Kisalföld logö

2018. 08. 16. csütörtök - Ábrahám 17°C | 28°C Még több cikk.

Az MSZP országos elnöksége támogatja Horváth Csaba főpolgármester-jelöltségét

Az MSZP elnöksége hétfői ülésén egyhangúlag támogatta Horváth Csaba főpolgármester-jelöltségét - közölte Lendvai Ildikó az MTI kérdésére hétfőn este.

Az MSZP elnöke hozzátette: az elnökség azt kéri Horváth Csabától és budapesti pártszervezettől, hogy kövessenek el mindent, hogy Horváth Csaba az egész demokratikus oldal jelöltjévé válhasson.

Az országban mindenütt, de fővárosban különösen szükség és lehetőség is van a baloldal és a baloldalnál szélesebb demokratikus közösség összefogására, ezt várjuk a főpolgármester-jelölttől is - fogalmazott. Az MSZP alapszabálya szerint az országos elnökség jogosult véleményt mondani a főváros főpolgármester-jelöltjéről, de a döntést a fővárosi szervezetek hozzák.

Az MTI úgy tudja, Horváth Csaba a február 26-i fővárosi küldöttértekezleten személyesen is kinyilvánítja, hogy a lehető legszélesebb összefogásra törekszik az őszi önkormányzati választáson.

A MSZP budapesti párttanácsa múlt szerdán titkos szavazással elfogadta az őszi önkormányzati választás szocialista fővárosi közgyűlési listáját, amelynek első helyén Horváth Csaba szerepel, így ő lesz a párt főpolgármester-jelöltje.

Erről a végső döntést a fővárosi küldöttértekezlet hozza meg szintén titkos szavazással, pénteken. A posztra Horváth Csaba az egyetlen jelölt. Az MSZP 1990 óta háromszor állított önállóan főpolgármester-jelöltet: Baráth Etele 1994-ben, Katona Béla 1998-ban és Gy. Németh Erzsébet 2002-ben volt jelölt.

Közülük Katona Bélát a párt a tavaszi országgyűlési választások után visszaléptette, a másik két politikus pedig alulmaradt Demszky Gábor jelenlegi szabad demokrata főpolgármesterrel szemben.

Olvasóink írták

  • 9. jánosi 2010. február 25. 09:45
    „Addig még sok viz lefolyik a Dunán .........................”
  • 8. lacim6 2010. február 24. 15:12
    „Vírus Bővebben a mai Magyar Hírlapban

    Álláspont
    Ne higgy a szemednek, ne hidd, amit látsz, amit tapasztalsz, amit átéltél. Ez a lényege a szocialisták kampányhazugságainak. Mindig is ez volt a jellemzője a kommunistáknak, a baloldalnak.

    A napokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jártam. Az utam a Nyírségen keresztül, Mátészalkán, Vásárosnaményon, Panyolán, Fehérgyarmaton, Szatmárcsekén át Túristvándiig vitt. Víz alatti vagy parlagon hagyott földek, tönkrement vállalkozások, üres ipartelepek, bezárt üzletek, boltok, vendéglők sora, félig kész, vakolatlan házak előtt tanakodó férfiak, sáros utakon szatyrokat cipelő asszonyok. Ide már a segély sem elég. Mintha a múlt század hetvenes évekbeli Romániájában jártam volna. Ez az elmúlt nyolc év szocialista-szabaddemokrata kormányzásának eredménye: a tizenharmadik havi nyugdíj megvonása, az eszement adózás miatt a vállalkozások tönkretétele, a gazdálkodók pályázati pénzekből való kirekesztése, az önkormányzatok állami támogatásai­nak minimálisra csökkentése, kórházak, iskolák, postahivatalok bezárása, az egészségügy, az oktatás, a közszolgáltatások tönkretétele, kistérségi vasútvonalak felszámolása, a lakáshitelek banki kamatainak manipulálása, a családok szociálpolitikai támogatásának megszüntetése és a soha nem tapasztalt munkanélküliség. Ja, és a közvagyon ellopása, elherdálása. Ez a valóság. Ezt higgyük el, és ne higgyünk az MSZP és a hozzá kötődő, a semmiből felbukkanó választási pártocskák hazug, félrevezető ígéreteinek.

