Alakformáló

2017.06.25. 19:02

Öt nappal a vége előtt

Hosszú évek után újra szoknyát hordok, egyre erősebb vagyok, és egyéni rekordot is döntöttem. Összefoglaló az elmúlt másfél hetemről.

Másfél hét telt el a legutóbbi bejelentkezésem óta. A helyzet számokban: jelenleg 54,5 kiló vagyok, azaz eddig 5,5 kiló ment le. Ez egyébként nekem már bőven jó, a célt a kitűzött 55 kilóval már elértem.

Jóval könnyebben telt ez a másfél hét, mint az előtte lévők. Mentálisan nagyon megdobott amikor letelt a negyedik hét, úgyhogy most nem volt se sírás, se hiszti, csak csináltam a dolgomat. Oké, továbbra sem mondom hogy ez annyira könnyű, mert nem az. De azt már most látom, hogy összejön a decemberinél jobb forma.

A SteelFit krémet végre újra tudom használni, meggyógyult a bőröm. Hiányzott. Nagyon mutatós a változás, az előtte-utána képeken ti is látni fogjátok. Az Életmód Clubos csajszik közül is egyre többen használják, nagyon szeretjük. A másik terméküket, az ABS of Steel-t tegnap kezdtem el használni, a hasamra, így a hajrá idejére. Természetesen beszámolok majd róla, mennyire segített rá a formámra! :)

A diétának, a végtelensok lábazásnak és popógyakorlatnak, meg a Buns of Steel-nek köszönhetően szépen sikerült felhoznom a lábaimat meg a popit. Egészen elégedett vagyok velük annak tükrében, hogy tudom, honnan indultam annak idején. Oké, a hosszútávú cél azért még messze van, de ezekkel a lábakkal is ki vagyok békülve.

Hordok például szoknyát meg rövidgatyót, amire olyan jó 3 éve nem volt példa. :D Jó, amikor az öngyulladás kerülgetett volt hogy felvettem a rövidnadrágot, de nem éreztem jól magam benne. Mindig utáltam az alsó részeimet, szerintem sokan vagytok akik tudjátok, milyen érzés ez. Inkább eldugod, mert szégyelled és úgy érzed hogy mindenki téged néz. És az se érdekel ha rádrohad a ruha. Szóval ez nekem baromi nagy lépés, és nagyon jó érzés.

Ha már a ruhadaraboknál tartunk - kicsit off téma, de muszáj megmutatnom! :D Kedvenc tetoválóm és egyben barátnőm, Tamara ezzel a fancy, világbajnok szinglipólóval járult hozzá a diétámhoz:

Atom! :D Mondjuk ha jobban belegondolok, van benne valami. Több időt töltök a Botondban, mint sokan mások a kedves párjukkal. :D

Az edzések legnagyobb meglepetésemre ebben a bizonyos másfél hétben egészen jól mentek. A nulla ch-s napok ellenére egyre nagyobb súlyokkal tudok dolgozni úgy, hogy a gyakorlat végig szabályos marad. Ez is sok erőt adott, és nagyon motivál.

A múlt héten két egyéni rekordomat is sikerült megdöntenem! :D Az egyik a merevlábas felhúzás, ami sikerült 40 kilóval 2x12, a másik pedig a guggolás. Eddig 60 kiló volt a legtöbb amivel leguggoltam, keretben. Szabad súllyal sose mertem 40 fölé menni, ez szerintem valami rossz beidegződés. Amikor elkezdtem egyedül guggolni annakidején, egyszer valahogy megbillentem, és azóta fosok rápakolni többet.

Szombaton viszont úgy keltem fel, hogy "ma leguggolok 50-el, szabad súllyal". Nagyon akartam. :D Ráadásul úgy alakult, hogy aznap Vörös Zolival lábaztam Győrben. Zoli a múltkori diétám végén is sok erőt adott, amikor közösen edzettünk. Meg most is, mert sikerült 3x6-ot felállnom az 50 kilóval, ráadásul könnyebben mint gondoltam. Szóval elég jó érzés volt, boldog voltam tőle.

