Globális kibertámadások

2020.10.21. 06:00

Meghackelték államfők és nyomozók számítógépes rendszereit

Hat orosz katonai hírszerző ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban globális kibertámadások miatt.

John Demers, az amerikai igazságügyi minisztérium nemzetbiztonságért felelős miniszterhelyettese közölte: a hat orosz hírszerző ellen a 2017-ben, a franciaországi választások, majd 2018-ban a dél-koreai téli olimpia idején elkövetett kibertámadások miatt emeltek vádat.

„Ezek a hírszerzők a gyanú szerint az egyetlen csoportnak tulajdonítható, valaha volt legzavaróbb és legrombolóbb kibertámadások sorozatát követték el”

– így fogalmazott az amerikai miniszterhelyettes. Elmondta, hogy kibertámadásaikat 2015 és 2019 között hajtották végre.

Az amerikai igazságügyi tárca szerint az első nagy és sikeres számítógépes támadást az ukrajnai áramszolgáltató rendszer ellen hajtották végre 2015-ben, télvíz idején megbénítva nemcsak az áramszolgáltatást, hanem a fűtést is.

Számítógépes vírusokkal keltettek zavart

Ezt követően – a vádirat szerint – ez a csoport hajtotta végre a NotPetya néven ismertté vált számítógépes vírussal elkövetett támadássorozatot, megfertőzve és működésképtelenné téve egy sor életfontosságú infrastruktúrát és intézményt szerte a világban.

Így például ők bénították meg 2017-ben az indiai Mumbai vagy a hollandiai Amszterdam kikötőjének számítógépes rendszerét, ugyanabban az évben meghekkelték Emmanuel Macron francia államfő politikai pártjának számítógépes rendszerét és anyagokat szivárogtattak ki róla, 2018-ban pedig beavatkoztak az Egyesült Királyságban folyó nyomozásba az orosz Szergej Szkripal és lánya megmérgezése ügyében. Mindehhez nemcsak a NotPetya, hanem a Killdisk és az Idustroyer számítógépes vírusokat is felhasználták.

„Egyetlen ország sem használta fel a számítógépes kapacitásait olyan gonosz, vagy felelőtlen módon, mint Oroszország”

– hangsúlyozta John Demers.

Az Egyesült Államokban elkövetett kibertámadások között sorolta fel a pennsylvaniai egészségügyi intézmények rendszere elleni, és csaknem egymilliárd dolláros kárt okozó akciót, valamint további három amerikai gyógyszergyártó számítógépes rendszerének átmeneti megbénítását.

A sajtótájékoztató után az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta a vádlottak névsorát és fényképeit is. A közlemény szerint valamennyien az orosz katonai hírszerzés igazgatóságának tisztjei, és ahhoz a Sandworm nevű egységhez tartoznak, amelyet az amerikai igazságügyi minisztérium korábban a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozás elkövetőiként azonosított.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában