Kisalföld logö

2016. 10. 02. vasárnap - Petra 13°C | 22°C

A Lehet Más a Politika 12 pontja Magyarországért

Március 15-én 12 pontot adott az LMP.

1. Szorítsuk vissza a korrupciót! Átláthatóvá kell tenni a pártok és a választási kampányok finanszírozását. Meg kell erősíteni a mindenkori kormányt ellenőrző intézményeket, vezetőiknél meg kell szüntetni az újraválasztás lehetőségét, hogy ne legyen érdekük a pártok kegyeit keresni. Az állami, önkormányzati vállalatok vezetőségébe pártkatonák helyett felkészült vezetőket kell delegálni. Mindent nyilvánosságra kell hozni az állami vállalatok és intézmények működésével kapcsolatban.

2. Növeljük az állampolgárok részvételét a közügyekben! Könnyíteni kell az érvényes és eredményes helyi népszavazások feltételeit. Meg kell erősíteni a civil szervezetek anyagi függetlenségét. Új jogalkotási törvényre van szükség, ami kötelezővé teszi, hogy az érintett társadalmi csoportok részt vegyenek a jogszabályok megalkotásában. Erősíteni kell a pártoktól független sajtó lehetőségeit!

3. Állítsuk helyre a romák és nem romák közötti békés együttélést! Színvak esélyteremtési programokra van szükség, amelyek minden szegényt felemelnek, és nem állítják egymással szemben a roma és nem a nem roma szegényeket. Akut konfliktuskezelésre állami felügyelet alatt álló, de a helyi önkormányzattal együttműködő mediációs "béketesteket" kell felállítani. A közbiztonság megerősítése érdekében a szociális szolgáltatókkal is együttműködő közösségi rendőrséget kell létrehozni.

4. Teremtsünk jövőbiztos munkahelyeket! Zöld adók bevezetésével a költségvetési egyensúly megtartása mellett is csökkenthetőek a munkavállalást terhelő járulékok. Zöld beruházási programokkal, például energiatakarékossági felújításokkal, a közösségi közlekedés fejlesztésével új munkahelyeket lehet létrehozni. A mezőgazdasági támogatások átalakításával, az ökológiai gazdálkodás támogatásával a vidéki munkahelyek száma is növelhető.

5. Állítsuk meg a szegénységben élők leszakadását! Az alacsony jövedelműek járulékterheinek csökkentésével és célzott programokkal javítani kell a szegények munkavállalási lehetőségeit. Át kell alakítani a segélyezési rendszert, hogy védelmet adjon a tartós mélyszegénység ellen, elejét vegye az uzsoracsapdának, és a munkavállalásra is ösztönözzön. Meg kell erősíteni az oktatást, külön támogatást kell adni a hátrányos helyzetű iskoláknak.

6. Javítsuk a vidéken élők esélyegyenlőségét! Át kell alakítani a mezőgazdasági támogatásokat, hogy többek élhessenek meg mezőgazdaságból. Védeni kell a helyi piacokat. A közösségi közlekedésben többlépcsős, többtechnikás, mégis egybefüggő hálózatot kell kialakítani. Helyben elérhető iskolát, orvost, postát!

7. Javítsuk a nők esélyegyenlőségét! Növelni kell a bölcsődei, óvodai helyek számát, nyitva tartásukat a munkahelyi időbeosztáshoz kell igazítani. Bővíteni kell a részmunka és a távmunka lehetőségét, rugalmassá kell tenni a kivehető szabadságokat, több nőt kell juttatni az országgyűlésbe és más kulcspozíciókba.

8. Javítsuk a nagyvárosaink életminőségét! Meg kell adóztatni a levegőszennyezéssel járó szállítást és ipari termelést. Fejleszteni kell a közösségi közlekedést és ezzel párhuzamosan csökkenteni kell a városokon átmenő forgalmat. Növelni kell a városi zöldfelületek arányát, a fejlesztéseket a rozsdaövezeti városrészekben kell megvalósítani.

