Költészet nap és körtefavirágzás a Nyárfa utcában

A Nyárfa utcában a fűnyírásba fektetett energia biztosan rossz hatásfokkal térül meg, mert tíz nap elteltével ismét berreg a gép. Közben megsajnálom magam, mert már minden fűszálat névről ismerek, de legalább az élet értelmén és kegyetlen mivoltán bőségesen akad idő elgondolkodni.

- Emlékszel? Ültettem egy körtefát, a csillagok alá, már térdig jártunk a novemberben.

Most virágzik, mintha egy apró kis csemetének ez lenne a világ legtermészetesebb dolga - szemérmes mosollyal nyugtázom: végtelenek a hétköznapok és a hétvégék is, de ez így jó, múljon az idő, de nagyon lassan. Aztán már csak ülni kell és nézni, ahogy növekszik a körte, és hangosan felolvasni és beszélni hozzá, ez az egyetlen garancia arra, hogy nem hülyülünk- és nem hülyíthetnek el végleg.

csillagfényre ébredsz,
felülsz az ágyban,
a csillagfény elönt,
válladra omlik,
mint hajtincs,
némán megfürdet,
majd meztelen sétálsz
kis szobádban,
az ablaknál állsz,
s a csillag, mint őr,
vigyáz téged.

csillagfényben, ezüstkék szemekkel,
látsz egy pontot,
s azt mondod,
nem bajlódom hamis ékszerekkel.

s mikor még nem tudod,
mit hoz a reggel,
de ott fenn,
a csillagtenger,
azt súgom:

ez vagy te,
itt,
s ez én,
itt,
szeretlek "egész
kipusztulásig"