Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

MSZP: Lendvai lemond, új párt, új névvel?

Egységes a pártvezetés abban, hogy Lendvai Ildikó Mesterházy Attila kormányfőjelöltet ajánlja a párt élére.

A Népszabadság értesülése szerint Lendvai Ildikó lemond a második forduló után. A lap szerint újragondolhatják az MSZP nevét, "brandjét" is.

A lap hétfői számában megjelent cikk szerint abban már "egyfajta egyezség" született, hogy a második forduló után Lendvai Ildikó lemond posztjáról. Egységes a pártvezetés abban is, hogy Lendvai Mesterházy Attila kormányfőjelöltet ajánlja majd a párt élére. Mesterházy megőrizné a frakcióvezetői posztot is - írta a Népszabadság.

Mint hozzátették: Mesterházy vállalja a feladatot, de csak ha a kongresszus is úgy dönt. Utóbbinak különösebb akadálya nem lehet, személye mögött határozott egység mutatkozik - írja a lap.

Úgy tudják, hogy a pártvezetés legbefolyásosabb tagjai abban is azonos állásponton vannak, hogy a párt egységének megőrzése érdekében a legjobb forgatókönyv, ha a választások második fordulója után "csak" pártelnököt választanak, az önkormányzati választások után pedig megtartják a szükséges, teljes tisztújítást. Döntően azért, hogy kidolgozzák az új politizálási és működési módot, és az új alapszabály szerint válasszanak már helyi és országos vezetést - írja a lap.

Olvasóink írták

53 hozzászólás
  • 53. szocdem 2010. április 22. 15:29
    „52. FREDDY/S 2010.04.22. 13:05
    "Húszéves Fidesz-uralommal ijesztgette Kis Moszkvát Mesterházy"

    A fityeszesek mondtak is iyleneket, hogy 20 évre be tudják betonozni magukat a hatalomba ha most nyernek.

    De Mesterházy az álszocdem nem tudta mit beszél ha iyleneket mondott. A fityesz örüljön ha két évig kihúzza a mostani hazugságaival, és a mostani udvari - inkompetens- szakértőivel..”
  • 52. FREDDY/S 2010. április 22. 13:05
    „"Húszéves Fidesz-uralommal ijesztgette Kis Moszkvát Mesterházy"
    no comment, nemde...”
  • 51. jánosi 2010. április 21. 21:40
    „Szerintem elég volna ha a " Magyar " -t elhagynák a névből ! Igazabb lenne .............”
  • 50. Eva- 2010. április 21. 10:33
    „mivel a XX.szazad a zsidokat kollektive elpusztitandonak belyegezte
    ezert karteritest az allamtol a kollektiv potencialis jovatevotol ker/het/

    Ha elfogadjuk, hogy van kollektive bunos nep, es azt a gondolkodasunk ugy is jeleniti meg, akkor ervelesunk e szempontot kovetve is koherens

    ha ezt nem valljuk, akkor annak tagadasa is koherens

    Minden vonatkozasban.
    En az utobit gondolom.
    Ezert az apak bune a fiak altal
    és forditva
    nem viselheto

    a holokauszt ezzel ossze nem vetheto, mert ott a kollektiv all szemben a kollektivvel.”
  • 49. szocdem 2010. április 21. 10:26
    „46. kolombela 2010.04.20. 12:07

    Az LMP már most rosszabb mint az SZDSZ fénykorában volt.
    Olvasom egy plakáton Budán: "Lehet-e tiszta a város levegője? Igen! Lehet!"

    Kvázi:
    1. be tiltják, vagy be akarják tiltani a gépjármű közlekedést hogy mindenki gyalog, lóháton, vagy kerékpárral közlekedjen.
    2. Mindenkit köteleznek, hogy ha közlekedni akar, akkor gyen 20-30 milláért olyan autót amit elektromos áram hajt- ezzel is az EON zsebét tömve..

