Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Győri kerékpárutak, avagy merre érdemes menni dolgozni az Audiba - fotók

A következő dolgok merültek bennem fel, miután egyre gyakrabban kell szervizelni a kétéves Schwincsepel trekking kerékpáromat. Szokás szerint kerékpárra pattantam és csak a hazafele útnál fotóztam a kellemetlenségeket.


Rába Gyárnál szerintem nem használt első sínpár (Audi felől érkezve).

Nem egyszer volt, hogy esős időben belecsúsztam.

Tovább haladva Reptéri úton a Hűtőház felé:


Itt mintha elfelejtettek volna igazítani a bokron, nem lehet belátni a
kanyart, pedig itt komoly teherforgalom és buszforgalom is jár, nem árt
óvatosnak lenni.

Ez pedig a kenyérgyár oldalán lévő buszmegálló ami nem igazán van szép állapotban.

(Lehetne ide is tervezni egy kerékpárutat a buszmegálló mögött, mint az
épülő Obinál megoldották)


Kandó Kálmán út eleje a Hűtőházi út felől, nem valami biztató.




Pár méterrel arréb még mindig nem jobb a helyzet:


Szálló előtti lehajtás nem zökkenőmentes, de én is óvatosan közlekedem itt. A fiatalabb túdosító "kollégám" is mondta, a szálló vendégei vagy a
személyzet nem kellő módon jön onnan ki.


Kesztyűgyár felé menet már nem voltam meglepve.


Ez kép a Gyárvárosi aluljáró után lévő sarkon készült. Nekem sajnos volt itt balesetem, mert megcsúsztam a kerékpárútra telepedett növényzeten és murván.


Egy domború tükör nem ártott volna ide, kicsivel odébb már van ilyen. Nekem sajnos itt tűnt el bringám 2 éve.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. ombi 2012. szeptember 15. 12:10
    „41. Alajos 2012.08.24. 14:05:
    Közeleg a határidő vége, mondd, sok városi és útügyi illetékes jelentkezett a felhívásodra?
    Szólj ha igen, én is kíváncsi vagyok, miként oldják meg az ügyességi feladatokat!”
  • 45. Nyunyumaci76 2012. augusztus 25. 02:21
    „"Kedves" 44. ekkenekepen 2012.08.24. 17:53

    Nem vagyok nyuszkó: ezt meg kikérem magamnak!
    és azoknak a bicajos társaknak akik:.
    1. Nem kivakaródzott sznobok! Én biztosan nem ! :D
    2. És nem akarunk világot váltani,de szerintem te sem (csak normális kerékpárutakat Győrben) lehet, hogy te nem.
    3.Ja és önfeledten bringázni nem csak munkába menet, hanem úgy, általában amikor megtehetem.
    slusz-pasz
    Szeretném megmutatni milyen is valójában a helyzet, de te inkább csak áskálódni szeretsz és belekötsz mindenbe, ami nem tetszik neked.
    Persze mindenkinek joga van "hozzászólni", de az nem egyenlő a kötözködéssel.
    Mellesleg te mennyi idős vagy? Bicajozol, vagy inkább autót vezetsz, netán volánnal jársz?
    Ha az utolsó kettő valamelyike, akkor neked is ugyanazt ajánlom, elektromos hajtású autó illetve busz vagy más 0 CO2 kibocsátású járgányt.
    Mivel ezek nem pöfögik az orromba a füstöt, amit a hagyományos autó illetve buszok igen.
    Te csillagvadász is vagy? Vagy csak Subarut imádod ennyire? Mindenkinek megvan a kedvence.
    Evvel le is zárnám a hozzászólásomat

    Tisztelettel: Nyunyumaci76”
  • 44. ekkenekepen 2012. augusztus 24. 17:53
    „36. Nyunyumaci76 2012.08.24. 05:42
    nyuszkó, a válaszom neked: ha környezettudatosságot mímelsz akkor alakíttasd át a kéglid szolárcellás fűtéssel, meg hasonló elektromos ellátással, biogázzal főzz, és léebomló csomagolóanyagokat vegyél.
    A magadhoz hasonló multinál kivakaródzott sznobok meg a mozgásigényüket a kollektív hónaljszagú fitnessteremben élik ki miközben rázhatják a narancsbőrös p*csájukat a sok magukhoz hasonló előtt, és utána elhiszik hogy most világot váltottak.

