Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Jobbik: visszaélés kopogtatócédula-ügyben

˝A Jobbik ahogyan országosan, úgy sajnos megyénkben is tapasztalt visszaéléseket a kopogtatócédulák gyűjtésével kapcsolatban.˝

– A Jobbik ahogyan országosan, úgy sajnos megyénkben is tapasztalt visszaéléseket a kopogtatócédulák gyűjtésével kapcsolatban. Ezeknek az esetknek utánajárunk és megtesszük a szükséges lépéseket – jelentette ki tájékoztatóján Magyar Zoltán, a Jobbik kapuvári képviselőjelöltje.

Elmondta, igyekeznek minden választóhoz személyesen is eljutni, de nagy segítség számukra, ha a választók maguk viszik be a kopogtatócéduláikat kijelölt gyűjtőhelyeikre. A www.jobbik.hu oldalon bárki könnyen megtalálhatja a lakóhelyéhez legközelebbit, de ha a 70/516-2480-as telefonszámon vagy a kisalfold@jobbik.hu e-mail címen jelzik a leadási szándékot, személyesen elmennek érte. Azok jelentkezését is várják, akik a későbbiek során is szeretnének nekik segíteni.

Hogy kikre számítanak? Magyar Zoltán elmondta, az Országgyűlésben a magyar emberek érdekeit fogják képviselni, így minden magyar ember véleménye és ajánlása fontos számukra.

– Mi úgy szoktuk megfogalmazni, hogy az ország kétharmada jobbikos, csak még nem mindenki tud róla. Kinek ne lenne elege a korrupt, politikus-bűnöző vezetőkből? A százmilliós végkielégítésekből? A Jobbik valódi elszámoltatást és rendet akar. Mi nem kötöttünk háttéralkukat, nincsenek múltbeli bűneink, ez garancia arra, hogy képesek is leszünk véghezvinni a programunkat – összegezte szándékaikat.

Olvasóink írták

75 hozzászólás
  • 75. lótusz 2010. február 27. 18:34
    „a jobbik nem üldözi sem a cigányokat sem a zsidókat. a jobbik rendet akar és a nép is. dolgozzon a cigány úgy mint a többség, ne lopjon bűnözzön.a zsidók meg ne itt uralkodjanak hanem izraelbe. szerintem ha nincs ok egy népcsoportra haragudni, a színe miatt senkiu nem fog csak a tettei miatt. egyenlőre a zsidó akarja a magyart üldözni, földjét vizét megszerezni. a palesztinokat már kiüldözték földjükről. egész világot uralják.”
  • 74. load 2010. február 24. 14:18
    „73. szocdem
    Figyelj csak:
    "Helyreigazítás
    2007. november 19.
    Magyar Nemzet
    Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe - a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
    - valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
    - valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
    - valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
    - valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával."
    Az eredeti cikk itt:
    http://www.mno.hu/portal/528044

    Ha tájékozott vagy társasági jogban, azt is tudnod kell, hogy a felszámolás időszakában a cég tulajdonosa és menedzsmentje semmiféle anyagiakat érintő kérdésben (vásárlás és kifizetés) nem dönthet.
    Azt akkor már csak a felszámoló biztos engedélyezheti.
    Bajnai így sem libákat nem vehetett, sem kifizetéseket nem eszközölhetett, mert nem ő volt a Hajdú Bét igazgatója.”
  • 73. szocdem 2010. február 23. 09:39
    „Bajnai libáival ugyanolyan áldozat volt, mint a Hajdubét beszállitói,

    HAZUGSÁG!!!!!!

    Eladta a libákat??? IGEN!
    kifizette a libákat?? NEM!

    ezért egy kisember sose jön ki a sittről (a bolsik a szabálysértési felső határt is 540 évi tétel lezárásra emelték!!!!) Bajnai miért van még szabadon??? Mert a mögötte álló szavazók bűnöző pártiak!”
  • 72. gjozsi88 2010. február 18. 17:44
    „jerry!
    Összeesküvés elméletednek több pontja sántit!
    Bajnai libáival ugyanolyan áldozat volt, mint a Hajdubét beszállitói, ugyanis a Fidesz közpénzen beszállása az állami bábolnába, felboritotta a piacot és a Bajnai vezette cég több tiz milliárddal bukott!!!
    A szocik szavazat arányában kapják a pénzt, ha bejutnak a parlamentbe, azaz nem lesz elég az 5%!!
    Többre kell törekedniük!
    A jobbik programjáról tennénk fel kérdéseket, de mindenki eltünik tőletek!!!

