Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Dream Theater: ˝Egy szinttel feljebb léptünk˝ - interjú

˝Ugyanazok maradtunk, akik mindig is voltunk, csak egy szinttel feljebb léptünk˝ – interjú a Dream Theater zenekarral (James LaBrie énekessel és Jordan Rudess billentyűssel).

A Dream Theater a jelek szerint ismét jó úton halad. Az alapembernek (sőt alapítónak) számító Mike Portnoy dobos távozása és a jelenlegi ütős, Mike Mangini belépése után ismét teljes gőzzel üzemel a zenekar turné-gépezete, miközben új albummal is jelentkeztek a jelenkori progresszív rock / metal koronázatlan királyai. Hogy a tagcsere milyen mértékű zenei megújulást hoz valójában, arról a következő lemez ad majd bizonyságot, mindenesetre James LaBrie énekes és Jordan Rudess billentyűs szerint a jelenlegi helyzetben minden okunk megvan a derűlátásra. Kettőjükkel a legutóbbi, nemrégiben lezajlott budapesti koncertjük napján beszélgettünk.

Mivel európai turnéitok alkalmával rendszeresen útba ejtitek hazánkat és már nyolcadszor jártok itt, hadd kezdjem azzal, kialakult-e bennetek valamilyen konkrét érzés Magyarországgal kapcsolatosan. Vannak-e olyan különleges élményeitek, emlékeitek, amelyek Magyarországhoz, azon belül Budapesthez kötődnek?
Jordan:
Igen, a magyar gulyás! Az valami egészen különleges! Na meg az utcazenészek. Vagy az éttermi muzsikusok, és a hangszer, amelyen játszanak. Valami húros hangszer azokkal a kis kalapácsokkal... Kész csoda! Ilyet csak nálatok lehet látni!
James: Budapest egy fenomenálisan gyönyörű város! Az építészete egyszerűen lenyűgöző! De minden alkalommal, amikor itt járunk, új élményekkel gazdagodunk. Tavaly nyáron egy nagy fesztiválon játszottunk nálatok, és szerintem az volt annak a turnénak az egyik csúcspontja. Az emberek mind teljesen beleélték magukat a zenébe, velünk együtt énekelték a dalokat. Pedig egy nagy sártenger kellős közepén volt az egész. De ez mit sem számított.


Ez volt az első itteni bulitok, amelyet nem Budapesten nyomtatok – és az első magyarországi fellépésetek Mike Manginivel a dobok mögött...
James:
Igen, és mint mondtam, csodálatosan sikerült!

Azon a koncerten, majd utána az A Dramatic Turn Of Events albumon mindenki képet kaphatott arról, hogyan illeszkedett be a bandába zeneileg. És hogyan sikerült a beilleszkedése emberi szempontból? Milyen mostanában a zenekaron belüli hangulat?
Jordan:
Mike Mangini egy óriási arc! Imádjuk őt, mert nem csupán elsőrangú muzsikus, de nagyon vidám, szív-lélek ember is. Szórakoztató. Jó vele együtt buszozni. Zenekarként és közösségként egyaránt új szintre jutottunk. Örülünk is ennek.

Honnan jött az ötlet, hogy dokumentáljátok a dobos-jelöltek meghallgatását, amiből a Youtube-on „The Spirit Carries On" címmel közzétett video-sorozat lett?
James:
Mi találtuk ki közösen. Ilyesmire még nem volt példa, úgyhogy feltétlenül meg akartuk örökíteni. Eldöntöttük, hogy muszáj valamilyen módon dokumentálnunk a dolog alakulását, és utána már csak a kiadóval kellett egyeztetnünk.

Változott-e a dalírás folyamata, amióta Mike Mangini váltotta Mike Portnoyt?
Jordan:
A dalírás, ha úgy vesszük, nem változott sokat, hiszen a fő szerzők ugyanazok maradtak. A zene döntő részét John Petruccival ketten írjuk, míg az énektémákon James és John dolgozik együtt, sőt a legutóbbi lemeznél én is besegítettem nekik.
Mike Portnoy annak idején amolyan rendező módjára dolgozott: ott ült a dobok mögött, de utasítgatott is: „Játszd ezt, ismételd meg azt, ez tetszik, az nem tetszik..." Aztán nekiláttunk a mostani albumnak és rádöbbentünk, nem is változott olyan nagy mértékben, ahogy zenét írunk. Vagyis ami tetszik, illetve nem tetszik nekünk, ha-ha!.. Mike Mangini nem vett részt a dalszerzési munkában. Hogy legközelebb részt vesz-e majd, azt nem tudjuk. Talán igen, de még nem tartunk ott. Rendkívül kreatív és tehetséges, most viszont még túlságosan benne vagyunk a turnézásban ahhoz, hogy döntsünk erről.