    Nekem meg a minőséget a japánok jelentik, meg a krautoknál az egyetlen valamire való cég, a csillagos márka. A többit csak sajnálni tudom.”
  • 43. Alajos 2012. augusztus 24. 17:28
    „Azzal. hogy kiírom ide a telefonszámomat, én vállalom a legnagyobb felelősséget. Megkockáztatom: csak én vállalok felelősséget. Ez alól természetesen kivétel az, aki <moderálva> akar, de az meg az Ő felelőssége lenne. Úgy járna, mint a kölcsönadott kerékpár: lenne benne 2 db nyolcas...”
  • 42. Mankapunka 2012. augusztus 24. 16:22
    „Alajos

    Telefonszámot direkt nem engednek ki ide.”
  • 41. Alajos 2012. augusztus 24. 14:05
    „Tegnap megadtam (ide beírtam) telefon-elérhetőségemet. A moderátor vagy a technika ördöge miatt nem jelent meg. Sebaj; ha jelentkezne valamelyik városvezető a közös szervezésű kerékpártúránkra, kérem, ITT szíveskedjen JELENTKEZNI! Szeptember 15-én éjfélig állom a szavamat: ingyen kölcsönzök egy műszakilag kifogástalan (nem TESCO-szintű) kerékpárt arra a néhány órára, mely a tapasztalatszerzéshez szükséges. Így legalább a fórumot olvasó kerékpáros-társak is informálódnak, esetleg velünk tartanak. A kerékpáros gyógyítását nem, de a kerékpár kaland utáni nagy-generálozását természetesen térítésmentesen vállalom. Ha szükséges, szíveskedjen a szükséges engedélyeket beszerezni! NEM TÜNTETÉST AKAROK SZERVEZNI!!!”
  • 40. 00044 2012. augusztus 24. 13:14
    „Addig olvassátok el, míg le nem törlik........
    http://fn.hir24.hu/itthon/2012/08/24/fidesz-kozeli-offshore-cege-az-audi-fold/”
  • 39. ombi 2012. augusztus 24. 12:22
    „38. Mankapunka : jaja, a brit tudósok kimutatták :D
    Egy vadiúj Audivan különben sem szoktak lassan hajtani, vagy ha igen, akkor minek a drága óttó.”
  • 38. Mankapunka 2012. augusztus 24. 11:29
    „Nyunyumaci76

    Egy új számítások szerint,lassan egy vadiúj Audi kevesebb CO-t termel,mint amit te kilihegsz biciklizés közben.”
  • 37. W118 2012. augusztus 24. 10:40
    „to 18. TBK 2012.08.23. 16:05
    El is szoktad olvasni ,amire reagálsz?
    Csak azért, mert rendkívül összefüggéstelen beírásaid vannak.
    Nehéz a gondolatmeneted követni.”
  • 36. Nyunyumaci76 2012. augusztus 24. 05:42
    „Tisztelt Hozzászólók!

    32. Igazamvan 2012.08.23. 20:07
    Válaszom neked: csak annyi, hogy én nem tartozok azok közé akik "kerülnek" kb 0.5-1km-t a az én lakóhelyemhez képest
    A többi utat is bejártam arról is megvan a véleményem

    24. ekkenekepen 2012.08.23. 17:58
    Válaszom neked: Nem vagyok hülye!
    Te Audis vagy? Én csak környezettudatosságból és persze a rugalmasság miatt kerekezek és persze mozgás nem elhanyagolható, és segít feloldani a stresszt! 4 karika számomra a minőséget tükrözi, szívesen tekernék egy Audi bicajjal ha lenne illetve ha lesz. Így már érted?

    17. Mankapunka 2012.08.23. 16:00
    Válaszom neked:Képzeld nem megy kárba, bár el sem adom meg ilyesmi,csak okosan használom fel,ez is baj?

    14. Brumm 2012.08.23. 14:20
    Válaszom neked: Köszönöm a felvilágosítást,tényleg remélem, hogy jövőre megcsinálják ott a kerékpárutakat,és hidd el csak azért "dokumentáltam ennyire pontosan,mert ott veszélyes én is úton megyek,de ott is van aggasztó hiba , a sínpárok, a nem szabályosan közlekedőknek meg üzenem itt, nem árt lámpát használni,illetve libasorban és nem egymás mellett "közlekedni".

    Remélem kielégítő választ adtam mindenre.
    Jó utat kívánok minden Győri közlekedőnek akár 2 keréken saját erőből, vagy motorral és persze az autóvezetőknek,teherautósofőrnek és buszsofőrnek egyaránt és persze minden gyalogosnak is akikre nagyon kell vigyáznunk mindannyiunknak!”
  • 35. aghla 2012. augusztus 23. 21:51
    „12 Alajos
    Volt már ilyen. A város kerékpáros koncepciójának kialakításakor ott voltak a Magyar Kerékpárosklub közlekedési mérnöke, civilek, a város és a megye is delegált munkatársakat. Kedvesek voltak, egyetértésükről és támogatásukról biztosítottak minket.
    Civil kapcsolat kipipálva. A döntéseket úgysem ők hozzák.”
  • 34. aghla 2012. augusztus 23. 21:39
    „Ezen megpróbált már biciklit vagy babakocsit tolni?

