Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Nép utca és 1-es főút csomópont - Ijesztő a lehajtás közvilágítás nélkül

Nehéz megtalálni a sötétben, hogy hol van a győri Nép utca torkolata, hol vannak a sötétben a Nép utcai szalagkorlátok, áll-e a csomópontban kerékpáros - sorolta tudósítónk.

˝A győri Nép utca és az 1. sz. főút csomópontjánál az elmúlt időszakban több halálos baleset is történt. A sajtóvisszhangnak is köszönhetően, azóta ˝Stop˝ táblára cserélték a közútkezelők a régi ˝Elsőbbségadás kötelező˝ táblát, ˝Stop vonal˝ is felfestésre került˝ - kezdte tudósítónk, aki megjegyezte: ˝Mindez addig működik is, ameddig valaki a hiányos közlekedési ismeretei miatt keresztbe nem áll meg rajta, és így próbál a város felé kanyarodni, és ezzel a padkára zavarni az 1. sz főútról, Abda irányából balra, a Nép utca felé kanyarodni szándékozókat.˝

˝Ezzel egy időben a kilátási háromszögek bozótmentesítése is megtörtént, igaz, azóta ismét kezdi benőni a növényzet˝ - folytatta tudósítónk.

˝Írásom oka mégsem a fent részletezettek, hanem a korábban (a halálos balesetekkor) már felvetett közvilágítás létesítésének hiánya.

A jelenlegi őszi-téli időszakban már 16 órától sötétedni kezd, és így az 1. sz. főút felől haladva elég ijesztő a lehajtás a Nép utca felé. Ugyanis elég nehéz megtalálni a sötétben (a szembejövő gépjárművek fényszóróinak elvakító hatása mellett), hogy egyáltalán hol van a Nép utca torkolata, hol vannak a sötétben a Nép utcai szalagkorlátok, áll-e a csomópontban kerékpáros (nem feltétlen csak a kivilágítatlan, hanem a dinamóval rendelkező világítású kerékpárokra is gondolok, amelyek a csomópontban, álló helyzetben nem világítanak), vagy egyéb útakadály (letörött faág, stb.).



Győr, Nép utcai kereszteződés nagyobb térképen való megjelenítése


A beláthatatlanság miatt Abda felől haladva még azt is nehéz pontosan eltalálni, hogy hol álljon meg az autós, hogy a szemből közlekedő gépjárműveknek elsőbbséget adjon, de ne okozzon balesetveszélyt (és torlódást) az Abda felől érkező, Győr irányába haladóknak, és nem mellesleg ne az árokba, vagy a szalagkorlátnak kanyarodjon a Nép utcában.

Megoldásként, a Nép utcai hulladékudvartól lehetne hozni a villamos energiát (amennyiben ez saját hálózat, és nem a városi közvilágítás része, akkor a Nép utcai közvilágítási hálózatról), és az 1. sz. főút és a Nép utcai csomópontban legalább egy darab kandeláber (ez esetben földkábeles megtáplálással), vagy akár egy betongyámos faoszlopra (ebben az esetben légvezetéki hálózattal is kiépíthető a megtáplálás) szerelt közvilágítási lámpa kihelyezése jelentősen biztonságosabbá tenné a közlekedést!˝ - zárta tudósítónk.

Nyitóoldali képünk archív felvétel.