A Portnoy-időkben koncertről koncertre módosult a műsorotok. Továbbra is megmarad ez a tendencia?
Jordan:
Nem. Amikor Mike elhatározta, hogy távozik, ez volt az első dolgok egyike, amin változtatni igyekeztünk. Állandó műsort akartunk. Ez zenészként eleve roppant fontos számunkra, ugyanakkor a lehető legszínvonalasabb produkcióra is törekszünk, amihez megint csak elengedhetetlen az állandóság. Ma este magad is meggyőződhetsz arról, hogy minden a show körül forog. Korábban megvolt bennünk ez a „jófejség", és módosítgattunk ezen-azon, de – bár nincs bajom Mike-kal vagy az ötleteivel, hiszen rengeteg jó gondolata volt – ma már nem kimondottan ez jellemző ránk.

James, neked volt egy rövid „csörtéd" Portnoy-jal a világhálón, amely a kilépésével kapcsolatos érzéseid körül bonyolódott...
James:
Az egészet ő magyarázta félre. A saját szájíze szerint értelmezte a szavaimat. A sorok között olvasott, amire bárki képes. Ez a gond, amikor valaki megszólal... Szükségesnek éreztem, hogy reagáljak az általam elmondottakkal kapcsolatos gondolataira, és úgy vélem, korrekt módon jártam el. Elég egyértelművé tette a helyzetet, amit és ahogyan mondtam. Ő magyarázott félre dolgokat, részemről szó sem volt gyalázkodásról vagy rágalmazásról, egyszerűen csak válaszolnom kellett neki.

A közelmúltban jelöltek benneteket először Grammy-díjra az „On The Backs Of Angels" dalotokért.
Jordan:
Igen, és rendkívül izgalmas volt a dolog. Elutaztunk Los Angelesbe és első kézből tapasztaltuk meg, milyen is ez az egész. Rengetegen azonosítják a Grammyt a popzene világával, a mi karrierünk szempontjából viszont igenis fontos volt, hogy egyáltalán versenyben lehettünk a díjért, hiszen a nagyközönség ennek köszönhetően figyelt fel a Dream Theaterre. Örülünk, hogy részünk lehetett benne. Jól elvagyunk a magunk kis világában, de ha így szerzünk új rajongókat, az is óriási.

Nem is bántátok, hogy végül a Foo Fighters nyert?
Jordan:
Egyáltalán nem. Én megértem. Nyilván jó lett volna nyerni, de talán a kategória is némileg megtévesztő volt, viszont a Foo Fighters egy jó banda és ezer szállal kötődik a kommersz világához, úgyhogy érthető a végeredmény.

Ti mint zenészek rendre a legnagyobb zenei újságok, szaklapok közönség-és szakmai szavazásainak élmezőnyében végeztek, ahogy a lemezeitek, dalaitok, videóitok, koncertjeitek is. Soha nem jelöltek még benneteket más, a Grammyvel egy lapon említhető díjra?
James:
Nem tudok róla, ha-ha! A Grammy-jelölés volt az első tényleges „vállon veregetés", amelyet a szakma fősodrától kaptunk. Ami engem illet, úgy gondolom, hogy ezzel az egész pályánkat ismerték el. Meglepődtünk, amikor értesültünk a jelölésről, de fel is lelkesültünk miatta. Nem számítottam rá, viszont úgy voltam vele, hogy akkor már a győzelmet is megérdemelnénk.