9. Csökkentsük Magyarország energiafüggőségét! Növelni kell a megújuló energiaforrások arányát. A lakhatási támogatások átcsoportosításával bővíteni kell a fűtéskorszerűsítésre és szigetelésre rendelkezésre álló forrásokat, adókedvezménnyel kell ösztönözni a lakossági energiahatékonysági felújításokat.

10. Egészségesebb nemzetet! A levegőtisztaság és az élelmiszerbiztonság növelésével, a dohányzás visszaszorításával jelentősen javíthatóak az életesélyek. Az egészségügyi ellátásban meg kell őrizni az állami tulajdon túlsúlyát, de pontosítani kell a társadalombiztosítás által vállalt ellátásokat és növelni kell a ráfordítások hatékonyságát.

11. Őrizzük meg természeti örökségünket! Fenntartható erdőhasználatra van szükség. Új szemléletű, a vízmegtartást előtérbe helyező vízgazdálkodást kell kialakítani, támogatni a bölcs, a természeti adottságokkal összhangban lévő tájhasználati módok elterjedését.

12. Állítsuk helyre a demokráciába vetett bizalmat! Ha nincs bizalom, a demokrácia intézményei nem működnek. A politikusok eljátszották az állampolgárok bizalmát, amit sokkal nehezebb visszaszerezni, mint elveszteni. Magyarországnak új pártokra, új politikusokra van szüksége. Olyanokra, akik nem vettek részt az elmúlt húsz év korrupt és felelőtlen politikájában. A 2010-es parlamenti választás történelmi lehetőség arra, hogy visszaadjuk állampolgárok hitét a demokráciában.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. matezsu2 2010. március 17. 14:17
    „Nem tudhatom, hogy a hozzászólók milyen korúak. De aki velem együtt megérte az összes választást az mért vitázik arról, hogy melyik pártnak mi a programja. nem tök mindegy???? Ezek csak kampányígéretek!!!! Gyurcsány a tv nyitvánossága előtt ezen cinikus mondatokkal kampányolt az orbánvitában " ne hazudjon, Miniszterejnök úr, hogy mi gázárat akarunk emeln, hogy a gazártámogatást és a 13 havi nyugdíjat el akarjuk venni, ne hazudjon!!!!!!!!! " Na ki is hazudott reggeltől estig???? De ígérni azt tudott. Ha most azt ígérné egy párt, h 100ezer lessz a minimálbér és a legkisebb nyugdíj, akkor neki van a legjobb programja? Minden ígéret annyit ér ami megvalósul belőle.”
  • 34. GYMS 2010. március 17. 00:32
    „30.! (adalfold)

    Alaptalanul vádolta az LMP-t választási csalással a Jobbik

    * MTI

    2010. március 16., kedd 21:09 | Frissítve: 3 órája

    Jogszabálysértő volt a Jobbik kampányigazgatójának, Szabó Gábornak a közleménye a Lehet Más a Politika (LMP) állítólagos nagykőrösi választási csalásáról - állapította meg egyhangúlag keddi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

    A kifogást a Lehet Más a Politika képviselője nyújtotta be; ebben azt sérelmezte, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapján Szabó Gábornak 2010. március 12-én megjelent, "LMP-s választási csalót leplezett le a Jobbik Nagykőrösön" című közleménye azt sugallja, hogy a jelöltjük nyilvántartásba vételét azért utasította el a választási bizottság, mert bűncselekményre utaló jeleket talált.

    Az LMP szerint a közlemény alkalmas a jelölőszervezet lejáratására, ezért kérték az OVB-t, állapítsa meg a jogsértést, tiltsa el a további jogsértésről a pártot és kötelezze a pártot a kifogásnak helyt adó határozat közzétételére.

