Civilút Alapítvány, az adományt szeptember 14-én, a Sérült gyermekek napján adják át.

Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn az M1-en ismertette, hogy

az adományokat gyűjtőpontokon lehet leadni, vagy a kezdeményezésnek létrehozott bankszámlaszámra pénzt is lehet utalni, az összegyűlt összegből pedig az alapítvány vásárol majd rajzeszközöket.

A gyűjtőpontok listája és a számlaszám a Civilút honlapján találhatóak – mondta.

Az alapítvány honlapja szerint a Varázsceruza – Rajzolj mosolyt! kezdeményezés célja, hogy rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtsenek a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok számára. Az összegyűjtött rajzeszközöket az ÉFOÉSZ segítségével juttatják el a sérült emberekhez.

„A kampánnyal egyrészt mosolyt rajzolunk a sérült gyermekek arcára, hiszen számukra az ajándék különösen nagy boldogságot okoz.

Az ajándékozás öröme mellett a rajzeszközök segítik a fogyatékossággal élők művészetterápiás foglalkozásait: az alkotás folyamata, az önkifejezés hozzájárul a sérült emberek kommunikációjához” – olvasható a honlapon.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke az M1-en arról beszélt, hogy idén is megrendezik a Sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

A koronavírus-járvány miatt idén nem lesz nagyszínpad, elmaradnak a beltéri rendezvények és maximum négyezren vehetnek részt a programon – tette hozzá.

A borítókép illusztráció

Ezek is érdekelhetik