Benneteket egyébként mind a szakma, mind a közönség elismer, a rajongótáborotok ráadásul a legkülönbözőbb ízlésű és a legkülönbözőbb korosztályokhoz tartozó zenehallgatókból áll. Szerintetek mivel sikerült ezt elérnetek, hiszen a ti zenétek sosem volt könnyen emészthető?
Jordan:
A titok nyitja szerintem az, hogy a Dream Theater zenéje annyira sokrétű. Mi nem félünk a szívből jövő dallamoktól. Rengeteg banda ezen bukik meg, holott vannak olyan technikásak, mint a Dream Theater. Mi Jamesszel imádjuk a zongorás részeket! Az ilyesmi egyáltalán nem jellemző a progresszív zenekarokra, a mi muzsikánkat viszont különlegessé teszi. De mindannyian értékeljük a szép, szívhez szóló dolgokat. Mondjon bárki bármit, a mi gyökereink innen erednek. Ugyanakkor szeretünk őrültek módjára is játszani, hiszen mindegyikünk megszállottja a saját hangszerének. Szóval szerintem ez a kombináció emeli a Dream Theatert arra a szintre, amelyet a hozzánk hasonló stílusú zenekarok zöme nem képes elérni.
James: Én azt mondom, a zene önmagáért beszél. Akárcsak a tény, hogy annyi ideje csináljuk már. Az egyik legbiztosabb eszköz azonban ma is a személyes kommunikáció. Napjainkban az Interneten lehet a legnagyobb hatásfokkal hirdetni. Ez különösen igaz egy magunkfajta zenekarra, amely nem a mainstream hírforrásokra támaszkodik, legyen szó rádióról, video-csatornáról vagy bármi egyébről. A mi módszerünk mindig is a rajongókkal való folyamatos kommunikáció volt, akár a világhálón, akár személyesen a rengeteg turnénk során. Erről lettünk ismertek, és ez nyitotta meg számunkra az utat egy sor különböző közönségréteghez, amelyek egyébként nem feltétlenül az ilyen zenekarokhoz vonzódnak.

Idén lesz húszéves az „Images And Words" lemezetek. Terveztek-e olyan speciális bulikat, netán teljes turnét, ahol a teljes albumot eljátsszátok?
James:
Momentán nincsenek ilyen terveink, eddig nem is foglalkoztunk ezzel. Nem gondolkodtunk még rajta alaposabban. Szóval nem hiszem, hogy sor kerülne rá.

Pedig az az anyag mérföldkő volt a Dream Theater történetében! Ahogy a te életedben is meghatározó jelentőségű, mivel azon a lemezen mutatkoztál be a zenekar énekeseként.
James: Igen, és nosztalgikus érzésekkel hallgatom, mert élénken emlékszem magára a helyzetre. Arra, ahogy beszálltam a csapatba, ahogy a felvételek során megismertem a srácokat, ahogy izgatottan és büszkén visszahallgattam a végeredményt... Tudtam, hogy ha a lemez megkapja a megfelelő figyelmet, akkor bebiztosíthatjuk vele a helyünket – szerencsére így is történt! Nagyszerű anyag, egyszerre progresszív és kemény album, amely kiállta az idő próbáját. Ne felejtsd el, hogy amikor az „Images And Words" megjelent, a grunge uralt mindent. Olyanok voltunk abban a közegben, mint a rút kiskacsa, amelynek mégis sikerül jól felkavarnia az állóvizet! Páratlan élmény és csodálatos kaland volt, ráadásul a javunkra vált. Ha nem úgy alakult volna, ahogyan alakult, nem lett volna lehetőségünk a folytatásra.
Jordan: Rengeteg ajtó nyílt meg a zenekar előtt. Így került fel a Dream Theater a térképre. Ez volt az első albumuk, amelyet hallottam, és ezzel is kedveltem meg őket. Ezért villanyozott fel, amikor vendégként tarthattam velük, hát még amikor nem sokkal utána a banda tagja lettem! Náluk a progresszív zenei gondolkodásmód és a metalos szellemiség találkozott, ezzel nyűgöztek le. Tudtam vele azonosulni. Óriási volt – és szokatlan. Különböző stílusok egyedi ötvözete.

Mi a következő kihívás, amely a zenekar előtt áll? Mi a következő cél, amelyet meg szeretnétek valósítani?