    Segíts nekem, ha szerinted a jobbik programja megvalósítható véleményed szerint, milyen eszközzel kivánja a jobbik érvényesíteni azon szándékát ,érdekeit a multik és az uniós szerződés kapcsán a várható nem tárgyaljuk ujra esetében???
    Hogy kivánja a multik adóterheit növelni, amikor a jelenlegi szint mellett is folyamatos és egyre nagyobb arányú a munkahelyek, vállalataik keletre telepitése?
    Hogy kivánja megváltoztatni a magyar vásárlói szokásokat, mely szerint a magyar ember az olcsóbb külföldi terméket veszi le a polcról, tekintettel arra, hogy az importot nem akadályozhatod meg, a nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmények miatt, másrészt ebben az esetben viszonylagosság miatt a magyar termék exportját is bojkottálni fogják! Tudjuk, hogy a magyar termelés 80%-a export piacon kerül értékesítésre!!”
  • 71. Jerry 2010. február 17. 20:51
    „adalfold ,igazad van, ov diktatúrára készül.és ebben nagyban támogatni fogja az általad imádott jobbik is.Azt tudod, hogy vonagabi nagy fideszes, az ov megbízásából polgári köröket csinált,és ebből nőt ki a jobbik, és a magyar gárda mint a fidesz párthadserege fogja majd a leendő kormányt szolgálni.Gondolom nem újdonság, hogy az lmp a fidesz fiatal értelmiségi rétegéből és az mdf szélére sodródottakból állók pártja,akiknek a fidesz aktivistái szedik össze a kopogtató cédulákat db-onként 200 Ft-ért.Egyébként a jobbik alelnöke a miép oszlopos tagja volt.Ezek az adatok a neten elérhetőek,tessék utánna nézni.Bizony, a fidesz szépen átvágva népet, teljhatalomra tör,és kihasználva a szavazási rendszer hibáit meg a magyar nép széthúzásra hajlamát, birka természetét, meg is fogja szerezni.Aztán emg int lesz ezüst hajó,meg hapyend kft, kaja ibrahim meg stb.Na és az mszp vezetés aszisztálni fog hozzá, beismerték vereségüket,ezért tettek be egy évre a bajnai liba pásztort,és az esélytelen mesterházyt, hogy ne nyerjenek,csak az 5 %-ot,ami elég a parlamentben maradáshoz, meg a vele járó pénzhez,cserében a fidesz lemond a felelősségre vonásról.Ezt hívják politikának kis hazánkban,amit máshol maffiának.”
  • 70. gjozsi88 2010. február 17. 19:13
    „69-re!
    "Figyelem! -ne feledkezzünk el, mert Magyarország keresztény."
    Közbe meg üldözi a cigányokat, zsidókat...stb!
    Ajánlom figyelmedbe csak a fő bünöket!!!”
  • 69. t-a-ibi 2010. február 17. 17:58
    „A nagy fórumozás közben.
    Figyelem! -ne feledkezzünk el, mert Magyarország keresztény.

    Február 17-ére esik idén a hamvazószerda, ezzel pedig elkezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos böjt. Hamvazószerda egy ősi hagyományra vezethető vissza: a hívők homlokára az előző évi megszentelt és elégetett barka hamujából a pap keresztet rajzol, közben pedig azt mondja, hogy ,,porból vagy és porrá leszel".

    A farsangi időszak lezárásaként hamvazószerdán kezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos böjt”
  • 68. gjozsi88 2010. február 17. 16:08
    „adalföld!
    A jobbik programjáról feltett kérdésre te is válaszolhatsz!!

