Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Többet fáj a nők feje?

A férfiakhoz képest több nő használ fájdalomcsillapítót, ugyanakkor a gyakori kenőcshasználók közt már a férfiak vannak többségben – mutatott rá a KutatóCentrum és HáziPatika.com közös felmérése.
A kutatásból az is kiderült, hogy bár a megkérdezettek a szakembereket tartják a leghitelesebb forrásnak, szívesen kipróbálják a tévéreklámokban látott termékeket is.

A 18-64 évesek több mint háromnegyede szívesen próbál ki természetes fájdalomcsillapítási módszereket, ugyanakkor a legtöbben tablettával vagy fájdalomcsillapító kenőccsel is kezelik a panaszaikat – derült ki a KutatóCentrum és a HáziPatika.com közös kutatássorozatának 2011-es felméréséből, melyben a fájdalomcsillapítók használatával és vásárlásával kapcsolatos szokásokat, attitűdöket, valamint az egyes márkák ismertségét vizsgálták. „Azoknak, akik nem használtak tablettát vagy kenőcsöt az adatfelvételt megelőző fél évben, kevesebb mint egytizede mondta, hogy azért nem volt szüksége gyógyszeres kezelésre, mert alternatív módon sikerült csillapítania a fájdalmát" – emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. A nem használat oka a legtöbb esetben a panaszok hiánya volt, a gyógyszerekkel kapcsolatban viszont nem volt rossz tapasztalata a válaszadóknak.



Többet fáj a nők feje?

A válaszadók háromnegyede használt fájdalomcsillapító tablettát, kenőcsöt vagy mindkettőt az elmúlt fél évben. Elsősorban a nők kezelik így a panaszaikat: 81 százalékuk használt valamilyen fájdalomcsillapítót, míg a férfiaknál ugyanez az arány 67 százalék volt. „Érdekes, hogy a gyakori kenőcshasználók között már a férfiak vannak többségben. Míg a fájdalomcsillapító gélt használóknál közel fele-fele a férfiak és a nők aránya, addig azoknak, akik 1 hónap alatt 10 alkalomnál többször kezelték magukat ilyen módszerrel, már 68 százaléka az erősebb nem képviselői közül került ki. Ennek többek között az lehet a magyarázata, hogy a férfiak jellemzően keményebb sportokat űznek, ami gyakran izomfájdalommal jár" – magyarázta Györfi Anna. Ezt igazolja, hogy a 18-64 évesek a kenőcsöt leggyakrabban az ízületi panaszok, a nyak- és hátfájás, valamint az izomfájdalmak kezelésére alkalmazzák, míg tablettát leginkább fejfájás és magas láz esetén vesznek be.



Tévéreklámok alapján választunk fájdalomcsillapítót

A megkérdezettek az orvosokat és a szakembereket tartják a leghitelesebb forrásnak – leginkább háziorvostól, gyógyszerésztől és szakorvostól fogadnak el ajánlást –, ennek ellenére 42 százalékuk szívesen próbálja ki a tévében reklámozott termékeket. Jellemzően nincsenek kedvenc márkák: a válaszadóknak csupán 18 százaléka ragaszkodik megszokott fájdalomcsillapítójához. Bár a gyógyszerválasztásnál kiemelten fontos, hogy ne károsítsa a szervezetet, a mellékhatásokról sajnos még mindig kevesen, mindössze a megkérdezettek 15 százaléka tájékozódik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Spirit marsjárót nem sikerül életre kelteni

Miközben az Opportunity marsjáró befejezte a Santa Maria kráter feltárását a vörös bolygón, az… Tovább olvasom