Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Top 10: íme, a legütősebb tudósítói anyagok 2014-ből! - videó, fotók

Akad olyan Olvasói fotónk, amely garantáltan megmozgatná Hofi Géza fantáziáját is, s olyan videónk is, mely kamikaze előzetést rögzített a 84-es főúton. Szubjektív összeállításunk.

10

Nagyszerű, ha valaki lelkesedik, nem is szeretnék elvenni a kedvét a szelektív szemétgyűjtéstől, csak hát mindez a gyakorlatban imitt-amott, például Adyvárosban egyelőre gyerekcipőben jár.

9

Bár jól ismerjük politikusaink imádott közhelyét, vagyis "hazánk minden reménye a lázas ifjúságban van", szépen cseperedő fiataljaink nem ritkán a telefonfülkék szétverésével vezetik le a hétvégi bulit. Az jobb eset, amikor a szerelem hevében egymásnak esnek a játszótéren, csak az óvszereket tanulják már meg összeszedni!

8

A múlt hétvége a tűzről (is) szólt: az M1-esen egy kamion, a 82-es főúton pedig egy kombi autó gyulladt ki. Az igazán érdekes tűzeset azonban Adyváros történt. Több Olvasónk szerint is nem véletlenül csaptak magasba a lángok rövid időn belül negyedszerre, erős a gyanú a szándékos gyújtogatásra. Az ilyen esetekre melegében kellene a hatóságoknak rárepülnie, reményeink szerint talán akad erre példa.


Kiégett kocsi a Bakonyban
Kiégett kocsi a Bakonyban


7

Nehéz eldönteni, hogy a kukásautó vagy a parkoló kocsi sofőrje a balfácán, esetleg is-is, erről a kérdésről Olvasóink szintén mély elemzéseket folytattak Facebook-oldalunkon. Ami biztos: a soproni utcában dübörgő quadokat megszégyenítő módon kopott ki a fű, pedig a panelközöket véletlenül sem ralizásra találták ki.

6

Idén megkímélt bennünket Tél tábornok, de azért miheztartást végett február első hétvégéjén küldött egy ónos esőt. Olvasóink pedig jobbnál jobb képeket portálunknak. A győri utcán hokizó fiatal srácok pillanatfelvétele bejárta az országos sajtót, akárcsak nálunk, az Indexnél is vezetőképként szerepelt.



Elő a koronggal!
Elő a koronggal!


5

Nem igaz az a tételmondat, amit polgármesterek és közcégek vezetői előszeretettel csattogtatnak, miszerint a kisalfold.hu Olvasói csak botrányban utaznak, s kizárólag balhés írásokat, fotókat küldözgetnek szüntelen. A legjobb ellenpélda a Hold és a Vénusz együttállásáról készült remek Tudósítói felvételek.

4

A vonat robogott, a sorompó pedig nyitva maradt a 82-es főút győri bevezető szakaszán. Olvasónk szerint "hajmeresztő élmény" volt ezt átélni, szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy gyorsan előkapta a mobilját. Ennél az anyagnál a korrektség jegyében tegyük hozzá: a MÁV mind a hibajavításában, mind a kommunikációban tisztességesen járt el.


`Hajmeresztő élmény´ a 82-es főút győri bevezetőjén
`Hajmeresztő élmény´ a 82-es főút győri bevezetőjén


3

Lustaság, fél egészség. Nemzeti dohánybolt és orvosi rendelő egy épületben, nincs több kérdésünk. A fertőbozi fotó alighanem még Hofi Géza fantáziáját is megmozgatná.


Ennyit a hosszú élet titkáról Fertőbozon
Ennyit a hosszú élet titkáról Fertőbozon


2

Kamikaze pilóta előzött a 84-es főúton Kópháza és Nagycenk között, mert a bunkónak biztos sietős volt odaérni műszakváltásra a gyárba. Ez azért tuti, mert a Mercedes terepjárókkal mindig három műszakban dolgozók száguldoznak, nem ám tömött volános heringjáratokkal poroszkálnak melóba. A szemből érkező, vétlen autós majdnem súlyos baleset áldozata lett.

1

Miután a Kisalföld Volán buszán gombára bukkantak Olvasóink tavaly év végén - ennek a hírnek a legeredetibb feldolgozása Szily Lacinak sikerült a Cinken, aki egy klassz Volán-gombaleves receptjét ajánlotta az utazók figyelmébe -, idén hiányos padlójú busszal indult útnak az egyik helyközi járat.



A legnépszerűbb tudósítói anyagok 2014-ből

Idén eddig a legolvasottabb Olvasói tudósításunk a nem működő győri sorompó volt, az anyagot több mint 74 ezren töltötték le. A legnépszerűbb 2014-es tudósítói cikkek listájába most Önök is beleleshetnek!






hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamion égett az M1-esen! - fotók

Egyelőre nem tudni, miért gyulladt ki a pótkocsis szerelvény rakománya. A tűz a Hegyeshalom felé haladó sávban történt Kisigmánd közelében. Tovább olvasom