    Ők, a kommunisták, a rablott magán- és állami vagyonból építkező, magukat baloldalinak nevezett szocialisták a gyökértelenek, akik mindig ígérnek, ígértek a népnek - amiből semmit sem tartanak, tartottak be. Ezt tették 1918-19-ben, amikor békét, megbékélést, egyenlőséget hirdettek, majd kifosztották a bankokat, végiggyilkolták a fővárost és az Alföldet. Részben nekik, a hazaárulásuknak tudható be a történelmi Magyarország kétharmadának elvesztése. Nem történt ez másként az elvesztegetett negyvenöt évben, a második világháború, majd 1956 után - a felbecsülhetetlen károkat a különböző köntösökben megjelenő kommunisták okozták; ami nekik ,,köszönhető": börtön, akasztófa, megtorlások, kivégzések, az ország eladósítása. Holott ígértek földtulajdont, szabadságot, demokráciát. Mindent elvettek. Mint a vírus, úgy terjednek. Az ideológiájuk fertőz. A hozzájuk keveredett valamikori rendes embereket is megfertőzi - korrupttá, tolvajjá válnak mindahányan. Most bülbülszavú miniszterelnök-jelöltjük, Mesterházy Attila ígér fűt-fát a választóknak. Most azt ígéri, hogy ők - a tőkéssé vedlett szocialisták - rendbe hozzák az (általuk csődbe vitt) országot. (Persze, hogy ők vitték csődbe, azt nem vallotta be.) Mindent, amit eddig elrontottak, tönkretettek, most helyrehozzák, megcsinálják a lehetetlent, s megvalósítják a rendszerváltás álmát: növekedni fog a gazdaság, emelkedik az életszínvonal... blabla. Ki hisz már nekik?

    A balliberális többség még a választás előtt néhány héttel, az Országgyűlés utolsó napján is jól belerúgott a nemzetbe, belepiszkított a lelkébe. A Btk. módosításával megszavazta, hogy három év börtönre ítélhető, aki tagadja a holokausztot, ugyanakkor elutasította a fideszes képviselők módosító indítványát, hogy a kommunista rémtettek tagadása is bűn legyen. Mindezt tették a kommunizmus áldozatainak - minden év február 25-én tartandó - emléknapja előtt. Ezzel a kettős mércével az MSZP és az SZDSZ továbbra is megosztja az országot. Mert vajon nem ugyanolyan fájdalmas nekünk és a hozzátartozóknak a szovjet Gulag rabtelepein, kényszermunka-táboraiban elpusztult több mint háromszázezer magyar, mint a szintén több százezer magyar zsidó halála a náci koncentrációs táborokban? Vagy tagadni kellene az 1945 és 1956 után Magyarországon elkövetett kommunista gazemberségeket, embertelenségeket? Akkor magát 56-ot tagadnánk meg! Így sohasem lesz béke, sohasem lesz kiegyezés. Ez az eszme, ez az ideológia, ez a morál, amelynek eredője a bolsevizmusban keresendő, megmarad vírusnak, és felmérhetetlen kárt okoz az embereknek, az emberiségnek, de most elsősorban nekünk, magyaroknak.
    Stefka István”
  • 7. Misztertejfel 2010. február 24. 10:12
    „Adalföld, ez a "népi szerveződés" duma politikai pártok esetében nem szokott jóra vezetni, lsd: történelemkönyv.”
  • 6. t-a-ibi 2010. február 23. 22:11
    „MSZP elnöksége hétfőn támogatta,...... miért, be volt szíva?”
  • 5. AHA 2010. február 23. 16:27
    „Valaki szólhatna nekik, hogy az Országgyűlési választások lesznek előbb. .. marhák!”
  • 4. iq 2010. február 23. 13:44
    „TÁMOGASSÁK A HAZA KÖLTÖZÉSÉT MINÉL ELÖB!!!”
  • 3. adalfold 2010. február 23. 13:15
    „ORBÁN ÉS GYURCSÁNY ÁLL KÖZEL EGYMÁSHOZ, AMIKOR A FŐ ELLENSÉGNEK A JOBBIKOT MONDJA KI.
    AZT A JOBIBKOT, AMELY TETTLEGESSÉGÉBEN BŰNTELEN, NÉPI SZERVEZŐDÉS, AZT NEVEZI ELLENSÉGNEK, S
    NEM AZ ORSZÁGOT TÖNKRETEVŐ KÖZELLENSÉGEINKET.

    NA EHHEZ MIT SZÓLTOK. NESZE TETTLEGESSÉG, NESZE FIDESZ MORÁL.”
  • 2. kolombela 2010. február 23. 01:35
    „Hajrá "nyócker", szavazhattok tezsvíretekre.”
  • 1. jánosi 2010. február 23. 00:08
    „BKV is támogatja ? addigra talán kiderül ..........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MDF: Összefogás a közlekedésért

Magyarok, demokraták, függetlenek – e három szó fejezi ki a Magyar Demokrata Fórum (MDF)… Tovább olvasom