Így fogadtam el újra önmagam

Közel két hónapja, hogy utoljára jelentkeztem. Nem véletlenül. Az történt ugyanis, hogy újra el kellett fogadnom saját magamat.

Korábban hallottam már a testépítőknél az offszezonról meg az offszezon formáról. Azt a formát hívják így, ahogyan akkor néznek ki, amikor nem készülnek versenyre. Sokat olvastam olyan testépítőkről, akik nehezen törődtek bele ebbe az offszezonos formába, és az életükkel fizettek azért, hogy az év minden napján szárazak legyenek, és csúcsformát hozzanak.

Akkor még nem gondoltam túl komolynak a problémát. Ameddig a saját bőrömön nem tapasztaltam.

Történt ugyanis, hogy január végén tűnt fel, hogy kiteltem, és kicsit visszazsírosodtam. Abban a hónapban volt egy kis megfázás, amivel ugyanúgy edzettem, úgyhogy figyelmeztető jelként arcüreggyulladásom lett. Aminek az edzések és a diéta látta kárát.

A csalónapjaimon meg bármennyit meg tudtam enni bármiből. Az a 14 hét marhára ki tudja éheztetni az embert, és nehéz megtalálni az egyensúlyt.

Szóval, észrevettem, hogy a kényesebb részeimre visszavándorolt némi zsír. És kétségbeestem. Hogy most mi lesz, meg elrontom a 3,5 hónap kemény munkáját. Aztán meg azért, mert megijedtem, hogy örök életemre ilyen szigorú diétát kell tartanom, meg edzenem mint a gép, ha úgy akarok kinézni mint a képeken?

Ez marhára lehangolt. Ennek ellenére jól tartottam/tartom hétköznap a diétát, és ugyanannyit edzek, mint a program végén - 4 súlyzós, 2 kardió. De nem voltam kibékülve magammal. Mert tudod, ha készülnek rólad ilyen képek, amin úgy nézel ki ahogyan mindig akartál, utána mindig azt akarod majd látni a tükörben, amit azokon a képeken látsz.

Nekem két hónap kellett, mire megértettem, hogy nem maradok úgy.

Elég ész érvekkel végiggondolni: az egy kiszáradt, vízhajtott, aztán visszatöltött forma volt. Egy csúcsforma, 14 hét kőkemény diéta és edzés után. Olyan, mint a versenyzőknek az a néhány óra a színpadon. Amit ott láttok, az az ő csúcsformájuk. Amit amúgy néhány órán át tudnak csak tartani.

És nem természetes. Egy szélsőséges állapot, amit azért vállalsz be, hogy a lehető legjobban látszódjon rajtad a kemény munkád gyümölcs. Ezt kellett nekem elfogadnom.

Néhány hete érzem úgy, hogy sikerült. Kilóban amúgy egy hónapja tartom fixen az 56-ot. És már jól is érzem magam így. Mert akkor, amikor sikerült megértetnem magammal, miért nem nézhetek ki úgy örökre mint a képeken, elkezdtem látni a pozitív változásokat is. Mert az is van.

Sokan hiányolták a fenekes képet a fotózásról. Mert ugye az előtte fotóknál volt kép a fenekemről, utána meg nem. Tök őszinte leszek: azért nem, mert lapos volt. :D. Úgyhogy nem igazán akartam mutogatni.

Na, pár hete tűnt fel, hogy az élhetőbb kajálás óta sokkal jobban néz ki. Oké, sokat edzek is rá, de kellett ez a pár hónap, hogy felhozza a lemaradást. :D Az edzéseket sokkal jobban bírom. Hamarabb végzek, több súllyal tudok dolgozni, és nem olyan fáradtságot érzek utána, mint a diéta alatt. Hanem kellemeset. És jólesik edzeni.

"Már nem kötelező rosszként tekintek a teremben töltött órákra. Kikapcsolnak, megnyugtatnak, feltöltenek. Ilyenkor nem jár az agyam a hétköznapi gondokon meg a munkán, csak magamra figyelek, meg a súlyokra" - ezt írtam a múltkor, ezt azóta is tartom.

Oké, persze, nem fogok kamuzni, van amikor marhára semmi kedvem elmenni, és ott tölteni két órát. De még soha nem bántam meg, hogy elmentem edzeni! :D Ha meg már megcsináltam elég büszke tudok lenni magamra, hogy na, semmi kedved nem volt, mégis megcsináltad.

Lőttem nektek két fotót ma, hogy lássátok, hogy nézek ki. Elég nyomi képek, de a célnak megfelelnek! :D



A kajálásban is megtaláltam az arany középutat. Hogy ne durrantsam magam tele szénhidráttal, bevásároltam ch-csökkentett lisztből, édesítőszerből (ez eritrit, csak azt tudom megenni), meg mindenféle speckó lisztkeverékekből. Például fánk. A csalónapjaimon pedig többnyire ezekből sütök magamnak sütiket, kekszeket, pizzát, satöbbi. Meg mindenből próbálok cukormenteset választani.

Nem mondom, hogy nem csúszik be néha a csalónapokon csoki, Nutella meg fehér liszt de jóval kevesebb. Már tudok mértéket tartani, és nem kell hülyére zabálnom magam a boldogsághoz. De ezt is időbe telt megtanulni. Sőt, az is előfordul, hogy hétköznap megeszek egy falat akármit. Ami tetszik, és meg akarom kóstolni. És már attól sem dől össze a világ.

Szóval úgy érzem, sikerült megtalálnom az egyensúlyt.

Most, hogy kiöntöttem a lelkemet, van még miről beszámolnom nektek. Január 7-én indítottuk el az Életmód Clubot Mosonmagyaróváron. 65 ember kezdte el azt az életmódváltást, amit én. Három hetük van hátra, és ugyan 10-en kiestek, a többiek elképesztőek. Hihetetlen embereket ismertem meg közöttük.

Az van, hogy sokat beszélek nekik a motivációról, meg próbálom bennük tartani a lelket. De azt nem is tudják, hogy ők mennyi motivációt adnak nekem. Kőkeményen küzdenek! Pedig sokuknak marhára nem egyszerű. Van közöttük több édesanya is, van aki három műszakban dolgozik, van mozdonyvezetőnk is, sőt, több nagymamám korabeli hölgy. Elképesztőek!

Ez a program 12 hetes, de Sanyi már most kitalálta az újabb nagy dobást. Május 22-én egy "strandformás", expressz programot indítunk. Ez a program 6 hetes lesz, keményebb diétával, és jóval több edzéssel. És úgy döntöttem, hogy ezt én is végigcsinálom.

Az életmódosok ugyanis eléggé feltüzeltek! :D Ez egy újabb szint lesz, egy keményebb munka. És meg akarom csinálni. Igazából magamért. A célom, hogy júliusra, a program végére jobb formát érjek el, mint amit decemberben tudtam kihozni magamból. Ez már nem is inkább a fogyásról fog szólni, hanem a formálódásról. Meg arról, hogy újra legyőzzem saját magam. (Meg arról, hogy kockás hassal virítsak a strandon :DDDDDDDD)

Megkérdeztem Sanyit, hogy tudnék-e újat írni a program alatt. Azt mondta, hogy igen.

Májusban tehát újraindul a blog! 6 hétig jelentkezem majd be rendszeresen, hasonlóképpen, mint az előző programnál. Addig marad a lightos diéta, és az edzés szeretetből. És ez így van jól.