Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Közvélemény-kutatók: szinte csak a Fidesz nyerhet az egyéniben

Az egyéni képviselőjelöltek közül legfeljebb néhány mandátumot szerezhetnek nem fideszes politikusok, és azt is legfeljebb csak a második fordulóban - állapították meg egybehangzóan az Ybl Klub által szervezett csütörtöki budapesti választási konferencián részt vevő közvélemény-kutatók.

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója fogalmazta meg elsőként azt a - később a kerekasztal-beszélgetés minden tagja által elfogadott - véleményt, amely szerint az MSZP-nek a főváros XIII. kerületében induló Tóth Józseffel és Szanyi Tiborral van esélye a második fordulós egyéni mandátum megszerzésére, míg a Jobbik egyéni jelöltjei talán Borsodban, azon belül is elsősorban Ózdon érhetnek el sikert.

Závecz Tibor, a Szonda-Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint a Fidesz az első fordulóban a 176 egyéni választókerületből akár 140-ben is mandátumot szerezhet, amivel csak "epizódszerepet" hagy a második fordulónak.

Hozzátette: a Fidesz kétharmados többségét a Jobbik is csak "kevéssé tudja veszélyeztetni", mivel a legnagyobb ellenzéki párt - az egy kerületekben induló kevés jelölt miatt - akár 47-48 százalékos támogatottság mellett is megszerezheti az alkotmányozó hatalmat.

A Fidesz kétharmados többségét Bozsonyi Károly, a Forsense fejlesztési igazgatója látta a legkevésbé biztosítottnak, pedig szerinte az ország jelenlegi "súlyos állapotában" egyáltalán nem mellékes, hogy a következő kormány milyen legitimációt tud szerezni a népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

A Szonda Ipsos becslése szerint a második helyért versenyző pártok közül a Jobbik 450-900 ezer szavazatra számíthat, míg az MSZP által megszerezhető voksok felső határa 1,2 millió, de a szocialisták legkevesebb 750 ezer szavazót biztosan mozgósítani tudnak. Závecz Tibor a közvélemény-kutatásoknál "rejtőzködő" baloldali szavazókra kitérve megjegyezte: ez a "mély letargiában" lévő réteg már az elmúlt évek népszavazásain és európai parlamenti, illetve időközi választásain sem vett részt, így őket a következő másfél hétben már nagy valószínűséggel nem lehet az urnákhoz csalogatni.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója egyebek mellett azt emelte ki, hogy az MSZP számára a belső konfliktusok elkerülése miatt sem érdektelen viszonylag jó szereplés a választásokon. A politológus szerint könnyen pártcsatához vezethet, ha a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget, illetve az MSZP a harmadik erővé süllyed, vagy ha csak egymilliónál kevesebb szavazatot szereznek a szocialisták.

A választási részvételi arányra vonatkozó kérdésre Hann Endre elmondta, könnyen előfordulhat, hogy az idén a korábbiaknál kevesebben mennek el szavazni, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy lesznek az országnak olyan területei, ahol érvénytelen lesz a választás első fordulója.

Olvasóink írták

63 hozzászólás
  • 63. adalfold 2010. április 05. 02:07
    „azért szavazz a jobbikra, hogy nemzeti számonkérés kerüljön az országházba.
    akadályozd meg a homályos, program nélküli, semmitmondó alkotmányozó veszély, a fidesz térnyerését.
    ennyi a cél”
  • 62. adalfold 2010. április 05. 02:05
    „Elképesztő ami a Jobbik ellen zajlik. most megmondom, ha a jobbik nyerne, lerohanna minket a külföld:(. ha a jobbik eltűnik, polgárháború lesz. idő kérdése és rájön a magyar , senki nem képviseli- legyen fekete-fehér.
    ez az utolsó esélyek egyike arra, hogy nemzeti, aulról szerveződő, haza-lojális kontroll jelenjen meg a parlamentben. az egyetlen szélsőség a fidesz egypártrendszeri 2/3-a.”
  • 61. adalfold 2010. április 04. 01:19
    „AMIÉRT NEM SZAVAZNAK SOKAN A FIDESZRE:
    - 1998-ban ígéreteik ellenére sem vizsgálták felül a privatizációt,
    nem tisztították meg a hatalmi elitet a volt MSZMP-s, KISZ-vezető,
    munkásőr, ÁVO-s, ÁVH-s tag, III/III-as elemektől.