    Segíts nekem, ha szerinted a jobbik programja megvalósítható véleményed szerint, milyen eszközzel kivánja a jobbik érvényesíteni azon szándékát ,érdekeit a multik és az uniós szerződés kapcsán a várható nem tárgyaljuk ujra esetében???
    Hogy kivánja a multik adóterheit növelni, amikor a jelenlegi szint mellett is folyamatos és egyre nagyobb arányú a munkahelyek, vállalataik keletre telepitése?
    Hogy kivánja megváltoztatni a magyar vásárlói szokásokat, mely szerint a magyar ember az olcsóbb külföldi terméket veszi le a polcról, tekintettel arra, hogy az importot nem akadályozhatod meg, a nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmények miatt, másrészt ebben az esetben viszonylagosság miatt a magyar termék exportját is bojkottálni fogják! Tudjuk, hogy a magyar termelés 80%-a export piacon kerül értékesítésre!!”
  • 67. adalfold 2010. február 17. 10:58
    „KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL. ORBÁN 20-30 ÉVRE,A FIDESZ EGYEDURALOMRA, DIKTATÚRÁRA KÉSZÜL. ÉS KÉPES LEHET.
    NE LEGYEN 2/3-UK! ÁTVERÉS ÉS ALKOTMÁNYOS VESZÉLY!!!!!!!!!!!!!!!!
    VÁLASZD A ERKÖLCSILEG HELYTÁLLÓT, SZAKMAILAG FELKÉSZÜLTEBBET, AMI KONTROLLJA JOBBRÓL LIKUDVIKTORNAK.
    VÁLASZD A JOBBIKOT!!!!!”
  • 66. gjozsi88 2010. február 16. 22:11
    „65-re!
    59-60-ra semmi, pedig a jobbik programjából kérdeztem!!!

    A legális üzletben a termék ugy hozható forgalomba, hogy rendelkezik a szükséges engedélyekkel, igy az ÁNTSZ -el is!
    Becsapni csak illegális üzletelőt lehet!!!
    Azt miért és kitől védje meg az állam?
    Saját magától??”
  • 65. t-a-ibi 2010. február 16. 21:25
    „62. hozzászólás gjozsi88
    63. hozzászólás gjozsi88

    Olvasd el a Jobbik programját. Sokat tanulhatsz.
    De sajnálom nem tudok neked segíteni, arra ott vannak küldőid!”
  • 64. meir 2010. február 16. 18:41
    „visszaeles kopogtato cedula ugyben a jobbiknal!!!!

    -(szereny velemenyem szerint,a jobbik el vissza a sajat cedulaival,es most keresik az ujabb bunbakot valamilyen politikai huzashoz!!)-mar volt ilyen,!!!!nincs uj a nap alatt!!”
  • 63. gjozsi88 2010. február 16. 15:13
    „még annyit!
    A vevőnek, aki megveszi a betiltott terméket meg kell győződnie a termék megfelelőségéről, ami többek közt az ANTSZ engedély megismeréséből is áll!!!
    A betiltott terméknek nincs ilyen!!
    Ha megveszi egyetemleges felelőssége van az eladóval!!!”
  • 62. gjozsi88 2010. február 16. 15:08
    „T-a-ibi!
    A teljesség igénye nélkül válogatsz a különböző ügyekben????
    Milyen céllal?
    Ugyanis számtalan ismert, nem ismert ember követ el, hasonló eseteket!
    A 59-60-ra te is válaszolhatsz, mint jobbikos program imádója!!!”
  • 61. t-a-ibi 2010. február 16. 14:46
    „Betiltott "csodaszereket" árult a szcientológus Lenkei - 100 millióra büntették

