Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Mégsem lettek kisebbek a parkolóhelyek a Bajcsyn

Tudósítónk szerint jóval kisebbek az újonnan felfestett parkolóhelyek Győr belvárosában. Az észrevételre Máthé-Tóth Péter válaszolt.
Olvasónk észrevételére Máthé-Tóth Péter, a győri útkezelő szervezet tájékoztatásért felelős mérnöke azt nyilatkozta: a szabványok és a műszaki előírások párhuzamos beállók esetén a parkolóhelyek hosszát 4,5-5,5 méterben határozzák meg. Ezen belül a méretezés az adott út kezelőjének feladata.

A kérdéses utcában 5 méteres beállókat festett fel az útkezelők kivitelezője. Több kapubejáró szakítja meg azonban a parkolósorokat, amelyek megközelítéséhez egy kisebb, forgalomtól elzárt területet is biztosítani kell. Az első fotón egy Opel Omega Caravan látható, amely a maga 4,9 méteres hosszával nem tekinthető Magyarországon átlagos személygépkocsi méretnek, amihez egyébként a szabványokat igazították. Az autó tulajdonosa ráadásul szerencsétlen módon pont azon az egyetlen parkolóhelyen kívánt megállni, amely az összes többitől eltérően nem 5, hanem 4,5 méter egy kapubeálló miatt. (A belvárosban egyébként több ilyen is akad.)

A felújított út műszaki átadása még nem zárult le, az útkezelők pedig felülvizsgálták a megoldást, és úgy találták, hogy bár nem túl súlyos a probléma, viszonylag egyszerűen és olcsón korrigálható: az adott szakaszon érvényben lévő várakozási tilalom hatályát fél méterrel lecsökkentik és a beállóhoz toldják. A korrekció tegnap meg is történt.

Fotó: Zsolt Hohler
Fotó: Zsolt Hohler(Nagyításért kattintson a képre!)



Korábban:

Tudósítónk szerint jóval kisebbek az újonnan felfestett parkolóhelyek Győr belvárosában.

"A tegnapi napon a Bajcsy Zsilinszky utcában feltűnt számomra, mintha az újonnan felfestett parkolóhelyek mérete kisebb lenne a megszokottnál.
A Bajcsy Zsilinszky utca Aradi Vértanúk-Jókai utca közötti szakaszának felújítása a napokban fejeződött be.

Itt az Avon bolt előtt parkoló Opel Omega típusú személygépkocsi a felfestett parkolóhelyre nem nagyon fér bele.




Ugyanebben az utcában a Baross út-Aradi Vértanúk utca közötti szakaszon, a bank előtt ugyanilyen típusú személygépkocsi parkolt, ezt is lefényképeztem.





Önök talán jobban utána tudnak járni az esetnek. Így szeretnénk több parkolóhelyet lértehozni amúgy is túlzsúfolt belvárosunkban? Vagy csak egyszerűen el lett mérve a felfestés mérete. De a különbség feltűnő" - írta Hohler Zsolt.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. nyúlbéla 2009. december 28. 14:48
    „Te őrült vagy...ezt nézed, hogy fél méterrel kisebb e a parkoló???
    kit érdekel? most őszíntén:P”
  • 32. Alajos 2009. szeptember 07. 20:04
    „Schuman-Kisgyörgy: Közlekedéstervezés
    Parkolóhely mérete 2,5X5,5 méter! 5,0 méteres parkoló csak kivételesen megengedett. A cikkben szereplő 4,5 m-es parkolóra csak a játékgyárak katalógusaiban találtam adatot. Üdvözlök mindenkit!”
  • 31. kisem 2009. szeptember 04. 06:48
    „Már a cikk eleje badarság. Azt a nyilatkozónak is tudnia kellene, hogy itt nem párhuzamos beállókról van szó.
    Ez csak magyarázkodás, az elq..ás igazolási kísérlete. Azt is írhatnám, monnyonle!”
  • 30. zotya975 2009. szeptember 04. 06:21
    „Akkor talán változtatni kellene a szabványokon ami gyanítom még a szoci időkből maradt ránk. Gondolom Trabi-Kispolák-Zsiga-méreteit vették alapul. De a Volga már szabványon fellüli lehet. Azóta eltelt pár év, jóreggelt! Érdemes megnézni mindenki a saját kocsiját, belefér-e az szabvány szerintei átlagba.:http://www.auto-katalogus.hu/index.html Az Octávia már bukot is a maga 451-ventijével. nevetséges!”
  • 29. urbaniastapista 2009. szeptember 03. 16:42
    „A cím és az első kép teljesen ellentmond egymásnak. Látszik, hogy elsőre a parkolóhely nagyobb volt, átfestették, kisebb lett.
    Ha jól értem, akkor most a 2. művet is átfestették szürkére, és ráfestettek fehérrel újra a szürkével átfestett első fehér csíkra.
    Remek.
    És még meg is magyarázza.
    Felelőst megnevezni!”
  • 28. adamasz1977 2009. szeptember 03. 14:42
    „Sok okoskodó <moderálva>! Ha nagy a parkoló az a baj, ha kicsi, akkor az!”
  • 27. colomano 2009. szeptember 03. 14:12
    „egysoproni_, látom azt a kapubejárót, de az nem gépkocsibejáró, hanem egy üzlet ajtaja. Látszik a kb 15 cm magas fellépő.”
  • 26. egysoproni_ 2009. szeptember 03. 12:30
    „24. colomano!
    Ha jobban megnézed a képet akkor láthatod, hogy ott biza van egy kapubejáró az autó seggétől úgy kb. 2 mre. Még az út/jáérda széle is úgy van kialakítva, hogy azon keresszékkel és babakocsival kéynelmesen le lehessen menni.