    Az OVB a kifogásnak helyt adott és megállapította, hogy a közleménnyel megsértették a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, mivel a közlés többet állít, mint amit a választási bizottsági döntések alátámasztanak, túlmegy a vélekedésen, illetve a véleménynyilvánítás szabadsága körébe tartozó kijelentéseken.

    Na, lehet tovább eszetlenül ordibálni... :)”
  • 33. akinemfél 2010. március 16. 22:17
    „Fejlodik az LMP. Ugyes ! Ha rajta lennének az országos listán,akkor megeloznék a Jobbikot,az már biztos !
    Két piciny párt nagy kuzdelmét láthatnánk április 11-én.”
  • 32. kolombela 2010. március 16. 21:14
    „Rendkívül elkeserítő lenne, ha ez az szdsz lenyomat bejutna a parlamentbe.”
  • 31. szocdem 2010. március 16. 13:44
    „NEKI VAN A LEGJOBB ETNIKAI PROGRAMJA - SZLOVÁK ÉS ANGOL NAPILAPOK SZERINT IS.

    Angol foci huligánok, és Slota erőinek napilapja szerint az ember szine fehér. Még jó hogy favorizálják a Jobbikot.

    A választási szórólapjukon viszont van egy olyan szöveg, ami megérné az ügyészséggel való kommunikációt, hogy nem minősül e egy embercsoport alkotmányos jogainak csorbítására való felhívásnak - ami önmagában is bűncselekmény. Még a mentelmi jog se védi meg az elkövetőit..”
  • 30. adalfold 2010. március 16. 13:41
    „MELYIK PÁRTOT KUSSOLTATJÁK EL?
    A JOBBIKOT.
    MERT ÁLLÍTÓLAG RASSZISTA, CSAKHOGY
    NEKI VAN A LEGJOBB ETNIKAI PROGRAMJA - SZLOVÁK ÉS ANGOL NAPILAPOK SZERINT IS.
    NEKI VAN EGYEDÜL PROGRAMJA.
    CSAK A JOBBIK SZERVEZŐDÖTT A NÉPBŐL AZ ÚJ, KORMÁNYKÉPES PÁRTOK KÖZÜL.
    JOGSZERŰ, HIBÁTLAN, NEMZETI.
    SZAVAZZ A JOBBIKRA!
    http://www.youtube.com/watch?v=q-82kRES5Bw
    ÉS HOGY MIÉRT KUSSOLTATJÁK EL?
    MERT A MAGYAR EMBEREK ELSŐ, DEMOKRATIKUS ÉS ÉLETKÉPES SZERVEZŐDÉSE, MELY
    VESZÉLYEZTETI A MAFFIASZERŰ HATALMI, IDEGENÉRDEKŰ EGYENSÚLYT.
    HAJRÁ JOBBIK.”
  • 29. szocdem 2010. március 16. 13:24
    „"A közbiztonság megerősítése érdekében a szociális szolgáltatókkal is együttműködő közösségi rendőrséget kell létrehozni."

    eztán majd a rendőrség fogja megmondani hogy ki "méltó" és ki "nem méltó" segítségre.

    Azt hiszem a rendőrök között is vannak értelmes - szociológiát is tanult, a civilizációt, az emberi tudást tiztelő emberek, ezért ez nem igen fog bekövetkezni. Azért a hülyék biztosan vevők erre a maszlagra.