    - Soha nem szakmai szempontok alapján választják a vezetőiket, hanem
    még mindig a "kollégiumi mag" uralkodik. Megtűrnek maguk között 2007
    óta olyan embert is, aki az MSZP alelnöke volt (Csintalan Sándor).

    - Orbán Viktor és Szájer József Románia EU-csatlakozása előtt
    kijelentették, hogy pártjuk csak székely autonómia esetén szavazza meg
    Románia belépését, ennek ellenére feltétel nélkül beszavazták az
    EU-ba.

    - 1990. június 4-én Fidesz-frakció testületileg kivonult a teremből
    amikor Szabad György a trianoni béke 70. évfordulójára egyperces néma
    megemlékezést javasolt (Később reklámfogásból többször felvetették az
    emléknap gondolatát, de sosem lett belőle semmi).

    - 2002-ben, módjában állt volna a szavazatok újraszámláltatása, de nem
    tette meg, pedig akkor még a fideszes Pintér Sándor volt a
    belügyminiszter.

    - Azt állítják, hogy nyerhettek volna mind a 2002-es, mind a 2006-os
    választáson, ha nincs megosztva a jobboldal. Ez hazugság! Ha az összes
    MIÉP-es a Fideszre szavazott volna akkor is hiányzott volna még
    112.993, illetve 23.501 darab szavazat.

    - Pokorni Zoltán miniszteri rendelettel nyilvánította iskolai
    emléknappá a holokauszt-emléknapot, de a kommunizmus közel 100 millió
    áldozatáról már nem ők javasolták az évenkénti megemlékezést.

    - Rogán Antal elbontatta az ereklyés ország zászlót jelképező piramist.

    - Orbán Viktor otthagyta 2006. október 23-án a híveit, amikor
    gyurcsányi rendőrség rájuk támadt, és eliszkolt a páncélozott
    autójában, ahelyett hogy az élükre állt volna!

    - Soha, sehol nem tiltakoztak Simon Perez izraeli államfő
    "Magyarországot felvásároljuk" kijelentése miatt.

    - Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt aki börtönben is ült, és
    később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé,
    hanem kegyelemben részesült, az aktáit pedig 30 évre titkosították!
    (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)

    - Nem mentek el egyetlen romák által brutálisan meggyilkolt magyar
    ember temetésére sem, viszont a romák temetésére igen, úgy, hogy még
    nem is volt világos, hogy cigány vagy magyar tette-e.

    - Hankiss Ágnes fideszes EP-jelölt szavazatával választották meg az
    SZDSZ-MSZP jelöltjét a Magyar Rádió élére.

    - Olvasatlanul aláírták a Lisszaboni szerződést (325 igen, 2007.
    december 17-én), mindenféle vita és alku nélkül. (A csehek ezzel
    szemben még a Benes dekrétumokat is letolták az EU torkán!).

    - Gazdasági érdekből (három hét alatt) az MSZP-vel egyetértésben
    megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi
    kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a fideszes és MSZP-s érintett
    erőműtulajdonosaknak, minden magyar családot KWh-ként plusz 3,73
    Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlában.

    - A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados
    törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben.
    Ezekszerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később
    kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények
    takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.

    - Orbán félreállította Molnár Oszkárt, mert szót emelt a
    cigánybűnözésről, és helyette egy libanonit indít a választáson.

