Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Másodpercenként változóan reagál az alvó agy

Másodpercről másodpercre máshogy reagál az emberi agy a külső ingerekre az alvás mély és kevésbé mély fázisaiban.
Belga és osztrák kutatók a PNAS című tudományos lapban mutatták be eredményeiket. Kutatásaik során hangokat játszottak le alvóknak, és elektroenkefalogram (EEG), valamint mágneses rezonanciatomográf (MRT) segítségével mérték az agyi aktivitást. Alapvetően két alvási szakasz különböztethető meg: a REM-fázisra (Rapid Eye Movement) a gyors szemmozgás jellemző, ekkor történik az álmodás. A Non-REM szakaszban könnyű- és mélyalvási fázisok váltják egymást.

Korábban abból indultak ki a szakértők, hogy a Non-REM-szakaszban az agy nem reagál a külső ingerekre. Ekkor azonban a vizsgálati eljárások érzékenysége még meglehetősen korlátozott volt.

Manuel Schabus, a Salzburgi Egyetem munkatársa a lüttichi kutatóközpont szakembereivel közös kutatásai során felismerte, hogy az agy a könnyű alvás szakaszaiban lényegesen aktívabb, mint azt korábban feltételezték. "Speciális elektródák és erősítők segítségével adott másodpercben mérhetünk EEG-t és figyelhetjük az egyes agyi területek vérellátását" - fejtette ki Schabus. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a külső ingerekre adott reakció léte attól függ, mi történik éppen az alvási szakaszban. Ebben központi szerepet játszanak az úgynevezett alvási orsók: ezek rövid, gyors ritmusú agyműködési szakaszok az alvás során, nevüket az EEG-n mutatott orsószerű mintáról kapták. Ha egy ilyen orsó lép fel, az adott pillanatban az agy blokkolódik minden külső információ elől. A vizsgálatok során az ebben a másodpercben lejátszott hangnak nem volt hatása az agyi aktivitásra. A szakértők úgy vélik, ez alatt az idő alatt az agy "magával foglalkozik", az új információkat pedig tárolja vagy az emlékezetbe integrálja. Ha viszont a jel akár csak a másodperc törtrészével korábban hangzik fel, az agy hasonlóan aktívan reagál, mint ébrenléti állapotban.

"Az agy reakciója valóban másodpercről másodpercre változik és attól függ, jelen van-e alvási orsó vagy sem" - mondta el a szakértő. Ez egyben azt is jelenti, hogy környezetünk érzékelése teljesen az agytól függ.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lyukat fúrtak halála előtt Evita koponyáján

Röviddel rákbetegség okozta 1952-es halála előtt lobotómiának vethette alá magát Evita: az argentin… Tovább olvasom