Virológia

2020.05.24. 15:28

Először mutatták ki kutatók a koronavírus jelenlétét anyatejben

Először mutatták ki virológusok a koronavírus jelenlétét egy koronavírus-fertőzésen átesett nő anyatejében.

A vírus megbetegítette az anya csecsemőjét is közölték pénteken az Ulmi Egyetem kutatói. A szakemberek nem tudják, hogy a gyermek az anyatej által betegedett-e meg.

Tanulmányukat az esetről a The Lancet című orvostudományi folyóiratban tették közzé.

A virológusok két nőtől származó anyatejben kutatták a koronavírus örökítőanyagát (RNS).

Mindkét nő a szülés után együtt volt a csecsemőjével ugyanabban a kórházi szobában. Amikor az egyik nőn észlelték a Covid-19 tüneteit, csecsemőjét elkülönítették tőle. Szobatársán később jelentkeztek a betegség tünetei, nála és gyermekénél is kimutatták az új koronavírust.

Az először megbetegedett nő anyatejében a kutatók semmi utalást nem találtak a koronavírus jelenlétére. A második anya esetében azonban négyszer is pozitív eredményt hozott az anyatej vizsgálata. Hogy ez miért van így, nem világos a kutatók előtt mondta Jan Münch, a tanulmány egyik szerzője.

14 nap után már nem találtak koronavírust az anyatejben, mind az anya, mind gyermeke felépült a betegségből. A később megbetegedett nő, amikor gyermekével kapcsolatba lépett, maszkot viselt, kezét és mellét fertőtlenítette. Szoptatás előtt mindig sterilizált mindent. Nem világos, hogy a baba a szoptatástól fertőződött-e meg hangsúlyozták a kutatók.

Tanulmányunk azt mutatja, hogy az akut fertőzésben szenvedő szoptató anyáknál a Sars-CoV-2 jelenléte az anyatejben kimutatható. De nem tudjuk, hogy milyen gyakori az, hogy a vírus az anyatejben fertőző is és hogy a szoptatással átvihető-e a csecsemőre

írták.

Az új típusú koronavírus tipikusan cseppfertőzéssel terjed.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!