    - Kiszivárgott hírek szerint azt a Pintér Sándort akarják a
    csúcs-belügyi-nemzetbiztonsági tárca élére, akinek közös cége van az
    MSZP-s, szemkilövető Gergényivel, és a lánya érintett lehet az Eclipse
    ötmilliárdos botrányában.

    - Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor az MSZP megpendítette,
    hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta
    összeborulásként - a Fidesz javára.

    - A NEM gomb helyett csak tartózkodtak a szavazáson, miszerint az
    Országgyűlés a holokauszt-tagadás tiltását ebben a formájában, a
    kommunizmus áldozatait kihagyva fogadhassa el.

    - Programjuk közbiztonságról, rendészetről szóló részét az a Lázár
    János, Hódmezővásárhely polgármestere írta, aki haszid zsidókat akart
    betelepíttetni Hódmezővásárhelyre, a gyanús telekügyletek jelenleg a
    bíróság előtt vannak!”
  • 60. háté 2010. április 03. 20:19
    „Meg sem lepődünk: vállakozások százai mehetnek tönkre a kormány hozzá nem értése miatt

    A zöldkártyás mérések is akadoznak az Eclipse Zrt. által készített számítógépes program miatt. A szoftver ugyanis nem kompatibilis a vizsgálatokhoz szükséges műszerekkel.
    A zöldkártyások érdekképviseleti egyesületének elnök-helyettese kidobott pénznek tartja az Eclipse Zrt.-nek kifizetett milliárdokat.
    Somogyi Zsolt elmondta: már jóval átlépte a 20 milliárdot a beruházás. 1999-ben 380 millió forintért készült el a szoftver, amit 2006 óta az Eclipse folyamatosan fejlesztget, és éves szinten körülbelül 5 milliárd forintba kerül. Az egyesületi vezető úgy véli, semmire nem jó a szoftver. Mint fogalmazott, megint milliárdokat lehet majd kifizetni, mert mindig kell majd rajta finomítani, mindig kitalálnak majd valamit. A pénz pedig nem az állam zsebébe fog vándorolni, hanem különböző kis cégeken keresztül ki fog folyni a magánvállalkozások vagy ,,ilyen Eclipse jellegű cégek zsebébe" - tette hozzá.
    Somogyi Zsolt szerint a kormány tétlensége miatt vállalkozások százai mehetnek tönkre.”
  • 59. jánosi 2010. április 03. 16:58
    „57.
    Ne bele ! EL !”
  • 58. Roben 2010. április 03. 16:42
    „Mekkora egy hülyeség ez az MSZP-s kamu!Dehogy nyertek.A választások eredményét jol jelzi előre a szerdai közvéleménykutatás!”
  • 57. laposibenö 2010. április 03. 15:19
    „Nem szabad elfelejteni hogy az eggyetlen hiteles közvéleménykutatási eredmény a válazstási eredmény! A legtöb szavazatot eddig eggy kivétellel mindig az MSZP kapta. Ha minél töben megyünk szavazni most is ez lessz. Húzzunk bele!”
  • 56. háté 2010. április 02. 20:31
    „Érdemes megnézni az emdéef jelöltjeivel készült kampány filmet!
    Annyit előre jelzek, hogy a ledöbbenés után senki ne fordítson hátat a szavazó-urnáknak.
    http://www.youtube.com/watch?v=sYOHhPgt8qU&feature=related
    46.hozzászólás ssmd 2010.04.02. 13:23

    Ha megnézted, gondolkozz és szavazz a Jobbikra!”
  • 55. adalfold 2010. április 02. 20:17
    „Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Pintér Sándor volt belügyminiszter tevékenysége kapcsán egy kecskeméti bútorgyár felvásárlása miatt ismeretlen tettesek ellen - tudta meg a HVG. Pintér lesz Orbán egyik minisztere.