    Einstein azt mondta: "Csak két dolog határtalan az univerzumban: a világegyetem, és az emberi butaság! Az utóbbi felől nincs semmi kétsége".. És lőn az LMP.”
  • 48. tótbéla 2010. április 20. 14:19
    „pancser. Te nem tudsz összezavarni senkit, a káosz jelenleg akkora, hogy a te zavarkeltésed csak vihar a biliben.”
  • 47. kolombela 2010. április 20. 12:11
    „Ezeket a "bűnöket" inkább már nagyapáink követték el, már akié, mert az enyém nem az biztos.
    Egyébként tényleg undorító amit a zsidók holokauszt címen csinálnak.”
  • 46. kolombela 2010. április 20. 12:07
    „43. hozzászólás Túrabakancs 2010.04.20. 08:37
    Az lmp-re szavazók nem fognak csalódni, mert ők tisztában vannak azzal, hogy a párt az szdsz utódja és a zsidó érdekeket képviselik.”
  • 45. Reális 2010. április 20. 09:46
    „Ezek ám a demokraták!Megszavaztatják magukat 19% idióta,megtévesztett,becsapott nyugdíjassal,aztán nevet és profilt váltanak,hogy letagadhassák a mocskukat!És még van pofájuk azt üvölteni ,,demokraták ébresztő!"”
  • 44. Túrabakancs 2010. április 20. 08:45
    „Eva! /42/
    "meg a biblia is azt mondja ki, hogy az apak bunet a fiak nem viselik
    Megtalalod Mozes otodik konyveben"
    Akkor a zsidóság a Holokauszttal kapcsolatban miért ébreszt állandó bűntudatot a népekben?
    Miért akarnak folyamatosan kárpótlást kapni az "apáink" által elkövetett bűnökért?
    Ezek szerint vannak egyenlők, meg egyenlőbbek ugye? Azért ezek érdekes dolgok ugye?
    Ebből is látszik, hogy mindent a pénz mozgat... Emberek halálából /sajátjaikból/ pénzt csiholni,
    több mint gusztustalanság!!!”
  • 43. Túrabakancs 2010. április 20. 08:37
    „Eva!
    Mivel manapság mindent a pénz mozgat, emiatt én nem a bibliai
    szöveget tartom reálisnak, hanem inkáb a fizikai egyértelműsé-
    get, ez pedig a következő: energiai nem vész el, csak átalakul.
    Lefordítva politikai nyelvezetre: SZDSZ nem vész el, csak átalakul...
    A liberális eszme nem az a fajta, amely hagyja magát eltaposni, hi-
    szen a már általam említett liberális világ mozgatja a világot, az
    érdekek mindenek felett állnak, főleg ha azt egy bizonyos népcso-
    port befolyásol. Az MPL is /ahogy a Jobbik is/ megkapta az ideiglenes
    bizalmat, de ha ezzel visszaélnek és megtévesztik a lakosságot, akkor
    abból nagy problémáik lehetnek a jövőt illetően. Mindenesetre a jelek-még ha
    tagadják, és rejtegetik is- liberális jellegre utalnak. Ezt az amerikai
    zsidó üzletember jelenléte /tőkéje/ egyértelműen bizonyítja, sok más
    dologgal egyetemben.”
  • 42. Eva- 2010. április 20. 05:09
    „40-hez

    meg a biblia is azt mondja ki, hogy az apak bunet a fiak nem viselik
    Megtalalod Mozes otodik konyveben
    vagy
    Ezekiel profeta konyveben is

