Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

A szocializmus, ahogy a nők megélték

Női egyenjogúságot hirdetett a szocialista állam, ám a propaganda és a valóság nem fedte egymást. Ez derült ki Tóth Eszter Zsófia történész kutatásaiból, aki munkásnőkkel készített interjúkat. Tényleg dicsőség volt lányanyaként szülni? Beleszólhatott a női képviselő az ország dolgába? Örült-e minden kismama a gyesnek? A válaszokat kötetben foglalta össze.
A nő traktoron, buszon, építőbrigádban, gyárban a gépek mellett: a férfiakkal egyenrangú nő mellett állt ki elméletben az egykori szocialista állam. Na de beleszólhatott-e az ország dolgaiba a munkásnőből lett országgyűlési képviselő, és valóban dicsőség volt-e a Ratkó-korszakban lányanyaként gyereket szülni? Anyáink, nagyanyáink elbeszélései nem mindig vágnak egybe a hivatalos kurzussal.

– Ha most nem szólítjuk meg azokat a lányokat, asszonyokat, akik átélték a korszakot, csak a hivatalos álláspontnak megfelelő szövegeket olvashatjuk – vallja Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, aki tizenöt éve készít interjúkat a szocialista időszak tanúival. Megannyi ellentmondásra világít rá Kádár leányai – nők a szocialista időszakban című könyvében. Ítélkezés nélkül, a korszak megértésének igényével.

Modern nő férfias jegyekkel

1945 után Magyarországon a nők egyetemre mehettek, munkát vállalhattak – a korszak ideálja a traktorosnő, az élmunkás – később a sztahanovista –, a koedukált építőbrigád. Azt is mondhatjuk: férfias jegyekkel ruházták fel a „modern szocialista nőt". – Nem tudhatjuk, mennyiben alakult volna másképp a nők emancipációja, ha nem kerül sor a szocializmusra – mondja a történész. Az egyenjogúság mindenesetre sokszor látszat volt – a házimunka terhe is a dolgozó nőre hárult.

Nőnap Sztálinvárosban (a mai Dunaújváros) 1956-ban. Kötelezővé a nőnap ünneplése a Rákosi-diktatúrában vált, 1948-ban került szovjet mintára a nőnap március 8-ra. Fotó: Figyelőnet (galéria)

Az ország újjáépítéséhez, az egyre szaporodó gyárakba szükség volt a női munkaerőre, mégis túlzás azt állítani, hogy ekkor kényszerítették a nőket a munkaerőpiacra addigi „terepük", a család mellől. A szegény nők addig is dolgoztak gazdaságokban vagy cselédként – a második világháború után pár évig a gyárak mellett cselédnek szegődtek el leggyakrabban a fiatal lányok a városba. Kinyílt előttük a világ, járhattak színházba, olvashattak, vehettek a keresetükből szép ruhákat. A faluról városba bevándorolt fiatal lányokat azonban védtelenekként jelenítették meg, akik kikerültek a férfi családtagok gyámsága alól, így könnyen válhatnak tisztességes nőből erkölcstelenné.

Úgy tartották: férfifelügyelet nélkül nem képesek vigyázni magukra, hiszékenyek, fogyasztási javakért, pénzért könnyen prostituálódnak. A városba település céljai közé tartozott a biztos munkahely mellett a „férjfogás" is, a keresetből pedig még a traktoroslányok is stafírungra gyűjtöttek.

Lánynak szülni nem volt dicsőség

Ha már az erkölcstelenségnél tartunk: Ratkó Anna, a szövőnőből lett miniszter jelmondata – „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség" – más-más megítélés alá esett a hivatalos propagandában és az emberek életében. – Azt tartották értéknek, ha családba születik a gyerek. Csak 1945-ben egyenjogúsították a családon belül és kívül született gyerekeket, és a fejekben lassúbb volt a folyamat – világított rá a történész. A Ratkó-korszakban elvben minden gyereknek meg kellett születnie, de rengeteg tiltott magzatelhajtás történt az 1950-es években. Többször írtak csecsemőgyilkos anyákról a sajtóban, értetlenkedve, miért nem éltek a szocialista gyermekvédelem lehetőségeivel: az egyik ok alighanem a szégyen lehetett. Inkább az értelmiségi nők mertek egyedül gyereket vállalni, ám a téma jó ideig tabu volt a sajtóban.