    A 2003 óta felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Bútorgyártó Kft.-t 80 millió forintért vette meg 2006-ban Pintér vállalkozása, az Immobil 2000 Kft. Az üzemcsarnokban hagyott berendezéseket 360 millió forintra, az ingóságokat - gépeket, elkészült bútorokat és faanyagokat - pedig 100 millióra értékelték. A cég ezeken túladott, igaz, a vételár nem ismert. Ezenfelül a 4,6 hektáros területű ingatlanért a HVG tudomása szerint a kiskunfélegyházi Mega-Repower 120 millió forintot fizetett.
    A feljelentést az Euro Möbel Line volt ügyvezető igazgatója, Borbély József tette, miután szerinte Pintér, illetve az ügyvezető, Ruszó Gyula, valamint a Mega-Repower vezetője, Domokos István olyan dolgokat is értékesített - így a Soltvadkerti Takarékszövetkezet gépeit, az Egererdő Zrt. fűrészáruját és a Borbély tulajdonában lévő gépeket -, amelyek nem tartoztak a felszámolási vagyonba. Az elfogultság miatt eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szakértői véleményekre vár. Pintér eközben a múlt héten megvált a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. részvényeitől, amit ismerői azzal hoznak összefüggésbe, hogy a választások után ismét ő lehet a belügyminiszter.
    (HVG nyomán)”
  • 54. adalfold 2010. április 02. 20:12
    „mit nem nett a fidesz?

    +olvasatlanul szavazott mszps törvényekre és a lisszaboni szerződésre is ( azaz elismerte a magyar föld külfödre történő eladhatóságát, többek közt)
    +ígérete ellenére nem szavazta meg az erdélyi autonómiát románia csatlakozásakor.
    +nem tette lehetővé a mentelmi jog, a népszuverenitás körének tárgyalását, nem tette lehetővé közjogilag ,hogy egykori mszmp-s titkos ügynökök ne vállalhassanak kormányzati pozícióban felelős szerepet
    - mintegy előkészítve a terepet gyurcsányéknak.
    +nem tárgyalta a nyugati demokráciákban megszokott banki adó illetve kormányzati költségvetési büntetőjogi felelősségvállalást.
    -mintegy szabadon hagyva a terepet az eladósodásnak.
    + leépítették a hadsereget, külföldi korrupciós ügyletekbe kerültek (Gripen-báró)
    +deklarálták a bolognai rendszert, ezzel rontották a felsőoktatás színvonalát
    + a széchenyi-tervbe pumpált súlyos, korrupciógyanús milliárdok, falunkénti termálfürdők (melyek ma panganak) helyett lett volna lehetőségük a kis- és középvállalkozások megerősítésére. másként, maffia módszerek nélkül.

    És akkor a hazugságaid:
    4/ Emelték a nyugdíjakat - mint minden kormány eddig.
    8/ Megszüntették a forint csúszó leértékelését - ez a jegybank volt, nem a fidesz. MNB nemegyenlő állam.
    9/ Beindították a Széchenyi Tervet - na jutott is sok milliárd vidéki oligarcháknak.
    16/ Eltörölték a tandíjat, - ami kb 2000 Ft volt addig.
    20/ A hitelkamatot négy százalék alá csökkentették- melyiket babám :D

    23/ Kedvezménytörvényt hoztak a határon-túliaknak: lett is nagy kedvezmény, miért nem akartak akkor még állampolgárságot nekik. MIÉRT NEM?
    24/ Újjáépítették a Mária Valéria-hidat- Más kormány meg 4-5-ször TÖBB HIDAT ÉPÍTETT, AUTÓPÁLYÁRÓL NEM IS BESZÉLVE.
    26/ A Szentkorona átkerült a Parlamentbe,- MIUTÁN MEGSZENTSÉGTELENÍTETTÉKA HAJÓZTATÁSSAL:D
    35/ Hatósági beavatkozást tettek lehetővé az energiaár emelésben. - VAGY MÉGSEM? LÁTJUK AZ EREDMÉNYÉT? LÁTTUK?
    41/ Erdélyi egyetem létrehozása. NA !TESSÉK? AZ ERDÉLYI EGYETEM IDŐSEBB MINT ORBÁN ÚR ÜKAPJA.