    Ez az aut pedig abszolut nem ér túl a vonalon mert akár még hátrébb is tolathatott volna mert akad ott még vagy 30 cm-nyi hely. Optikai csalódás!”
  • 25. t-a-ibi 2009. szeptember 03. 12:14
    „Hát igen, bármit írunk semmi nem fog változni!

    Ezek az emberek kaptak egy pozíciót, ám úgy látszik nem értenek hozzá.
    Legközelebbi nyilatkozatában rögzíti, aki nem fér be keressen másikat!
    A bicikliseket is kioktatta, Győrben bárhova ellehet jutni kerékpárral!
    Esetleg kerülővel? -na és?

    Mondjuk az sem utolsó szempont, ha pártolja a trabikat, kispolckikat.”
  • 24. ngomez 2009. szeptember 03. 10:51
    „Ha megnézitek jobban az első képet, látszik, hogy a fehér csík már fel volt festve egyszer jó helyre, csak fekete feskéttel le lett kenve az autó előtt.

    Amúgy nem csak az az egy parkolóhely ilyen kicsi (lehet attól még, hogy az a legkisebb...), a többibe is nehéz beparkolni akár egy f-es astrával, vagy suzuki swift-tel is, ha előtte és utána is állnak autók a parkolóban. Szóval az útkezelő szóvivője szerintem vagy smart autóval jár parkolni, vagy kispolákkal...

    Megint nem a gyakorlatban (meg kell nézni személyesen a Bajcsy Zs. utcában), hanem elméletben gondolkodunk. 4,5-5,5 méter. Könnyű dobálózni a számokkal, de ha nem férünk be a parkolóhelyre, akkor nem férünk be. Máshol érdekes módon beférünk.

    No comment...”
  • 23. colomano 2009. szeptember 03. 10:32
    „Nézem, nézem, de én nem látok kapubeállót. Legalábbis kb 2m-es körzetben biztos nincs.
    Simán lehetett volna 5m...”
  • 22. adamasz1977 2009. szeptember 02. 01:53
    „Alajos! A nagyobb kocsival:)”
  • 21. adamasz1977 2009. szeptember 02. 01:48
    „azt írja a cikk, hogy a bank elött nagyobb a parkoló. Lehet azért mert tudják, hogy ott parkolnak a nagy halak:))”
  • 20. adamasz1977 2009. szeptember 02. 01:45
    „Egyébként az a véleményem, hogy aki itt parkol az meg is érdemli:) Persze kivétel akik nem idevalósiak! Én csúcsidőben, ha városba megyek elő sem veszem az autóm , mert mire kikanyarodok marcal 2-ről biciglivel már a baross hídon vok:) Rossz idő esetén a postaelósztó mellett ott a nagy placc( ingyé) :)”
  • 19. adamasz1977 2009. szeptember 02. 01:35
    „annyit beszélünk a válságról, hogy már itt is spórolunk:)”
  • 18. juhit 2009. augusztus 31. 11:57
    „Az előttem szóló Diákot szeretném megkérdezni, hogy a jogsiját hol lőtte? :P
    Csak mert a parkolóházban vidáman el lehet manőverezni egy 7-es BMW-vel is.

    A vonalakról meg annyit: Nemértem miért háborodik fel mindenki, csak meg kellnézni az emberek parkolási morálját, nemigen érdeklik őket a vonalak, összevissza állnak rájuk, ahogy sikerül, valamikor a járdára tolatnak fél kerékkel, aztán otthagyják. A vonalak eddig is dísznek voltak, ezután is annak lesznek...”
  • 17. Alajos 2009. augusztus 31. 11:26
    „Divat nálunk EU-szabványokra hivatkozni. Tisztelt Kisalföld! Szíveskedjenek az illetékesektől megkérdezni (úgy keményen, áztatás nélkül, ahogyan szokták): ezek a parkolók (és a belváros többi parkolója) kielégíti-e a nagyszerű előírásokat? (csak tájékoztatásul: egy átlag autó hátsó lámpa búrája 30 ezer alatt nem cserélhető, egy karosszéria elem újrafényezése egy kis lakatos munkával 50 ezer... Egy órai parkolási díj árával hogy mérhető ez össze?
    De fogalmazhatok kicsit keményebben is: nagyobb kocsim van, ezért negatív diszkriminációban részesítenek. Vajon mit vétettem?”
  • 16. janika 2009. augusztus 31. 09:20
    „A birkákat terelő juhász sem azt nézi mekkora hodályba tereli, hanem azt, hogy mennyi lesz a jövedelme belőlük!
    Egyedül " Stewe" olvasó társam ismeri fel a valós helyzetet rajtam kívül.”
  • 15. MTT 2009. augusztus 31. 07:22
    „Akinek nem szervós az autója, az vért fog izzadni, mire beáll egy ilyen helyre.”
  • 14. Stewe 2009. augusztus 31. 06:56
    „Tartok tőle hogy szövegelünk itt, de a parkolóhelyek méretét nem fogják az előírt 6m re átfesteni. Hogy nehéz leparkolni? Hát magasról fo.nak a fejünkre, csak dobáld a pénzt az automatába. VAn egy frissen felújított mégis elrontott utunk a belvárosban, de hát végülis Magyarországon élünk...”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanévkezdés Töltéstaván

Megkezdődött a 2009/10-es tanév Töltéstaván is. Olvasó-tudósítónk képeket küldött az évnyitóról. Tovább olvasom