Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Szenzáció: mikrobiális élet feltételeit találta a Marson a Curiosity

Lehetséges volt a mikrobiális élet a Marson a Curiosity első kőzetelemzése szerint.
A marsjáró február elején vett kőzetmintájában többek között kén, nitrogén, foszfor és szén nyomaira bukkantak - olyan kémiai anyagokra, amelyek az élet keletkezésénél fontos szerepet játszanak - közölték az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei keddi washingtoni sajtótájékoztatójukon. A Curiosity landolási helyén, a Gale-kráterben olyan erezett és szemcsés üledékes kőzetből vett mintát, amelynek formáját valaha víz alakíthatta.

A víz, amely egykoron a Mars ezen térségében folyt, valószínűleg iható volt - közölte John Grotzinger, a Curiosity-program vezető kutatója. A minta elemzése megállt annál, hogy megerősítse a földihez hasonló élethez szükséges szerves anyagok jelenlétét. De még 17 hónap van hátra a rover missziójából, és a szakemberek azt remélik, hogy választ fognak kapni erre a kérdésre. A NASA 2,5 milliárd dolláros összköltségű, csaknem két évre tervezett Curiosity-programjának célja, hogy kiderítse, létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek.

A marsjáró augusztus 6-án landolt a vörös bolygón. A szakemberek szerint a kőzet belsejébe hatolás egyfajta időkapszulát nyithat meg, amely 3-4 milliárd évre visszamenőleg engedhet bepillantást a bolygó történetébe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldog születésnapot! Sir Michael Caine 80 éves

Az angol színjátszás nagy öregje azt mondja, hogy nincs ideje pihenni, de nem is vágyik rá. Tovább olvasom