Személyes indíttatás

– Azért érdekelt ez a kor, mert még lehet beszélgetni azokkal az emberekkel, akik átélték a szocialista időszakot – osztotta meg velünk Tóth Eszter Zsófia. – Generációs tudat is állt a témaválasztás hátterében: én is az előző rendszerben szocializálódtam, voltam kisdobos, úttörő. Nőkkel nőként sokkal könnyebb interjút készíteni, és demográfiai tény, hogy sokkal több nő él a korszakból. A könyv megírása idején én is gyesen voltam a kisfiammal, majd bölcsődébe járt, és mi is panelban lakunk. Ezért is volt érdekes azzal foglalkozni, vajon ugyanezek a problémák foglalkoztatták-e a nőket 20–30 évvel ezelőtt.

– A Nők Lapjában 1963-ban írtak először egyedülálló anyáról, és a 60-as években született meg az első leányanyát pártoló cikk. Okos lányok címmel zajlott a témában vita pro és kontra érvekkel, és négy anyát szerepeltet Gárdos Péter is Vészcsengő című filmjében, akik tudatosan vállalnak egyedül gyereket – elevenítette fel a múltat Tóth Eszter Zsófia. Volt köztük elvált nő, volt, aki családos férfitól várt babát.

Könnyűvérűnek tartották a korszak ideáljait, a traktorosnőket is – nyilván azért is, mert férfiak között dolgoztak. A feleségek, barátnők ezt nehezen tűrték. Azt egyébként, meddig dicsőség nőnek férfias munkakörben helytállni, az aktuális gazdasági szükségszerűség határozta meg. Az 1960-as években, amikor már nem volt szükség annyi női munkaerőre, arról cikkeztek, hogy meddőséget is okozhat ez a munka, mert ráz a jármű. Már akkor természetes volt az is, hogy ugyanazért a munkáért a nők kevesebb fizetést kaptak. Elbocsátásnál inkább a feleséget küldték el, mint a férjet.

1967-ben vezették be a gyermekgondozási segélyt, azaz a gyest. Még nyugatabbra is irigyelték a szocialista vívmányt, hogy a nők három évig otthon maradhatnak a gyerekekkel, ám alapvetően gazdasági szükségszerűség volt a bevezetése. Nem várt tünetként lépett fel azonban a gyesneurózis.

Gyesen a lakótelepen

„Az ember bedilizik a négy fal között. (...) Egyedül marad a kisgyerekkel, aki még csak alszik meg eszik, és nincs vele más dolog, mint 3-4 óránként megkotyvasztani a papikáját és tisztába tenni... A mosást elvégzi az automata, a takarítás is gyorsan megvan ezekben a vadonatúj lakásokban. (...) Egyik-másik szomszédasszonnyal már kitárgyaltam: Tardylon élnek meg Eunochtinon"– így vallott a bezártságról egy akkori kismama.

Tóth Eszter Zsófia a munkásnőkkel készített interjúk mellett a korszak sajtóját és filmjeit is elemezte, hogy megértse a korszakot, kiderítse, hogyan éltek a nők a szocializmusban, mi foglalkoztatta őket. Forrás: retronom.hu (galéria)

– Az anyák lázadtak az ellen, ami 100 éve még természetes volt: hogy otthon maradjanak a gyerekükkel. Nem csoda, hiszen a szocialista társadalomban a munkahelyi közösséget értéknek tekintették, a női munkavállalást pedig sarkalatos kérdésnek az egyenjogúság szempontjából – magyarázta a történész. Kiestek a munkaerőpiacról, emiatt éltek át nehéz időszakot: beszűkült az életterük, a társadalmi kapcsolataik. Több város több lakótelepe magáénak tekinti a történetet, amelyet a Falfúró című film is feldolgozott: gyeses anyukák unaloműzésként prostituáltként dolgoztak a presszósnő közvetítésével. A kuncsaft albumból választhatta ki a neki tetsző hölgyet, a képeken a fej nem látszott. Az egyik nőt török papucsa buktatta le, amelyet a férjétől kapott.