    56/ A felsőoktatás fejlesztése, hallgatói létszám majdnem kétszeresére növelése - PONT EZZEL VAN A GOND. MINŐSÉGCSÖKKENTÉS, FELELŐSSÉG NÉLKÜLI TÖMEGKÉPZÉS AZ ÁLLAMKASSZA ÉS EMBERÉLETEK, KARIIEREK RÓVÁSÁRA. EZ NEM MEGOLDÁS.
    59/ Vidékfejlesztési, felzárkóztatási programok - NEM ZÁRKÓZOTT FEL SEMMI???

    SIMICSKA, TOCSIK, PINTÉR, ID. ORBÁN, CSÁNYI, SOROS, BILDERBERG MARTONI JÁNOS? KORRUPCIÓ?
    TÖMEGBELÖVÉS-FIDESZ KÉPVISELŐ MEGVERÉSE, ERRE FIDESZ CSEND.
    FIDESZ-LIKUD-SZÖVETSÉG, MIUTÁN LIKUD MONDÁ:"FELVÁSÁROLJUK MAGYARORSZÁGOT"....????
    ÉS MA?
    SZÉLES MAFFIA, KUBATOVÉK ?
    KILÉPŐ FIDESZ JELÖLTEK A MAFFIAHATALOM ÉS AZ ALJAS VÁDASKODÁSOK MIATT?
    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=638296
    ENNYIT. A FIDESZRŐL. NA EZÉRT VAN JOBBIK.
    A FIDESZNEK VÉGE SZÁMOMRA.”
  • 53. jánosi 2010. április 02. 18:28
    „52.
    Miért gondolod, hogy a jobbik más ? Ha előttük lesz a lé, ők is belenyalnak ..........”
  • 52. imre1964 2010. április 02. 18:15
    „Teljessen mindeggy hogy Fidesz vagy Mszp egyformák. Pénz ,hatalom kell nekik.
    Kell egy új erő csak így lesz változás.
    Hajrá Jobbik!!!!!!!!!!!!!!”
  • 51. bojtár 2010. április 02. 16:37
    „46. ssmd 2010.04.02. 13:23--->úgy látom barátom te sem látod a fátol az erdőt.”
  • 50. Diák 2010. április 02. 16:33
    „Le vörösök, MSZMP-sek! Konyec!
    Elmehettek a pi-pi- megfelelö helyetekre.”
  • 49. bojtár 2010. április 02. 16:32
    „Közvélemény-kutatók:mostanában nagyon mellétrafálnak.”
  • 48. embertelen 2010. április 02. 16:26
    „32-es hozzászóláshoz, jörgnek
    Írod, hogy az ,,ismétlés a tudás anyja....". "mit tett az Orbán kormány" címszóval. Igazad van, de az ismétléshez ez is hozzá tartozik: székházügy, Josiph Toth, Kaya Ibrahim, Simicskázás, Hosszú bájtok éjszakája, Ezüsthajó Kft, Defend Kft, Millenáris Kht, Happy End Kft, Országimázs, Vegyépszer, Autópályaépítő Rt, Orbán szőlők: "Ne mi nyerjük a legtöbbet", Orbán bányák, Grippen, stb. Ez egy korrupt bagázs, csak egy szerencséjük volt, méghozzá az, hogy a legfőbb ügyész is fideszes volt, ezért megúszták!
    A további ismétléshez ajánlom:
    http://nemzetiforum.info/magyar/nem-a-fideszre-90.html
    http://nemzetiforum.info/magyar/fidesz-aktak-117.html”
  • 47. Reális 2010. április 02. 14:42
    „ssmd.A jobbiknak legalább van programmja,az mdfnek nincs.Igaz párt sincs!”
  • 46. ssmd 2010. április 02. 13:23
    „Pár gondolat a Jobbik ma megjelent politikai hirdetése kapcsán
    (Bízom benne, hogy a nyílt kampányszámla rendszerét átvéve az MDF-től a soproni Jobbik tudatja választóival, hogy miből finanszírozzák a két reklámújság hirdetést, és a jövő heti kampányrendezvényük terembérletét.)

