Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Belvárosi forgalmirend-változás Győrben - lakossági oldalról

Olvasónk utánajárt, mi történik 10.27-én, csütörtökön reggel 8.00 óra után, ami a belvárosi forgalmirend-változást illeti Győrben.
˝Csütörtöktől gyökeresen megváltozik a belváros forgalma, rendje. Mit lehet tenni, nyilván ez a végkifejlete egy átgondolt, több szempontból is mérlegelt döntési folyamatnak.

A probléma csupán az, hogy a lakosság, (elnézést, itt most elsősorban azokra gondolok, akiket közvetlenül érint, mert a belvárosban laknak vagy dolgoznak) nem kapnak megfelelő tájékoztatást arról, hogyan is fog a valóságban lezajlani ez a nem kis változás.

Rendjén van, hogy a térképet nyilvánosságra hozták, és feltételezem, igyekszik minden környéken lakó magába szívni az új rendet,de az sem ártana,ha nem kéne nyomozásba kezdeni az ügyben, mi lesz 2011.10.27-én reggel 8.00 óra után. Hol fogunk parkolni? Nem elég, hogy a Dunakapu teret, Duna-partot megszüntették, most még saját házunk előtt sem fogunk tudni megállni, ahova jogosan parkoló bérlettel rendelkezünk.

Tegyük fel, lesz akkora szerencsém, hogy a közelben meg tudok állni, de más zónához tartozik mint ahova a bérlet szól? Ki fizeti ki a parkolásomat? Mivel sok a kérdés, nem voltam rest utána járni, hiszen információra szomjazom, (gondolom ezzel nem vagyok egyedül) majd én kiderítem, ha ez az információ nem jár ˝alanyi jogon˝.

Kedves olvasók, a kérdéseimre az Útkezelőtől kapott válaszokat most megosztom Önökkel.

1. Nem kell kétségbe esni, a parkolóhelyek a legtöbb helyen megmaradnak, csak technikailag kerültek ki a megállni tilos táblák, mivel 2011.10.27-én 8.00-tól már a megváltozott forgalmirend lesz érvényben, és, ha valaki 7.50kor még a régi rend szerint hajt be egy utcába és parkol, az már 8.00-kor szabálytalan lesz.

Ezért azt javasolták, ha lehet ezekben a kritikus időpontokban ne parkoljunk. Érthető egyébként a magyarázat. Felhívták a figyelmemet, hogy mindenki nagyon körültekintően közelítse meg az útkereszteződéseket a változás alá kerülő utcákat.

2. Jogosan merült fel bennem a kérdés, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik eddig a házuk előtt parkoltak, de innentől nem tudnak. Hol kerül pótlásra a kiesett parkolóhely,hiszen azért az elmúlt pár hónapban a belváros környékén jó néhány parkolóhellyel kevesebb van. Azt a választ kaptam, hogy azok az utcák, amik egyirányúsítva lesznek, ott az utca mindkét oldalán parkolóhelyek kerülnek kialakításra. Például a Rákóczi Ferenc utca, Türr István utca.

A Kiss János utcában megszűnik a buszmegálló, melynek helyén szintén parkolóhely lesz. Így már nem olyan vészes a helyzet, bár hozzá teszem a magyar ember nagyon kényelmes,mindenki a háza előtt szeretne megállni.

3. Utolsó kérdésem már nem is az Útkezelőre vonatkozott, hanem a Győr-Szolra, de erre is kaptam választ. Mi lesz azokkal, akiknek a zónakiosztás miatt máshova szól a parkoló bérletük, mint ahol helyet talál közvetlenül a lakóháza környezetébe, mert sajnos a zónák sok esetben utcán belül is változnak.

Elvileg a Győr-Szol ezt orvosolni fogja, változnak a zónák mit azt a mai újságban már el is olvashattuk. Bízom benne, hogy soraimmal segítségére lehettem sok belvárosi lakosnak.˝

Üdvözlettel: Egy belvárosi lakos

Olvasóink írták

  • 6. solymev 2011. október 27. 19:50
    „Örülök, hogy sikerült egy-két embernek hasznos információt szolgáltatnom.Ahogy a mai nap közlekedését elnéztem, lesznek itt még gondok.Azt az egyet nem értem,hogy a táblákat miért nem lehetett éjszaka kicserélni,mert én találkoztam érdekes kombinációkkal.pl.:Bástya u.Újkapu u kereszteződésében kötelező haladási irány egyenes és balra ,de ha elnéztem balra ott meg behajtani tilos tábla volt.”
  • 5. Pikulics 2011. október 26. 20:03
    „A Borkai/FIDESZ kombináció mindent megtesz Györ, a györi belváros ellehetetlenitéséért. Már most lehetetlen parkolni, az uj rend szerint kilométereket lehet majd keringeni parkolóhelyet keresve.
    Kiváncsian várom az elsö rakparti utat elöntö árvizet.
    A mélygarázsból földalatti ciszterna lesz.
    Éljen a haladás!”
  • 4. Tündenéne 2011. október 26. 15:23
    „Most ahogy jöttem (gyalog), a Bástya utcában is kint a megállni tilos tábla, mondjuk valószínű, hogy ott csak azért, hogy a forgalmat megfordíthassák. Remélem, utána majd meg lehet állni, mert az aztán már tényleg szívás lenne :(”
  • 3. Goldmund 2011. október 26. 13:28
    „"Nem kell kétségbe esni, a parkolóhelyek a legtöbb helyen megmaradnak"

    Persze. Csak a Móricz Zs. rakparton hány darab szűnik meg?
    Köszönjük Borkai, köszönjük Fidesz!”
  • 2. Veszettzsiráf 2011. október 26. 12:50
    „Köszönjük az infót.
    Na neki jár a 3000 forint nem a parkolófényképezőknek.

    És azér már elnézést, de ehhez a kisalföldnek nem volt újságírója ? Nem merült fel hogy ezt meg kéne kérdezni.

    Egy belvárosi lakos, Köszönjük szépen !!!”
  • 1. Tündenéne 2011. október 26. 12:31
    „Elsőként köszönöm meg az információkat, mert pontosan ez a probléma érint minket is: az összes Vörösmarty utcai parkolóhelyet úgy tűnik, megszüntetik, mivel mindenhol kint a "megállni tilos 10. 27-től" tábla, és eddig itt parkoltunk, ha tudtunk, illetve még a M. Zs. rakparton. Ha most kiesik a "Vör", marad a rakpart ugyanannyi lakó ugyanannyi autójára. (Nekünk nem nagy segítség a Rákóczi utca meg a Türr I. utca :( )
    Lehet hogy én is utánakérdezek, és jelzem itt, hátha megtudok még valamit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fertő tó ősszel: Kutyaszar mindenhol

Kutyaürülék az egész strandparton... - kaptunk fotót olvasó-tudósítónktól. Tovább olvasom