külföldi bírság

4 éve
Munkatársunktól
A német rendőrség nyilvántartásában ma már jóval több szilveszteri molesztálási ügy szerepel, mint amennyiről eddig a nyilvánosságnak tudomása volt, az ország tizenhat tartománya közül tizenkettőben történtek ilyen jellegű bűncselekmények.
4 éve
Rimányi Zita
Írországban megbüntetik azt, aki tizennyolc éven alulinak alkoholt vesz és azt is, aki azért, hogy hozzájusson a szeszhez, azt hazudja, hogy nagykorú. Szlovákiában és Belgiumban akár szabadságvesztéssel is sújtható az, aki kiszolgál egy tizennyolc év alattit alkohollal vagy cigarettával.
szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Minden hatalmát beveti Trump győzelme ellen Soros György
Közben azért a Soros család politikus barátai is jól járnak.
Appfejlesztő versenyt indít a Huawei
A cél olyan innovatív alkalmazások fejlesztése, amelyek a felhasználók mindennapi életét teszik könnyebbé.
Tetemes összegtől eshetnek el az európai futballklubok
Megközelítőleg négymilliárd eurós bevételről beszélünk.
Hármas fejlesztést adtak át Kópházán
Közel ötven millió forintos beruházás keretében újult meg a kópházi művelődési ház vizesblokkja és közel két kilométer külterületi utat korszerűsítettek.
Gyász
,,Küzdelmes volt az út, mely véget ért. Tested megfáradt, pihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH LILLA volt szilsárkányi lakos életének 50. évében elhunyt. Temetése - végakaratának megfelelően - 2020. július 8-án, szerdán 16 órakor lesz a szilsárkányi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
,,Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIRÁLY ISTVÁN (Krisztus) életének 65. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 10-én, pénteken 16 órakor lesz a rábacsanaki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem ébredtél fel többé, örök álomra tértél. Mentél, ahogy jöttél, de ez már a végcél. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesapám, KEREKES KÁLMÁN életének 76. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 8-án, szerdán 14 órakor lesz Écsen a hegyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simogathatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, marad a csend, mindent köszönünk Neked. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk és rokonunk, SZAKÁCS ANDRÁS a timföldgyár nyugdíjasa életének 76. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 8-án, szerdán 15 órakor lesz a levéli temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
,,Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a szívünkben marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOBROVICSNÉ BERTALAN PIROSKA életének 45. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 9-én, csütörtökön 13 órakor lesz a lipóti temetőben. Előtte, 12.15 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, pihen a szív, mely értünk dobogott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérem, rokonunk és ismerősünk, KOVÁCS RUDOLF életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. július 8-án, szerdán 17 órakor lesz a téti katolikus temetőben. Előtte, 16.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Az ember élete a küzdés az életért, annál többet szenved, minél többet él. Csak bolyongunk réveteg az élet útján, míg túl nem érünk az élet gondjain. Hol a gond megszűnik, ott lesz a kikötő, vihar ellen megvéd a csendes temető. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHIEWERTH OTTÓ volt Győr, Dr. Petz Lajos utcai lakos, az Üvegfeldolgozó Szövetkezet nyugdíjasa életének 89. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 10-én, pénteken 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így szívetekben tovább élhetek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága nagynénénk, testvérem és rokonunk, NÉMETH JÁNOSNÉ szül. Hujber Ida életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 10-én, pénteken 17 órakor lesz az abdai temetőben. Előtte, 16.15 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk, nagymamánk, dédmamám, testvérem, keresztanyánk és rokonunk, FEKETE JÓZSEFNÉ életének 77. évében, hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2020. július 8-án, szerdán 15 órakor lesz a börcsi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Búcsúztam volna Tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapám, apósom, testvérünk, sógorunk, rokonunk és barátunk, HORVÁTH ISTVÁN 67 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója a nagyszentjánosi temetőben lesz 2020. július 10-én, pénteken 14 órakor. Előtte, 13.30 órakor engesztelő szentmise a helyi katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elment egy lélek ma ismét a földről, kit szívünk többé el sosem feled. Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk: Isten Veled!” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósom, rokonunk és ismerősünk, NOVITS NÁNDORNÉ szül. Varga Aranka életének 81. évében csendesen elhunyt. Engesztelő szentmise 2020. július 17-én, pénteken 18 órakor lesz a kunszigeti kápolnában. Temetéséről a későbbiekben gondoskodunk. Emlékét szeretettel megőrizzük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy STOIBER SÁNDOR vendéglős életének 71. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 9-én, csütörtökön 15 órakor lesz a péteri temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BEDŐK ZOLTÁN ,,Nyegi életének 59. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 9-én, csütörtökön 13 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezem VARGA JÓZSEFNÉ szül. Taszári Erzsébet halálának 3. évfordulójára. Csendesen elmentél mint a lenyugvó nap, szívemben élsz örökre ott is maradsz Szerető férjed
Fájó szívvel emlékezünk TAKÁCS BÉLA születésének 70., halálának 8. évfordulójára. Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, emlékét őrizzük örökké. Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán, csendesen. Szerető családod