Lesz majd...

Lesz majd...

Ott lesz majd, velem, veled, velünk, aki szeret.
Lesz sütés-főzés, lesz majd délelőtti fenyődíszítés, délutáni bor, esti gitárszó. Lesz majd ét– és tejcsokoládé, zörgő ezüstpapírba csomagolt.
Lesz fényesség, láng, csillagok.
Csönd ereszkedik a házra.
Lesz öröm, ajándék. Lesznek tágra nyílt gyerekszemek és könnyes felnőtt tekintetek.
S lesznek csodás emlékek, nyári csillagokról, egy érintésről, hegyről, jégről, sárról, egy gyermekről a háton. Utakról, megérkezésekről, indulásokról. Csodás szempárról. Hallgatásról, versekről, falra szegezett sorokról, boldogságról.
Aztán kíméletes lesz a reggel, néhány újnak nevezett nap, mikor nem villámcsapás az ébredés, hanem lassú szertartás.
Lesz majd számvetés, sóhaj, hogy ez is gyorsan ment el.
Halkan mondom, azt érzem, jó, s tiszta.
Nem érti senki, én sem tudom.
Az ünnep szép lesz majd, mint rég.
S keresem a titkot a csillagok között.