    Ebbol a kommentbol a fentiek tagadasa nyilvanvalo”
  • 41. jörg 2010. április 19. 23:34
    „"új műsorhoz új férfi kell..." de ez akkor is ugyanaz az operett marad kutyaütő előadásban kivénhedt primadonnákkal, rozzant bonvivánokkal... szánalmas pancserok..... (bocs, pancser!)”
  • 40. Túrabakancs 2010. április 19. 23:06
    „LMP
    Egy kis érdekesség:
    "(valódi nevükön: Liberálisok Magyarországi Pártja, avagy Liberális Másság-Párt - a Lehet Más a Politika csak beetető név volt).
    Jellemző az a nemzetközi diplomáciában páratlan eset, hogy az Egyesült Államok nagykövete még a választás estéjén felkereste őket abból az
    alkalomból, hogy bejutottak a Parlamentbe.
    - Az LMP alapítója, listavezetője, Schiffer András (1971). 1989-ben egyik tagja volt a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának. 1996-ban lett a Társaság a Szabadságjogokért
    (TASZ) munkatársa, valamint 2004 és 2008 között ügyvivője volt. Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese. Nagybátyja Schiffer János 1994-2006 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja
    Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke.
    - Szabó Tímea (Budapest, 1976) magyar politikus, a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt közös listájának vezetője. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, majd később a Harvard Egyetem jogi karán tanult. 2004 elején csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel
    négy évig koordinálta a Menekült Programot. A Magyar Helsinki Bizottság adta ki minden évben a hazai menekültek sanyarú helyzetéről és a Magyarországon évről-évre fokozódó idegenellenességről, rasszizmusról és antiszemitizmusról
    készült jelentéseit, amin a nemzetközi sajtó aztán csámcsoghatott...
    - Az EP lista harmadik helyén levő Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke, a mindannyiunk számára szép emlékeket idéző Tarka magyar felvonulás és számos más erőszak- és megkülönböztetés-ellenes megmozdulás főszervezője, és az
    Amnesty International munkatársa...A lista 5. helyén Rauschenberger Péter van, (Schiffer Andrással együtt) a
    Védegylet munkatársa, 1994-től 10 éven át az egykori nagykanizsai szdsz tagja.
    - Szintén az LMP EP listáján szereplő Lovasi Andrást, Schiffer András barátját, a Kispál és a borz együttes frontemberét idén március 15-én Kossuth-díjjal tüntette ki a kormány.
    - Richard Field amerikai üzletember, ingatlanvállalkozó (Park city projekt) volt az egyik (nyilvánosságra hozott) főtámogatója az LMP kampányának.
    - Az LMP kampányarcai között ismert ex-SZDSZ-esek is feltűntek: Spitzer Gyöngyi Soma, Para-Kovács Imre, vagy Hajós András. Az ő nevük is fémjelezte annak idején a "Budapestnek Demszky kell" kampányt pl. ...
    - Az LMP kampányfőnöke, Karácsony Gergely korábban a szabad demokrata Horn Gábor kampánystábjában dolgozott.
    - Etikai vizsgálatot indított az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP) kampányát. Az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor
    voltak az összekötők az LMP és Kóka között".
    Az LMP 228 pontból álló választási programját átböngészve, abban az EGYHÁZ és a NEMZET szavak 0-szor fordultak elő benne, míg a közösség és a család szavak 6-szor illetve 4-szer, de nem mint a társadalom értékhordozó
    alapsejtjei, hanem mint költséghelyek, a személy pedig 2-szer, de csak mint a liberális demokrácia vívmányainak jogosultja."”
  • 39. kolombela 2010. április 19. 23:00
    „Nevezhetik a szart a legcsábítóbb dolognak, akárminek, attól az még szar marad és ugyanúgy fog bűzleni. Sőt, locsolhatják a legjobb illatú parfümökkel, az eredmény csak annyi, hogy a parfüm válik mocskossá, büdössé.”
  • 38. pancser 2010. április 19. 22:33
    „Patriot! A hozzászólások minősítik az embert. Nem kötekedk,csak összezavarom az amúgy is zavarodott jobbikosokat. Az ember orra hegye 4-5 centire van a szemétől, azon vagyok, hogy messzebb lássanak.”
  • 37. incanto 2010. április 19. 21:56
    „Kutyából nem lesz szalonna... Sittre velük, a zárkaajtót meg le is hegeszthetik.”
  • 36. meteor* 2010. április 19. 20:18
    „A MaSzoP az mar nem egy uj nev? :)
    Mellekesen szerintem kar, hogy Gyurcsany Fleto utan Mesterhazi meg a jo eg tudja kik vannak kozeppontban az MSZP-nel.
    Szerintem Gyurcsany, mint ember sokkal jobb, es stilusosabb (csak megjelenesben!) volt allamfonek.”
  • 35. Patriot 2010. április 19. 19:36
    „moderálva sértő”
  • 34. pancser 2010. április 19. 19:25
    „33! <moderálva sértő...> Elszámoltatás ,csak úgy vagdalkozunk a szavakkal nem is tudjuk miről beszélünk. A jog a rend alapja, ez pedig nem arról szól amiről .... ábrándoznak!”
53 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás 2010 - MSZP-kampány: szórólap, telefon, hirdetés

Aktivistákkal, szórólapokkal, óriásplakátokkal, személyes levelekkel, támogatói nyilatkozatokkal,… Tovább olvasom