    https://picasaweb.google.com/aghlaci/2012Augusztus23?authuser=0&authkey=Gv1sRgCLye_rKl5ff1Ng&feat=directlink”
  • 33. Dodo57 2012. augusztus 23. 20:44
    „Az aki a Lukács előtt megy dolgozni kerékpárral, azt sem fogadja jobb állapotú kerékpárút.A régebben kijelölt kerékpár utak gödrösek,hepehupásak!”
  • 32. Igazamvan 2012. augusztus 23. 20:07
    „AZ AUDI-s dolgozók nem erre járnak kerékpárral.Még véletlenül sem.
    Ez a cikk csak provokációra volt alkalmas, de arra nagyon.”
  • 31. ombi 2012. augusztus 23. 19:42
    „Pongyolán fogalmaztam, tudom, lakott területen kívül sem KELL a segédmotornak a bicikliúton haladnia.”
  • 30. ombi 2012. augusztus 23. 19:25
    „"Miért tudná? Huszonharmincnegyven.. éve vizsgázott, azóta kikérdezte valaki?"
    Irtó büdös, lestrapált, zajos Simson ment előttem a Nádor aluljáróban, alig vártam, hogy otthagyhassam, de a Szent István úti lámpánál, bár én a stopvonalon álltam, elém akart somfordálni. Nem akartam újra szívni, hallgatni, szóltam neki, hogy ezzel a járgánnyal nem itt kéne közlekednie.
    "Mit, miért ne, ´76 óta van jogosítványom, a bicikliúton kell mennem ha van, mindig úgy volt!" Nem fogta fel, hogy csak lakott területen kívül van így...
    Jogsija is volt, használta is, csak éppen a jószándék hiányzott belőle, hogy időnként frissítse, felújítsa a tudását. Ezért mondom, többet érne a folyamatos rendőri jelenlét, a kis kihágásokra való figyelmeztetés, súlyosabb esetben bírságolás, mintsem a biciklis jogosítvány követelése, bevezetése.
    Nem anyagilag megroggyantó óriásbírságokra gondolok, de legyen az a köztudatban, ha valaki (mindegy milyen módon közlekedve) vét, nagy valószínűséggel a pénztárcája fogja bánni.”
  • 29. TBK 2012. augusztus 23. 19:20
    „28. urbaniastapista 2012.08.23. 19:04
    "Miért tudná?"
    na ez a baj, de azért adják az észt itt is, lényeg hogy legyen kire mutogatni, csak ne őrájuk”
  • 28. urbaniastapista 2012. augusztus 23. 19:04
    „#26.
    Miért tudná? Huszonharmincnegyven.. éve vizsgázott, azóta kikérdezte valaki?
    A szatócstévébe bemondták, hogy lehet szembemenni a forgalommal, mert az olyan hangzatos, ez maradt meg a szürkeállományban.”
  • 27. nymisi66 2012. augusztus 23. 18:58
    „12 Alajos: ha van olyan bátor jelentkező a felajánlott lehetőséggel él, akkor én is elkísérnélek benneteket, vannak kedvenc útvonalaim...:.
    A kerékpárutak állaga, minősége a városban enyhe kifejezéssel is csapnivaló. Amit csak lehet, túl tábláznak, aztán a bicajos majd kerülgeti őket. (Szigethy A.u. -Tihanyi Á. u. sókereszteződés)
    Ha véletlenül kevés táblát tettek ki, akkor használják a kivitelezésnél a meglévő akadályokat. ( Közvilágítási oszlopok: Bartók B. u.- Álmos u. )
    Belvárosban ezek kombinációja, korlátlan számmal.
    Tihanyi Á. úton minden kukás napon, ( hétfő-szerda-péntek) megy a szlalom a kerékpárúton, a lakók által ürítésre kihelyezett szemetesek közt. Az előttem szólók közt volt már, aki megemlítette a piros térköveket. na azokkal azt verném agyon, aki kitalálta, kerékpárútként való alkalmazását. A belvárosban pedig unos-untalan ott parkolnak a kocsik, a kerékpárutakon, kerülgessék őket. (Czuczor G. uton, az Árpád u.-Arany J. u. közt szinte mindenhol..)
    Marcalvárosi kerékpározásról ne is álmodjon, aki nem szeretné gyorsan tönkre tenni járgányát.
    Elmért szintkülönbségek az út, és a kerékpárút találkozásánál, korlátok, oszlopok erdeje, parkoló autók közé vezetett nyomvonal, csak a legszebbeket említve..”
46 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reggeli kaland: kicsit nagy volt a kamion a magasságkorlátnak Győrben - fotók

Reggeli kaland: kicsit nagy volt a kamion. És közben hangosan szidták a navigációs rendszert - írja… Tovább olvasom