    "Állítsuk helyre a demokráciába vetett bizalmat! "

    ez meg olyan mint a Fidesz "gazdasági programja". Őszinteség és bizalom fogja müködtetni az országot, mint egy ócska tv-s kiszavazó showt..
    Agyrém - a politika nem is lehet "más", de gy látom józan, tudáson alapuló és megfontolt sem:(((”
  • 28. Phobos 2010. március 16. 11:42
    „A határon túliakról egy szó sincs.
    A 3-mas pont meg arra lesz jó, hogy amikor kimennek "békíteni", akkor meglincselik őket a romák.”
  • 27. Phobos 2010. március 16. 11:37
    „ez a programjuk ?”
  • 26. Geri89 2010. március 16. 08:40
    „24-re:
    12 pontban nem lehet kifejteni egy programot :), ne is várd el.
    Az LMP-nek van programja amely a feltett kérdéseidre válaszol és az összes részletet bemutatja.
    A hosszú távú gondolkodást mutatja, hogy nem most harácsolják össze a programot hanem már régóta megalkotott dokumentumokat fésülik össze, frissítik, pontosítják.
    tehát ha megnézed a honlapot ( www.lehetmas.hu ) megtalálod a Zöld Költségvetési élénkítést, Kezdeményezésünk Célai-t, stb.
    Az LMP az egyetlen párt ami egyensúlyban tartja a programját, megteremti a kiadások fedezetét úgy hogy pl. a vállalkozások sem szenvednek többlet terhektől (pl. csökkentené a vállalkozókra eső járulékokat és helyette zöld adókat vezetne be. Aki környezetkímélően termel kevesebbet fizet, aki meg ontja a mérgeket megfizeti az okozott kárt és közben olcsóbbá vállik a munkaerő és aki szeretne vehet fel új alkalmazottat).”
  • 25. Jerry 2010. március 16. 06:08
    „adalfold, <moderálva>. A többi párt honnan szerveződött,nem a népből? A többi párt nem csinált programot?Kicsit olvassál is ne csak írj!A jobbikot nem kussoltatták el,csak már a média is unja, hogy mindig ugyanazt szajkózza.Te sem tudsz mást,mint ugyanazt bemásolni rendszeresen.Igazi érved, hozzászólásod nincs.A focipályán lehet kiabálni, hajrázni, de ez a fórum nem arról szól. A jobbik programja, ha megvalósulna, kis hazánkat a középkori Magyarország szintjére vetné vissza, háborús helyzetet idézne elő a szomszédos országokkal, a gazdaságot kiszolgáltatná az orosz, kínai, ukrán maffiának. Olvasd el rendesen a leírtakat.Vona elnök úr elszámoltatást ígér.Na de milyen erkölcsi alapon,és kit mire akar elszámoltatni az a párt,aki egy letartóztatásban lévő terrorizmussal vádolt személyt politikai mentelmi joggal akar kimenteni az elszámoltatás alól? Amennyiben biztosak benne, hogy ártatlan,miért nem merik vállalni a bíróság elé állítását? Lehetősé lenne ügyvédet tenni mellé, és bebizonyítaniuk, hogy nem jó a jelenlegi igazságszolgáltatás.De inkább gyáván kimentenék,mert félnek, hogy eljár a szája,és kiderülnek olyan dolgok,amikről a pártod inkább hallgatna.Bizony,az igazság az, hogy amiről az ember írni akar, arról előbb olvasson.”
  • 24. Jerry 2010. március 16. 05:49
    „Az LMP 12 pontján látszik, hogy ez egy fiatalok által megfogalmazott, direkt kampányra készült reklám szöveg.Igazi megoldást nem tartalmaz,viszont felvet egy csomó olyan kérdést,amire a társadalom igazi választ vár.Pl Magyarországnak új pártokra, új politikusokra van szüksége.Ez igaz, de mi lesz a régiekkel?A parlamentből kiesett képviselők az adófizetők pénzéből fejenként 6 havi bért kapnak, az pártok fejesei állami pénz kapnak stb.Az ő eltávolításukról nem beszélnek, de újakat akarnak beállítani.Adókat csökkentenének, de a költségvetésre új terheket rónának.Az önkormányzatoknak így sincs pénzük,és még rájuk erőltetnének pl egy önkormányzati rendőrséget. Megadóztatnák az igy is adózó vállalatokat, de tovább segítenék a már szociális hálóból élőket.A munkahelyteremtés szép ígéret, de az is marad, ha nem előzi meg pl átképzés, szakképzés.A felmérések szerint legtöbb munkanélküli a képzetlen emberek közül kerül ki.Sok embert azért nem tud elhelyezkedni, mert a felkínált munkahelyhez nincs képzettsége.Meg kell szervezni a felnőttképzést,ipari hátterűvé kell tenni az iskolarendszert.Könnyű összeszedni 12 pontot, de sokkal nehezebb megtalálni hozzá az i betűket, mint iskoláztatás, igazságos elosztás, ítélkezés, ismeretszerzés,igazgatásrendészet stb amire rá is lehet tenni.”
  • 23. GYMS 2010. március 16. 00:15
    „Csak szólok, kedves "adalfold", hogy itt nem (itt sem) illik ordibálni, főleg nem ennyiszer...és minden témánál ugyanazokat a sületlenségeket.”
  • 22. hegyestű 2010. március 15. 22:58
    „12. hozzászólás poto 2010.03.15. 13:33
    "A leg szinpatikusabb párt jelenleg a számomra.
    Remélem lesz jelöltjük a megyében."