    ,,Jobbik kormány első 10 intézkedése"

    (Csak mondanám: a kormány a végrehajtó hatalom feje - a döntéseket a parlamentáris rendszerekben az országgyűlés, a törvényhozás szerve hozza.)

    1.,,Mentelmi jog eltörlése": ogy. 2/3-os többség kell hozzá, vagyis ez Orbán és pártja nélkül nem fog menni.

    2.,,Adó-és járulékcsökkentés a munkahelyek megőrzése és teremtése miatt": munkahelyeket a gazdasági növekedés tud teremteni, amit a vállalkozások tudnak megalapozni és nem az állam.

    3.,,Devizahitelek forintosítása, költségeit a bankokra hárítva": a költségeket a bankok az ügyfelekre hárítják tovább, ráadásul még mindig kedvezőbb devizában hitelt felvenni mint forintban.

    4.,,Energiaszektor államosításával a közüzemi díjak csökkentése": miből államosítják vissza ezeket a cégeket? Itt százmilliárdokról van szó.

    5.,,Multikat megadóztatása" - már most is adóznak, ha netán a különadó miatt más országba helyezik a vállalkozásaikat a multik, a megszűnő munkahelyekkel mi lesz?

    6.,,MSZMP csúcsvezetők nyugdíjának csökkentése és szétosztása a többi nyugdíjas között": hányan élnek még közülük egyáltalán? Ha az összes élő MSZMP vezetőtőtől elveszik az összes nyugdíjat és azt osztják szét a többi nyugdíjas között, az is csak minimális összeg lesz.

    7.,,Szociális segély közmunkához kötése": milyen értelmes közmunkát tud kínálni az állam ekkora mennyiségben?

    8.,,Földtörvény módosítása, a külföldiek földtulajdonlásának tiltása": ehhez Brüsszelt kell meggyőzni, hogy Magyarország kapjon felmentést az általános szabály alól; ráadásul a mezőgazdaság tőkeszegény - honnan várjuk a hiányzó beruházást, ha itthon nincs? Ha lenne, már beruháznának.

    9.,,Csendőrség felállítása": miből lesz finanszírozva? Párhuzamosan a vidéki rendőrség mellett fog működni?

    10.,,Magyar állampolgárság megadása a Kárpát-medencében élő magyaroknak": nyugati szórványmagyarság kimarad? A kiterjesztéssel járó többletterhet a Magyarországon élő állampolgárok fizetik meg?”
  • 45. Luighi 2010. április 02. 12:03
    „Friss vélemények a "Szakértő" Fidesz kormány-ról Forrás Portfolio.hu

    2010.03.17 12:20
    A Fidesz kiszámíthatatlan magatartása a legnagyobb veszélyforrás

    2010.03.10 08:52
    Nem biztató a Fidesz retorikája (Barclays)

    Miért lapít a Fidesz? Talán mert a Sávolyi 35 milliárdos mutyiban is sárosak ????????????

    Szerencsére az meghiúsult!!!!!!!!!! (Remélem!!!)

    Agent: a 36os hozzászólásodban jelezted, szerinted OK a matrica. Szerintem meg a legkevésbé sem. Az időszakról nem tettem említést!”
  • 44. Mankapunka 2010. április 02. 11:45
    „Itt az új Magyarország,ez vár ránk,ha maradunk a régi mederben.

    http://www.youtube.com/watch?v=cIdxP8Grayk&feature=player_embedded”
63 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkai nem vitatkozik

Nyílt vitára hívta szerdán Borkai Zsoltot Gergely Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje. Tovább olvasom