Olimpia 2020

2021.07.28. 08:08

Kardcsapatunk kikapott az olaszoktól, a bronzért vívhat

A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű magyar csapat az amerikaiak elleni negyeddöntős sikert követően a fináléba kerülésért az olaszokkal vívott, s szenvedett 45:43-as vereséget. A mieink 11.30-tól a bronzért küzdenek meg Németországgal.

Bár Szatmári András kéttusos hátrányt szedett össze az első asszóban, Szilágyi Áron az egyéni olimpiai döntő visszavágóján 7:1-re megverte Luigi Samelét. Innentől kezdve pedig az olaszoknak kellett futniuk az eredmény után. Akik mindent bevetettek, csereként még Aldo Montanót is, de sokáig sikertelenül. Két asszóval a vége előtt három tus volt a mieink javára, de Szatmári nem bírt Berrével, és az utolsó cserénél már ők vezettek eggyel – írja a nemzetisport.hu.

Ráadásul Szilágyi rosszul kezdett és már 43:40-re is elhúztak az olaszok. Szerencsére háromszoros egyéni olimpiai bajnokunk innen is egyenlített, ám az utolsó két tust nem ő adta, így a mieinknek maradt a bronzmeccs. A harmadik helyért a németekkel vív a magyar együttes 11.30-tól.

43:45 Videózás után az olaszok kapják az utolsó tust, a mieink a bronzmeccsen lesznek érdekeltek.

43:44 Megint egylámás sajnos

43:43 Most viszont háromszor Szilágyi talált

40:43 Megint egylámpás az olaszoknak

40:42 Sajnos egylámpás Curatolinál

40:41 Védés visszavágás után zárkózik Áron

39:41 Nem kezdődik jól az asszó

Nálunk Szilágyi Áron a befejező, aki Curatolival vív

39:40 Sajnos nem ő adja az utolsó tust

39:39 Sárga lap után Szatmári ad egylámpást

38:39 Videózás után megint az olaszok vezetnek

38:38 Újra egyenlő

38:37 Szatmári visszajött a meccsbe

36:37 Szatmári végre egylámpás tust ad

35:37 És már vezetnek is

35:35 Sajnos sorozatban háromszor is az olasz volt eredményes

Szatmári és Berre a páston

35:32 Aztán egylámpás tust ad

34:32 Szerencsére Decsi támadása volt jó

33:32 Már csak egy tus az előny

33:30 Újabb Montano-tus után Decsi egylámpást ér el

32:29 Szerencsére Decsi is betalál

31:29 Már csak két tus a különbség

31:28 Egylámpás tust ad az olasz

31:27 Most kétszer Montano talál

31:25 Hiába szorította be Montano, Decsi adta a tust

Decsi ellenfele Montano lesz

30:25 Szerencsére sikerült összekapnia magát és sorozatban négy tust adott

27:25 Most ad egy egylámpást

26:25 Áron kifejezetten rosszul kezd

A hatodik párban Szilágyi Berrével vív

25:21 Decsi aztán le is zárja az asszót

24:21 Curatoli kapott piros lapot

23:21 Egy ott, egy itt

22:20 Egyenlíteniük nem sikerült

21:20 Zárkóznak az olaszok

Decsi következik Curatoli ellen

20:17 Oda vissza táncoltak, aztán Szatmári zárja le

19:17 Két Montano-tus egymás után

19:15 Megint egylámpás Szatmárinak

18:15 Zárkóznak az olaszok

18:14 Sajnos ezúttal nagyon a pást végére szorul, amit Montano kihasznál

18:13 Szatmári kétszer is eredményes

16:13 Montano jól kezd, majd ad egy egylámpást

Cseréltek az olaszok, Aldo Montano vív Szatmári ellen.

15:11 Berre tusára Decsi kettővel válaszol és következhet a negyedik asszó.

13:10 Hiába indul előbb az olasz, nem találja el Decsit, aki egylámpás tust ad

12:9 Sikerült egylámpást adnia Decsinek

11:9 Ezt az asszót az olasz kezdi jobban.

Decsi András Enrico Berre ellen vív.

10:6 Áron végigkergette Samelét a pályán és befejezi az asszót.

9:6 Egy-egy találat után Szilágyi egy egylámpást is kioszt

7:5 Úgy is alakul, mert Szilágyi sorozatban négy tust ad és fordít.

Szilágyi Áron és Luigi Samele az olimpia egyéni döntőjének visszavágóján.

3:5 Sajnos Curatoli adja a két utolsó tust.

3:3 Szatmári egyenlít

3:2 Curatoli előbb egyenlít, aztán egylámpással visszaveszi a vezetést

2:1 Szatmári gyorsan fordít

0:1 Az olasz egylámpás tussal kezd.

Szatmári András és Luca Curatoli vív az első asszóban.

Az olaszok alaposan megszenvedtek az irániakkal a 8 között: az utolsó asszóban az ázsiaiak 37:43-ról egyenlítettek, de 44:44 után az olaszok adták a győztes tust.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!