Egyébként egyik nap hasított belém a felismerés, hogy lehet hogy azért is érzem/éreztem nehezebben ezt a programot, mert most egyedül vagyok, Sanyi pedig a távolból "mentorál". Akkor azért heti 3-4x ott állt mellettem végig, ami nagy segítség volt. Mindig tudta mit kell mondani. Erre úgy jöttem rá, hogy néhány hete sokszor edzek együtt az unokatasómmal, Bencével, aki szintén tolja a strandforma programot. (A második fotón látható, ahol épp a motivációs zenét keresi a kitöréshez :D)

Észrevettem, ha ketten megyünk nem esik olyan nehezemre az edzés.
Meg mindig van egy-egy jó szava hozzám, hogy "mennyire durva a hátad", "van azért ott bicepsz", "egész f*sza a vállad", vagy hogy "kapjad össze magad, két hét van hátra". Van azért átfedés az edzésterveinkben, és sokkal könnyebb úgy sétálva kitörni a Botond udvarán, meg letolni a fél óra kardiót, hogy ő is csinálja velem.

A kaja továbbra is szívfájdalmam. :D Már nagyon minimál a listája azoknak, amiket meg tudok enni. Ezeket eszem: csirkemell, fehérjepor, tojás, kígyóuborka. Hétvégén zab vagy rizs. Sajnos már a jégsaláta és a spenót sem nagyon játszik, a múltkor véres káposztaízűnek éreztem a jégsalátát. Azóta csak a kígyóubi megy, de az is csak szeletelve. Tudjátok, mint ahogyan az ubisaliba beletesszük.

A Nutella szagolgatásáról leszoktam, viszont kialakultak egészen új diétás fétiseim. Például:

- Oké, ez nem új. Csokit gyűjtök. :D Ezt a múltkor is csináltam, de akkor azért volt közötte pár sós nasi is. Na, most nagy egy doboz Pringles chips van, az is azért mert kaptam. A második fotón az aktuális készlet. Volt még egy tábla mogyoróvajas étcsokim, de azt anyunak adtam, és a szerelmem, az Aldis cukrozottcsokismogyi és azért van megbontva, mert belekeverem a zabkásájába.

- Ez a második. Fullos zabkásákat csinálni anyunak. Például: banános-mogyoróvajas csokidarabokkal, fahéjas-csokis, csokis-kókuszos, csokis-meggyes. Ez amúgy mindenkinek jó: neki azért, mert eddig marhára nem reggelizett, és tök boldog vagyok, hogy megszerette a zabkását. Engem meg valami egészen fura örömmel tölt el, amikor megcsinálom neki a finom és szép kajákat. Ha már én nem ehetem meg.

- Receptgyűjtés. Rengeteg receptet összegyűjtöttem már, hogy a program után úgy tudjak tisztán kajálni, hogy azok finomak is legyenek. Bármennyi időt el tudok tölteni receptgyűjtéssel. Bármennyit.

- Kajás képek gyűjtése. Például: lefotózom a szép kajákat, amiket mellettem esznek. Ha valaki enni megy megkérem, hogy fotózza le a kaját és küldje el nekem. Csomó ismerősöm már küldi magától! :D A telóm lassan betelik a kajafotóktól. És hogy mit csinálok vele? :D Nézegetem. Ez amúgy tök beteg. A háttérképem is mindenhol édesség.

- Édességes videók. Aktuális kedvencem: amin valamilyen Nutellás süteményt sütnek, vagy az Ice Cream Sundae kihívásvideók. Ezek olyanok, hogy az aktuális "előadó" összevásárol egy rakat fagyit meg édességet, és csinál belőle egy bazinagy "fagyi kelyhet", aminek aztán nekiesik egy rohadtnagy kanállal. Bármennyit tudom nézni ezeket, akármennyire hosszúak. :D

Mindemellett azért hozzátenném, hogy ezúttal nem szeretném az egész gyűjteményt felzabálni. És zabálni sem szeretnék. Olyan egyensúlyt szeretnék behozni az étkezésembe, ahol nem grammozok ennyire szigorúan, plusz változatosan és finomakat eszek tiszta alapanyagokból.

Ha már a tervekről beszélünk: a jövő héten letelik a diéta. Ugyan én nem terveztem vízhajtást (aki olvasott tudja, hogy nem éppen volt leányálom), de Sanyival közös megegyezésre jutottunk. Megcsinálom a vízhajtást egy picit lightosabban, gyógynövény-alapú Scitec vízhajtóval. Ennek egyébként a fotók miatt érzem szükségét. Mert azok is lesznek, most is.

A fotózásom napja július 1., szombat reggel 7:00, szóval így kaptam egy tervet Zolitól a vízhajtásra. Mint ahogyan az előzőt is, ezt is naponta fogom nektek dokumentálni, így még két bejegyzéssel biztosan jövök: az egyikkel pénteken, a vízhajtás utolsó napján, a második pedig akkor, ha megkapom a kész fotókat.

Ez az öt nap már igazán semmi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!