Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Az FVB elutasította az MDF fővárosi listájánák nyilvántartásba vételét

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerda esti ülésén elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét; a testület 3:2 arányban döntött a kérdésben.

A párt jogorvoslattal élhet az Országos Választási Bizottságnál, a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki.

Ha az MDF nem tud fővárosi listát állítani, akkor választási elemzők szerint sokkal kevesebb esélye lesz arra, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt elérve mandátumot szerezzen az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson.

Az FVB késő estig ülésezett, és este kilenc óráig a honlapján nem tette közzé az elutasító határozatot, így annak pontos tartalmát nem lehetett megismerni.

Kajdi József, az MDF szakpolitikai kabinetvezetője a döntés után az MTI-vel azt közölte, hogy az OVB-hez fordulnak jogorvoslatért.
A döntés megszületéséről elmondta, hogy a fideszes delegált javaslatára utasította el a testület az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét.

A kabinetvezető felhívta a figyelmet arra: amikor az MDF leadta budapesti listáját, akkor tíz, tisztán MDF-es egyéni képviselőjelöltje volt a pártnak a fővárosban, akiket nyilvántartásba is vettek.

Mint mondta, ezzel szemben a Fidesz által delegált választási bizottsági tag javaslatára a jobbikos és szocialista delegált is azt fogalmazta meg az ülésen, hogy az előírt nyolc helyett csak hét tisztán MDF-es egyéni jelöltje van a pártnak, és ezért nem teljesítette a törvényi feltételeket.

Azaz szerintük azért nem állíthat budapesti listát az MDF, mert Csapody Miklós kedden kilépett a pártból, valamint Király Zoltán és Slosár Gábor indulását sem nem lehetett volna érvényesnek elfogadni - magyarázta.

Kajdi József felhívta a figyelmet arra: a Fővárosi Választási Bizottság hétfői ülésén még úgy döntött, Király Zoltán és Slosár Gábor is indulhat egyéni képviselőjelöltként az országgyűlési választásokon.

Az FVB tehát hétfőn megállapította azt, bőven meghaladta mind a két képviselőjelöltnél a szükséges ajánlószelvények mennyisége a törvényben előírtakat - közölte.

Kajdi József szerint a jogász szakma szégyene, ami az FVB ülésén történt. "A demokrácia legmélyebb bugyraiba sikerült eljutni" - mondta.

Olvasóink írták

  • 14. suellen 2010. március 27. 14:27
    „Kösz modi, puszillak!”
  • 13. laposibenö 2010. március 27. 12:14
    „12 Használt a szintetizáló tanfolyam?”
  • 12. jánosi 2010. március 26. 22:18
    „11.
    Amilyen !”
  • 11. laposibenö 2010. március 25. 22:46
    „Én se szeretem az MDFet de az tény hogy Dávid Ibolya eyg harcos alkat és nem rosz politikus. Amijen hangon te irsz róla az téged minősit! Egy hölggyel szemben ez nem való!”
  • 10. háté 2010. március 25. 21:39
    „rothad az ibolya, bokrostúl.

    Azt kapták amit megérdemeltek, sunyi számító, megélhetési politikus gittegylet.
    Mentelmi jog ugrott, lehet készülni a sittes frakcióra!”
  • 9. Eva- 2010. március 25. 17:31
    „biztosan demokrácia tiszta versengésének csúfolása az ami történt!

    bár Csapodi Miklós azért a "lelkükön "szárad!

    Meg a választási bizottságok össze-vissza döntésein!”
  • 8. GYMS 2010. március 25. 11:29
    „6.!

    Ezt írod: "A bizottság semleges tagjai szerint jó volt a lista..."
    Ugyan már... Legfeljebb egy oldat ph-értéke lehet semleges. :)”
  • 7. jörg 2010. március 25. 09:23
    „Phobos

    Van biciklid?”
  • 6. Jerry 2010. március 25. 07:25
    „a Fidesz által delegált választási bizottsági tag javaslatára a jobbikos és szocialista delegált is azt fogalmazta meg ...hát nem érdekes?A bizottság semleges tagjai szerint jó volt a lista, a konkurens pártok delegáltjai szerint nem.Jellemző példa, hogy a bizottság állandó, feltehetően hozzáértő szakmai tagjai szeriont jó listát a pártok kétségesen hozzáértő, de a konkurenciától félő tagjai szerint nem volt jó.Ez is bizonyítja, hogy a párt érdekek felül bírálhatják a törvényeket,a szakmaiságot, megcsúfolhatják a demokráciát.A három nagy párt nagyon fél a kicsiktől,és mindent elkövet, hogy megakadályozza az indulásukat, akár törvénytelen eszközökkel is.Mi lesz itt, ha csak ez a három párt lesz a parlamentben? Ugye, hogy tudnak összefogni saját érdekükben?Lesz itt majd képviselői béremelés,adóemelés, gázáremelés, költségtérítés elszámolás nélkül, luxusautók, luxus utak közpénzen nagy egyetértésben megszavazva, az adófizető NÉP meg csak nyögje az árát. A választási ígéretre melyik párt fog akkor már emlékezni....”
  • 5. Accra 2010. március 25. 01:25
    „A bizottságok is elmehetnek a sunyiba. Naponta bírálják felül az előző határozatukat... Van választási törvény, azt kell betartani. Ha valami nem tiltott, akkor pedig törvényes. Pont. Pl az sincs a törvényben, hogy akár minden sort ne lehessen más tollal kitölteni, tehát erre nem lehet jogszerűen hivatkozni. (lásd: óbudai LMP-s jelölt, akinek a saját maga által, magára kitöltött cetlijét mondták érvénytelennek.)”
  • 4. GYMS 2010. március 24. 23:08
    „Amen! (Úgy legyen!) :)”
  • 3. Phobos 2010. március 24. 23:06
    „Nekem a fidesz szavazókkal nincs semmi bajom, nem akarnak rosszat, csak vagy őket, vagy minket vezetnek félre.
    Majd kiderül.”
  • 2. GYMS 2010. március 24. 23:01
    „1.!

    Na...ebben legalább egyetértünk, bár azt hozzá kell tenni a hírhez, hogy a "madöf" a Legfelsőbb Bíróságra viszi az ügyet és holnap nemzetközi (muhaha!) sajtótájékoztatót tartanak”
  • 1. Phobos 2010. március 24. 22:43
    „Jól végződik a nap...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választási Információs Pont Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a győri polgármesteri hivatal együttműködésével választójogi… Tovább olvasom