Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Retkes Attila - A fővárosi MDF döntése fontos megállapodás

Az MDF budapesti választmányának döntése a fővárosi együttműködésről fontos részmegállapodás a két párt között - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke.

Retkes Attila közölte, hogy az MDF budapesti választmánya szerdán ahhoz járult hozzá, hogy 18 fővárosi kerületben az SZDSZ, 14-ben pedig MDF indít jelöltet. Hozzátette, hogy a fővárosi listáról is döntött az MDF-es testület, amely szerint az első, a harmadik, a negyedik és azt követően minden páros számú helyre az SZDSZ állíthat képviselőjelöltet. 

A pártelnök véleménye szerint ez a részmegállapodás közelebb visz az úgynevezett demokratikus közép megteremtéséhez, amely a választásokra Bokros Lajos vezetésével jöhet létre. Retkes Attila azt mondta, hogy ezt a döntést csütörtökön és az azt követő napokban egyéb megyei megállapodásoknak kell követniük.

A pártelnök azt feltételezi, hogy a megyék többségében lesz ilyen megállapodás és a hét végére, vagy a jövő hét elejére lehet véglegesíteni a 176 egyéni képviselőjelölt névsorát. Közölte, hogy ezt követően a területi listákról is tárgyalniuk kell, illetve össze kell hangolni a két párt programját és kampányát. Németh Kálmánnak, a szabad demokraták Vas megyei elnökének a kijelentésére, hogy ott az SZDSZ és az MDF biztosan nem köt megállapodást úgy reagált, előfordulhat, hogy nem lesz együttműködés mind a 19 megyében, de az biztos, hogy egymás ellen nem indulhatnak a két párt jelöltjei.

Hozzátette, elsietettnek tartja a vasiak bejelentését és ugyanígy vélekedik arról a felvetésről is, hogy hívják össze a párt országos küldöttgyűlését. Kijelentette, hogy habár az SZDSZ érdekelt a demokratikus közép létrehozásában, de középtávon, vagyis a következő négy évben feladatuk saját identitásuk és a párt megerősítése. Az MTI kérdésére azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy a fővárosi listán kik kaphatnak helyeket.

A sajtóban megjelent neveket találgatásoknak minősítette. Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ országos tanácsa elfogadja-e az együttműködést azt mondta, annak alapján, amit az SZDSZ szervezetében tapasztal, azt gondolja, hogy igen, mert egy ilyen együttműködés az ország és az SZDSZ érdeke is. Arra a felvetésre, hogy ha sikerült átlépni a parlamenti küszöböt, akkor a két párt közös vagy külön frakcióban dolgozik-e majd azt mondta, ez fontos kérdés, de egyelőre még nem került szóba, mert ezen a héten az egyéni jelöltekről kell megállapodniuk.

Olvasóink írták

  • 1. szocdem 2010. január 21. 21:07
    „Aki bepiszkolja magát retkes lesz, aki retkes annak könnyű elmerülni bármiben - akár ilyen polémiákban ünneplésekben is - akkor is ha az ország sorsáról van szó. Remélem van legalább 50 támogatója a mi megyénkben is, mert kb ekkora az populációs arány amire méltán számithat a választásokon.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Herényi cáfolta, hogy Kapolyitól kért kölcsön

Herényi Károly cáfolta és "ostoba feltételezésnek" nevezte, hogy az MDF a szociáldemokrata Kapolyi… Tovább olvasom