Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny eredményei

Vasárnap véget ért az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny országos döntője.

A huszonötödik alkalommal megrendezett versenynek már tizenkét éve ad otthont a Kazinczy Ferenc Gimnázium. A versenyen a 14 éves korosztály mérte össze tudását. A sorozat második fordulójából 71 tanuló jutott a döntőbe. A határon túliak legjobbjai is meghívást kaptak. Négyen Erdélyből, ketten Kárpátaljáról érkeztek.


A pénteki megnyitó ünnepély után városnézést szerveztek a rendezők, megtekinthették vendégeink a Czuczor Gimnáziumban a Jedlik termet, majd az Eszterházy palotában következett egy tárlatvezetés hangversennyel.


A szombat reggel kezdődött versenyen kísérletelemző, fizika kísérleti és két számításos feladatot kellett megoldania a diákoknak. Délután teszt, és fizikatörténeti próba várt a tanulókra. A fárasztó nap végén érdekes előadást és kísérleti bemutatókat láthattak a résztvevők. A MOBILIS interaktív központ, valamint Sebestyén Zoltán és Pál Zoltán tanár urak varázsolták el a közönséget. A kísérletek egy része Öveges Józsefnek állított emléket, másik csoportja a ’2015 A FÉNY NEMZETKÖZI ÉVE’ programhoz kapcsolódott.


Megyénket kilenc versenyző képviselte. Közülük kiemelkedően szerepelt Fekete Barnabás a Szabadhegyi Magyar - Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Középiskola diákja, aki Wöller Lászlóné felkészítésével második díjban részesült. A tantárgyi verseny abszolút győztese Olosz Adél a pécsi VKI Mezőszél Utcai Általános Iskola diákja lett. Az országos döntőn szereplő valamennyi tanuló emléklapot, a díjazott tanulók a zsűri- és a versenybizottság elnöke által aláírt elismerő oklevelet, az abszolút első helyezett versenyző és felkészítő tanára Öveges József Érmet vehetett át.

A verseny jól szolgálta a természettudományok iránt érdeklődő, fizikából tehetséges tanulók tehetségének korai felismertetését és kibontakoztatásuknak elősegítését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Káprázatos felvétel - Csillagjárás Csapod felett

Tarr Gergő újabb szép felvételt osztott meg olvasóinkkal. Tovább olvasom