    Megnyugtathatlak, lesz, nem is egy.
    Illetve lesz pártlista is!
    Üdv, htű”
  • 21. akinemfél 2010. március 15. 21:57
    „adalfold !
    100.000 forint jutalmat fizetek annak,akik mutat egy olyan fényképet,amelyen barátságuk jeléul kezet ráz a Jobbik bármelyik vezetoje és a határon túli magyarság bármelyik vezetoje.
    Neked sem kell a 100.000 forint ?
    Vagy a Jobbikosok igazábol díszmagyar egyenruhában,árpádsávos lobogot lengeto - a határon túli magyarsággal szot nem érto politikusok pártja ?
    Slota sosem beszél a Jobbik ellen. Neked is feltunt ?”
  • 20. laposibenö 2010. március 15. 21:53
    „Vegyél már levegőt! Lassan már az lesz hogy be is van tiltva! Ja hoyg nem csinálnak neki propagandát? Hát azért azt még nem ajobbik dönti el hogy melyik független médiaban mit adnak le. Ez a sajtószabadség!”
  • 19. adalfold 2010. március 15. 20:44
    „ÉS HOGY MIÉRT KUSSOLTATJÁK EL?
    MERT A MAGYAR EMBEREK ELSŐ, DEMOKRATIKUS ÉS ÉLETKÉPES SZERVEZŐDÉSE, MELY
    VESZÉLYEZTETI A MAFFIASZERŰ HATALMI, IDEGENÉRDEKŰ EGYENSÚLYT.
    HAJRÁ JOBBIK.”
  • 18. adalfold 2010. március 15. 20:44
    „MELYIK PÁRTOT KUSSOLTATJÁK EL?
    A JOBBIKOT.
    MERT ÁLLÍTÓLAG RASSZISTA, CSAKHOGY
    NEKI VAN A LEGJOBB ETNIKAI PROGRAMJA - SZLOVÁK ÉS ANGOL NAPILAPOK SZERINT IS.

    NEKI VAN EGYEDÜL PROGRAMJA.
    CSAK A JOBBIK SZERVEZŐDÖTT A NÉPBŐL AZ ÚJ, KORMÁNYKÉPES PÁRTOK KÖZÜL.
    JOGSZERŰ, HIBÁTLAN, NEMZETI.

    SZAVAZZ A JOBBIKRA!”
  • 17. adalfold 2010. március 15. 20:42
    „a jobbik rendezvényén többen voltak kint MINT A FIDESZÉN.
    lásd origo

    HAJRÁ JOBBIK!”
  • 16. adalfold 2010. március 15. 20:42
    „DE NEM ÁM!”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnai: a nemzeti ünnep fontos része az összetartozás kifejezése

Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása fontos része összetartozásunk kifejezésének - írta… Tovább olvasom