Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

LMP: új vízgazdálkodás kell

Nemzeti vízgazdálkodási stratégia megalkotását szorgalmazta Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika ügyvivője hétfői győri sajtótájékoztatóján.

 Úgy fogalmazott: Magyarországon meg kell szüntetni az állandó fogócskázást a természettel, aminek eredményeként egyszer ár- és belvíz, néhány hónappal később pedig aszály okoz problémákat. Szerinte a megoldást az jelentené, ha a magas vízszintek idején az ártéri öblözeteket újjáélesztenék, a hullámteret szélesítenék, s az így tározókba felfogott vizet a száraz időszakban hasznosítanák.

A politikus újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt: minimum több tízezer hektáron kellene bevezetni ezt a rendszert ahhoz, hogy érezhetőek legyenek a hatásai. Megjegyezte azt is, hogy ahol nem lehet a hagyományos mezőgazdasági termelés módszereivel rentábilisan hasznosítani az adott területet, ott inkább legelőt, halastavat vagy ártéri gyümölcsöst kell létrehozni. Jávor Benedek hangoztatta: az LMP átalakítaná az agrártámogatások jelenlegi rendszerét úgy, hogy nagyobb összegek jussanak a természetmegőrzést hatékonyabban szolgáló komplex vidékfejlesztési és agrár-környezetvédelmi célokra.

Az ügyvivő  szólt arról is, hogy hétvégéig 10-12 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjüknek volt meg az elegendő számú ajánlószelvénye. Arra számítanak, hogy legalább 100 egyéni jelöltet tudnak indítani az áprilisi választásokon, valamint hogy a fővárosban és minden megyében lesz területi listájuk, így állíthatnak országos listát is.

Olvasóink írták

  • 13. FREDDY/S 2010. március 31. 04:50
    „"Tiszta víz az egészséges élet egyik titka.", nemde...”
  • 12. t-a-ibi 2010. március 07. 19:07
    „hitgyülekezet az elempé mögött!

    Végezetül szólni kell a ,,Lehet Más a Politika" elnevezésű pártról, amely könnyen lehet, hogy az MDF-SZDSZ helyére fog lépni egy 5 százalék körüli szavazattal. Erre az esélyt lehet, hogy a Hit Gyülekezete fogja biztosítani, amelynek tagjai - infomációim szerint - a vezető lelkész intenciói szerint az LMP-re fogják leadni a voksukat.
    gondola.

    Ha a semmit választod, és a szcientológiát szavazz a libsikre.

    Ha változást akarsz, szavazz a Jobbikra!”
  • 11. jánosi 2010. március 02. 21:25
    „10.
    Te hányszor szavaztál ? 330 -szor ?”
  • 10. adalfold 2010. március 02. 19:00
    „na tessék! ez a valóság (?).
    közvélemény-kutatás!

    ez vár rátok, kis félénk, félteni valóval ,,rendelkezők" :D:D:D:D
    http://poll-r.hu/poll/1004445”
  • 9. adalfold 2010. március 02. 18:59
    „ezek a ficsúrok azt sem tudják mit jelent az a szó, hogy vízgazdálkodás:D:D:D:D:D:D:D:”
  • 8. szocdem 2010. március 02. 17:32
    „Így lehet más a politika...

    Ebben a pártban nem sokan, mint a többiben, hanem egyszerűen mindenki össze vissza beszél.

    "az LMP átalakítaná az agrártámogatások jelenlegi rendszerét úgy, hogy nagyobb összegek jussanak a természetmegőrzést hatékonyabban szolgáló komplex vidékfejlesztési és agrár-környezetvédelmi célokra."

    A magyar gazdák nem kaphatnak annyi támogatást mint a nyugatiak, mert a termelési költségeik a bérköltség vagylagosságai miatt nm tisztázottak. (Az Eu nem tudja hogy költséget vagy hasznot támogatna ha többet ad)
    Itt a krak, ezek meg össze vissza beszélnek, felosztanak, átszerveznek, és halastavat építenének. Tragédia..”
  • 7. Csetneky 2010. március 02. 10:23
    „Az ártérben halastavat üzemeltetni okos dolog. Ha jön az árvíz, elúszik vele az összes hal. A hülyének is megéri.”
  • 6. miracle. 2010. március 02. 09:30
    „http://www.youtube.com/watch?v=F3SqQ1gJjss”
  • 5. stug 2010. március 02. 09:30
    „Lehet Meleg a Politika!”
  • 4. littlesue05 2010. március 02. 07:25
    „nagyon jó ez az LMP; konkrét -hatalmas- problémák, konkrét megoldási javaslatok.

    Más pártnál nem látok ilyet. Csak így tovább, hajrá! :)”
  • 3. Phobos 2010. március 01. 23:11
    „re 2
    semmire...”
  • 2. kolombela 2010. március 01. 21:49
    „Remek azt sem tudják, hogy hányan gyűjtötték össze a kötelező mennyiséget?
    Akkor mire lehet számítani más téren tőlük,”
  • 1. t-a-ibi 2010. március 01. 21:21
    „Hozzátok a "grinpiszt" majd az megoldja.
    Egy szó és ég a nádas, mert ezek mindenre képesek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egész évre kilakoltatási tilalmat szeretne az LMP

A Lehet Más a Politika (LMP) kezdeményezi, hogy egész éves tilalmat vezessenek be az elhelyezés… Tovább olvasom