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki a Free Choice Kft-re - tájékoztatott kedden a GVH. A hivatal vizsgálata megállapította, hogy a cég több termékének a forgalmazását az ÁNTSZ betiltotta, de azokat a vállalkozás mégis árulta.”
  • 60. gjozsi88 2010. február 16. 14:03
    „még annyit:
    Láttál már olyan hülyét, (ez a multira is igaz), hogy ha valamit meg tud venni 50 ft-ért, akkor szeretetből ad érte 60ft-ot???
    Miért adjon a multi több felvásárlási árat, mikor a gazda, hogy szabaduljon a terméktől olcsón is oda adja, mert nincs piaca!!!Illetve nincs aki többet adna érte!!!
    Az állami támogatást csak ugy tudnád kivitelezni, azaz a felvásárlási árat kiegésziteni, ha az állami kiadások egyébb tételeit csökkentenéd!!!
    Erről nincs szó, nincs megszorítás!!
    Csak mindenkinek támogatás, többlet pénz!
    Miből???
    Ez olyan mint az öregkori életjáradék jobbikos ötlete!
    A jövedelemadó egy részét erre a célra fordíthatná a dolgozó gyermek és igy tartaná fenn az öregellátási kasszát!!
    Igen ám, csak hogy eddig a jövedelem adó befolyt a költségvetésbe és az állam felhasználta! A jobbik javaslata, hogy az eddig jövedelemadóból befolyó 100 ft, úgy follyon be, hogy 80 ft jövedelem adó és 20 ft életjáradék alap! Ezzel nem tesz mást, mint az eddigi befizetett pénzt megcímzi!
    Azaz az állam eddig elkölthetett a befizetett 100 ft-ból 100 ft-ot, most meg a 80 ft-ot tudja elkölteni ,mert a 20 ft-ot életjáradékra fordítja!!!
    Ennek sincs meg a forrása, mert nem mondja meg a jobbik, hogy az eddigi elkölthető 100 ft, helyett maradó 80 ft, mire lesz elég, milyen 20 ft nagyságban akar máshol kiadást csökkenteni!”
  • 59. gjozsi88 2010. február 16. 13:05
    „enc!
    Ki mondta neked, hogy nálunk kapnak legnagyobb támogatást??
    Talán emlékszel, hogy voltak multi cégek, melyek azért nem szlovákiát választották, mert mi feltételeink voltak számukra jobbak!! A keleti országok, románok, bolgárok.., ahol egyrészt olcsóbb a munka, kedvezőbb feltételeket, azaz alacsonyabb önköltségi árat tudnak elöállitani, ezért megy tovább a multi, mert ö nem az országhoz hű, profit érdekelt!
    Hogy szlovákiából mennyi multi költözött el, azt jól jelzi, hogy a szlovákoknál magasabb a munkanélküliség, mint nálunk!!!
    A tej példád, az eset leirás és nem tudjuk meg belőle, hogy ezt a vásárlói szokást, mely szerint a boltba a vevő az olcsóbb terméket veszi meg, a jobb, de drágább magyar termék helyett, milyen eszközzel lehetne megváltoztatni!!!
    Ugyanez a paradicsomodra is!!!

    "A gazdáktól kicsit többért lehetne megvásárolni az előállított termékeiket, mint most.És nem akkora árréssel továbbadni, mint ahogy pl a tesco most kiteszi polcaira a magyar termékeket!Máris megfizethetőbb lenne!"