Olvasóink írták

  • 11. kiskatona 2011. november 10. 20:55
    „Nekem az unokatestvérem vesztette életét ebben a kereszteződésben 2009.októberében.
    Természetesen ő volt a vétlen fél. Akkoriban sokat foglalkoztak azzal, hogy mennyire veszélyes ez a
    kereszteződés. Egy azóta egy stoptáblára futotta. Nagy előrehaladás a balesetek megelőzése érdekében.
    Nekünk már sajnos nem hozza vissza őt, de talán elkerűlhetőek lennének az ilyen szörnyű balesetek.”
  • 10. balazs1981 2011. november 09. 20:03
    „igaza van az a cikk írójának de olyan nem közlekedik az emlitett utvonalon aki tudna vele mit kezdeni nem volt elég baleset eddig ezek szerint mert nem történt változás !!! De mit is várunk...... majd akkor lesz világitás ha valki olyanak hall meg családtagja aki tud tenni ez elen!!!!”
  • 9. Anonim01 2011. november 09. 11:13
    „Jogosnak tartom az észrevételt, bár túlzottnak tartom, hogy ennyi figyelmet kap ez az egy kereszteződés.(nemrég költöttek rá több millió ft-ot.
    Egyéni lobbit érzek mögötte, sajnos vannak ennél fontosabb kereszteződések, amik el vannak hanyagolva.
    Például a 82 Balatoni út Győrújbaráti leágazása, beláthatatlan és nincs leforduló sáv, keskeny megérdemelne egy öböl kialakítást, minkét oldali kanyarodó sávval, havonta történik súlyos baleset.
    Szintén nagy forgalmat bonyolít le.
    Nép utca.
    Sokat járok arra és osztom mindenki jobbító hozzászólását.
    Véleményem szerint a kivilágítás kicsi túlzás, hiszen nagyobb táblákkal történő kijelöléssel megtalálható lenne.
    Én fontosabbnak tartanám a kereszteződés beláthatóságának javítását, ami egyszerűbben megoldható lenne, ha a növényzetet kivágnák és rendszeresen karbantartanák, tehát füvesítenék.
    Ettől még este is belátható lenne a valóban megnövekedett forgalom miatt.
    Fontos lenne az útburkolat javítása, ami némi kívánnivalót hagy maga után.”
  • 8. Goldmund 2011. november 09. 10:56
    „"Megoldásként, a Nép utcai hulladékudvartól lehetne hozni a villamos energiát ............"

    Megoldásként meg kéne tiltani, hogy a rendkívül forgalmas főútról balra kanyarodjanak egy kb. 4 m keskeny dűlőútra. Aki Abda felől jön, jöjjön be a Kossuth utcáig! Kb. 1 perc alatt odaér és biztonságosan balra kanyarodhat.
    Én most is így tennék. Nem tudom, sokan mások miért játszanak orosz rulettet.”
  • 7. pappe 2011. november 09. 10:35
    „"Nyitóoldali képünk archív felvétel." Oké. Amúgy hol lehet megnézni? Melyik nyitóoldalon?”
  • 6. Contar 2011. november 08. 20:18
    „"Teccik" a cikkhez mellékelt fotó, amely ékesen bizonyítja, nem csak a felfestések láthatóságával van baj, hanem a közlekedők látásával és/vagy a szabályokhoz való hozzáállásával is!”
  • 5. Lobbo71 2011. november 08. 19:47
    „Nem lámpa kell, hanem az út szélét és a sávokat kell rendesen felfesteni. De amíg nálunk minden felfestést egy év után automatikusan elkopó festékkel festenek (mert a haver céget akkor újra meg lehet bízni a munkával), addig ilyen életveszélyes lesz a közlekedés szerte az országban.”
  • 4. peti999 2011. november 08. 19:38
    „Ennyi erővel a Metronál lévő autópálya lehajtó is megérdemelne egy körforgalmat..”
  • 3. goldboy 2011. november 08. 19:12
    „Traffit és rendőrt, esetleg szórólapot, hogy mire való a STOP tábla!”
  • 2. zakarias3 2011. november 08. 18:03
    „Alegfontosabb a kanyarodó sáv lenne!Utána a világítás!”
  • 1. Loich 2011. november 08. 17:39
    „Foglalkozni kell a kereszteződéssel, márcsak azért is, mert a Jedlik híd átadása óta a Révfaluba tartó átmenő forgalom is itt lép be a városba, a Nép utca felől. Sötétben ilyesztő valóban. Az adott szakazon a 70es tábla egyébként köztudottan annyit javított a sebességkorlátozást illetően, mint a ragtapasz a melanómán...
    A felfestések a kereszteződésben pl. fluoreszkálhatnának, legalább azt a pontot jelezve, ahol várakozni kell a kanyarodásra. De a kivilágítás is időszerű volna. Valószínű még pár baleset szükséges lesz amig újra megmozdul az illetékes az íróasztala mögött.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pannonhalmi nótaest - fotók, videó

A Pannonhalmi Márton - Napi Vígazságok kezdő programjaként, nótaestre várták az érdeklődőket a helyi… Tovább olvasom