Jordan: Ez a mostani nagy változás jó kedvet és komoly sikereket hozott nekünk. Igen pozitív és erőteljes energiák hajtják a zenekart. Szeretnénk megtartani ezt a lendületet és újabb területekre kalandozni. A Grammy-jelölés nagyon jóleső volt számunkra, az új dobosunk is csodálatos, úgyhogy szerintem minden feltétel adott ahhoz, hogy pályánk újabb szakaszába lépjünk át. Azon is leszünk. Nyugodtan, de lendületesen vágunk neki a jövőnek, hogy a lehető legjobb zenéket írjuk.
James: Így igaz, a legutóbbi lemez, meg az egész átmenet nagy horderejű volt számunkra. Tudattuk a világgal, hogy ugyanazok maradtunk, akik mindig is voltunk, csak egy szinttel feljebb léptünk. A lemezzel azt akartuk bizonyítani, hogy nálunk továbbra is a zene a lényeg és hogy olyasmit adunk ki a kezünkből, amit a pályánk adott pillanatában a legjobbnak gondolunk. A következő lemeznél sem lesz ez másként. Mindannyian egységes véleményen leszünk majd a zenekar céljait és zenei irányvonalát illetően. Mindezt egységben is fogjuk elérni.
Bármely bandának ez a célja: megvalósítani az elképzeléseit. Mi a szellemi és erőbeli felfrissülésünk és az ebből adódó nyugalmunk miatt vagyunk előnyösebb helyzetben, illetve közelebb a vágyaink beteljesüléséhez.


Mi a helyzet a különböző egyéb projektjeitekkel? James, neked meghiúsult a turnéd a „Static Impulse" lemezzel, mostanában viszont már az új szólóalbumod témáin dolgozol...
James:
Igen, ezeket alakítgatjuk most. Négy dalon fáradozunk éppen Matt Guilloryval, és a Soilworkös Peter Wichersszel dolgozunk együtt, aki hatalmas tehetség, na meg Marco Sfogli is velünk van, akárcsak a csapat többi tagja. Leghamarabb 2013 első negyedére hozzuk majd ki az anyagot.
Jordan: Engem a cégem munkái kötnek most le. Alkalmazásokat készítünk iPhone-okhoz, meg iPad-ekhez. Néhány zenekarral is dolgozunk együtt, komoly sikerekkel. Amikor lefut a turné és nyugodtabbak lesznek a körülmények, valószínűleg nekiállok majd egy új szólólemeznek.

Mit jelent a progresszivitás a ti értelmezésetek szerint?
Jordan:
Általánosságban azt a zenét nevezném progresszívnak, amely kijjebb tolja a határokat vagy új dolgokat épít be. Ha arra vagy kíváncsi, mit tartok progresszív zenének manapság, akkor olyan előadókat mondanék, mint Apex Twin, Skrillex... De bármi progresszív, ami átformálja a zene arculatát és a jövőbe mutat.
James: A progresszivitás számomra mindig is azt jelentette, hogy nincsenek korlátok. Kitágíthatod a stílusok határait és nem kell a korábbi dolgaidat megismételned ahhoz, hogy megőrizd az egésznek a vonzerejét. Minden progresszív, ami azelőtt fel nem térképezett területen jár. Egy progresszív zenekarnak megvan a teljes kreatív szabadsága.
Viszont a Dream Theater nem csupán a progresszivitásról szól. Rengeteg hozzá nem értő ember automatikusan a progresszivitással azonosít bennünket, ami sajnálatos, mert a mi zenénknek ennél több oldala van. Ez csupán egy része annak, amik vagyunk, és amit zeneileg képviselünk.
Jordan: A progresszivitás megtévesztő dolog. Különösen azért, mert a progresszív rocknak saját korszaka volt az 1970-es években. A zenének egy igen különleges irányzatáról van szó, amelyet a rock n'rollhoz képest új harmóniák, ütemek és szövegtémák jellemeznek. A probléma ott kezdődik, amikor nem válik külön, hogy a progresszív zenékről vagy a progresszív korszakról beszélünk. A Dream Theater zeneileg sokat merít a 70-es évek progresszív hangzásvilágából, de számos más forrásból is. Mi ebben az értelemben vagyunk progresszívak. Van egy metalos oldalunk, ugyanakkor a progresszív korszakkal, a Genesis-szel, a Yes-szel vagy a King Crimsonnal is vannak rokon vonásaink.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatalmas Dream Theater koncert SportArénában - galéria

Péntek este a Papp László Budapest SportArénában lépett fel a világ talán legsikeresebb progresszív… Tovább olvasom