    Ki vásárolja meg a gazdák termékét, ha nem a multi??
    Nagy tételben olcsóbban veszi meg, mert a gazda évekig nem tudja eladni egy vásárcsarnoki piacon a sok terményt! Saját értékesítési hálozat létrehozása ,fenntartása költségbe kerül!!
    A multi magasabb árrésel még mindig olcsóbb, mint a mariska néni a piacon!!!
    Az árrést a piac szabályozza, mindent annyiért adnak, vesznek, amennyiért el lehet adni!!!
    Azzal, hogy a mezőgazdasági fejlődést, azaz a gépesítést, nagyüzemi technológiát felváltanád kézi munkával, azzal költségnövelést hajtanál végre!!!
    Hogy akarsz versenyezni egy nagyüzemi módszerrel, kis, kézi munkával???”
  • 58. enc 2010. február 16. 00:10
    „és bocs a néhány elütésért, meg lemaradt "s" betűkért, de mint előbb is írtam, másodszor írtam már be és kicsit dühös lettem, hogy kitörlődött!”
  • 57. enc 2010. február 16. 00:07
    „gjozsi88
    A multik sehol nem kapnak ennyi állami támogatást, mint nálunk, mégsem vonultak ki.Így pl a szomszédos országokból sem (szlotákia)
    Az meg, hogy a hazai termék drágább és ezért veszik az emberek a "hozott" olcsóbabat.Igen.Vegyük pl a tejet.A tej előállítási költsége 100 -120 forint között van.Nemcsak nálunk, más európai országokban is.A mi gazdáinktól felvásárolják szinte önköltségi áron a tejet, majd 2,5szeres vagy még nagyobb haszonnal teszik ki a polcokra.Idehozzák a szintén annyiért megvásárolt "külföldi", silányabb minőségű tejet, azt nagyon minimális haszonnal árusítják!Ez csak egy példa.
    Hazánk éghajlata mezőgazdasági szempontból kiváló.Mindent meg udunk termelni, amire szükség van.És a földjeink nagyon jó minősége miatt a megtermelt növények is jó minőségűek.Biztos ettél már tescos paradicsomot.Én is.Szép nagy, szinte egyforma nagyságú mind.És majdhogynem narancssárga, de mindenesetre elég halovány piros.Ráadásul ízetlen, levetlen.Szóval elég tré, műízű.Menj ki Joli nénihez a Vásárcsarnokba.Az ő paradicsoma lehet, hogy itt-ott kicsit földe, lehet, hogy nem is igazán egyméretű, kisebb,nagyobb.De olyan piro, hogy szinte már vörös.És ha beleharapsz egy lédús, nagyon finom ízt érzel.
    Mint már írtam, hazánk földjei csodálatosak, mindent meg tudunk termelni. Nagyságrendileg 30 millió ember ellátására lenne elegendő, ha minden termőföldet kihasználnánk.Mi vagyunk 10 millióan (se)!A másik 20 millió meg itt él tőlünk nem messze, akár keletre tekintve!Rengeteg embernek adhatna munkát, megélhetést.És ez igazán nem lehetetlen!Minden meg van hozzá!A mezőgazdaság talpraállítása, fellendítése maga után vonza a többi ágazat felemelkedését is.
    És nem kel lehetetlen dolgokra, meg csodákra gondolni!A gazdáktól kicsit többért lehetne megvásárolni az előállított termékeiket, mint most.És nem akkora árréssel továbbadni, mint ahogy pl a tesco most kiteszi polcaira a magyar termékeket!Máris megfizethetőbb lenne!
    De most itt befejezem, mert már az előbb is kitörlődött az egész, újra kellett pötyögnöm....az uniós szerződést talán holnap :-)
    Szívesen folytatom máskor vagy menj el a Jobbik egy helyi lakossági fórumára és tedd fel kérdéseidet!”
  • 56. t-a-ibi 2010. február 15. 23:02
    „Jújjjjj. de erőlködnek a komcsik.
    Egyre betegesebben nyavalyognak, ha én, mint vezető vállalom a gyűjtést, semmilyen törvény nem tilthatja meg!

    Érdemi vizsgálat nélkül utasította el az MSZP panaszát két helyi választási bizottság is Kaposváron. A szocialisták a Jobbik szórólapja ellen emeltek kifogást. Szerintük a radikális jobboldal képviselőjelöltjei arra hívják fel a választókat, hogy kereskedelmi tevékenység folytatására szolgáló helyiségben adják le az ajánlószelvényeket - írja a Sonline.

    A somogyi 1. és 2. számú egyéni választókerületi választási bizottsághoz nyújtott be kifogást Hoffmann-né Hetesi Noémi önkormányzati képviselő az MSZP kaposvári szervezete képviseletében.

    A kifogás a választási eljárásról szóló törvényre hivatkozik, miszerint munkahelyen, munkavégzés közben nem gyűjthető ajánlószelvény.

    A két választási bizottság nem foglalkozott érdemben a panasszal, mert a beadvány nem tartalmazta a jogszabálysértés bizonyítékait, és a kifogás benyújtójának székhelyét. Így érdemi vizsgálat nélkül utasították el pénteken a panaszokat, ami ellen három napon belül, hétfőn 16 óráig fellebbezhet az MSZP.”
75 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás 2010 - MSZP: hangfelvétel bizonyítja a szombathelyi visszaélést

Az MSZP szóvivője szerint hangfelvétel bizonyítja, hogy Szombathelyen nem éltek vissza a Fidesz nevével. Tovább olvasom