Azt azonban nem lehet kimondani, hogy a nők, azon belül a kisgyermekes anyák rossz foglalkoztatási arányairól – utolsó előttiek vagyunk az Európai Unióban – a gyes bevezetése tehetne. A nőket ugyanis egy idő után már nem szívta fel az ipar. A képzetlen női munkaerő ráadásul az 50-es években még elvégzett olyan nehéz fizikai munkát, amit a 70-es években már nem vállalt el.

Képviselők és celebek

Szintén aktuális téma a női kvóta kérdése, hiszen Magyarországon a Parlamentben mindössze 9 százalék a női képviselők aránya. A szocializmusban megszabták a nők arányát a parlamentben, ám a honanyák szava nem ért ugyanannyit, mint a férfi politikusoké. A férfi képviselők leereszkedő jóindulattal viszonyultak hozzájuk, derült ki két, munkásnőből lett országgyűlési képviselőnő visszaemlékezéseiből. Harisnyagyárból kerültek 30 éves koruk körül a parlamentbe, és azt tapasztalták: a jóindulat addig tart, amíg nem akarnak országos kérdésekbe beleszólni. Helyi ügyekben azonban tudtak folytatni érdekkijáró tevékenységet, és karrierjük csúcsaként élték meg az országgyűlésben töltött időszakot. Akkoriban a nők aránya 25–30 százalék volt a parlamentben.

A kornak megvoltak a maga „celebjei" is. A sajtóban rengeteget írtak az élmunkásokról, később sztahanovistákról. „Gábor Sándorné, a kelenföldi Goldberger gyár szövőnője, aki Kossuth-díjának átvételekor 34 éves volt, konyhabútorra költötte a kitüntetéshez kapott summát" – feltűnő, hogy bár a „szocialista embertípusra" nem jellemző a fogyasztási javak halmozása, fogyasztási cikkekkel illusztrálják, miért érdemes belevetni magunkat a munkába, a pártéletbe.

Munkásnők a gyárban: az ipar csak az 1960-as évekig szívta fel a női munkaerőt, a gyes bevezetését is gazdasági alapvetések indokolták 1967-ben. Fotó: transindex.ro (galéria)

– A kor „celebjeiről" propagandafüzeteket is készítettek. Ezekben a fő hangsúly a munkamódszereiken volt. A hadifogságból hazatérő férjek azonban aligha lelkesedtek az élen járó szocialista módszerekért. A fogyasztási javak ecsetelésével tették érdekeltté az embereket – adta meg a magyarázatot az ellentmondásra Tóth Eszter Zsófia. Belecsempészték, amit kellett – a „vörös farok" mellett némi érdekességet az olvasónak. Akkor is érdekes volt arról olvasni, hogy a Kossuth-díjas sztahanovista vájár felesége új ruhában jelent meg a moziban – annyit írtak ezekről a korabeli „celebekről", mint ma a Megasztár vagy az X-Faktor versenyzőiről.

A saját történetükre ismernek

Megkérdeztük a történészt: mennyire könnyen nyílnak meg az interjúalanyok, ha az előző rendszerről van szó? – Nehéz volt megnyerni a bizalmukat. A sokadik látogatás után látták, hogy nincs rossz szándékom, hanem meg akarom érteni azt a korszakot. Tudják, megváltozott az előző rendszer értékelése, és a legtöbben kritikával álltak az előző rendszerhez, nem nosztalgiával. Egy interjúalany évekkel később mutatta meg a kitüntetéseit, ekkor derült ki, hogy tagja volt a munkásőrségnek – mesélte. A megítélés egyik alapja: az illető a rendszer kárvallottja vagy nyertese volt. Hozzátette: az a fontos, hogy ne feketén-fehéren lássák az emberek a múltat, és ne féljenek megérteni a saját múltjukat. Sok visszajelzés érkezett a könyv megjelenése után, hogy az emberek a saját történetükre ismernek. Talán hozzájárul a korszak feldolgozása, hogy a történetekről beszéljenek a családokban is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több millió kutyamúmiát őriznek a szakkarai katakombák

Több millió állat, főleg kutya és sakál maradványait találták meg régészek az egyiptomi sivatag… Tovább olvasom