Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Rózsaszín törpebolygót fedeztek fel a Plútón is túl

Fagyos, rózsaszín törpebolygót fedeztek fel a Naprendszer külső szélén, a Plútón túl amerikai csillagászok. Csak találgatnak, hogy került oda, ahol egyáltalán nem kellene lennie.
A Naptól 12 milliárd kilométerre talált égitest a második, amelyet a Plútón túli, sokáig égi pusztaságnak tartott vidéken felfedeztek. Mostanáig az övezet egyetlen lakója a 2003-ban észlelt Sedna volt, amelyet az inuit indiánok egy istennőjéről neveztek el.

Éveken át eredménytelenül vadásztak a Sedna társai után a Naprendszernek ezen a kevéssé kutatott vidékén. Az egyelőre 1012 VP113 jele viselő új törpebolygót a chilei földi űrtávcső egy új kamerájának segítségével fedezte fel Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet és Chad Trujillo, a hawaii Gemini Obszervatórium kutatója. A felfedezésről szóló tanulmányukat a Nature tudományos lap csütörtöki számában tették közzé.

A VP113 is törpebolygó, átmérője 450 kilométer, körülbelül fele a Sednáénak. Vörös és fényes "szomszédjával" szemben a VP113 rózsaszínebb és halványabb, tehát nehezebb volt észrevenni. Összehasonlításképpen a Föld átmérője 12 713 kilométer, a Naptól pedig 149 millió kilométerre kering.

A VP113 modellje.
A VP113 modellje.

A Sedna és a VP113 a Naprendszer úgynevezett belső Oort-felhőjében helyezkednek el, ahonnan vélhetően egyes üstökösök is származnak, köztük az ISON, mely tavaly túl közel sodródott a Naphoz, ezért szétesett.

Sheppard és Trujillo szerint a belső Oort-felhő távolról sem pusztaság. Becsléseik szerint valószínű, hogy több ezer hasonló égitest kering arrafelé. Nem mindegyiket fogják észlelni az űrtávcsövek, olyan messze vannak. A Sednát és a VP-t akkor sikerült felfedezni, amikor pályájuk Naphoz legközelebbi pontjára értek, és a csillag fénye visszaverődött róluk a földi obszervatóriumok felé.

A Nature-ben megjelent másik tanulmány szerint a Naprendszer jelenlegi szerkezete olyan, hogy a Sedna és a VP nem lehetnének ott, ahol vannak. Számítógépes modellek segítségével felvázoltak néhány lehetőséget: Sheppard szerint egy legalább földméretű bolygó ütközhetett a Naprendszernek, és a Kuiper-öv néhány égitestjét is magával sodorta, mikor továbbhaladt. Egy másik elmélet szerint a Napnak lehet egy csillagtársa, amelynek tömege a Földének ötszöröse-tízszerese, és nehézségi ereje vonzza szokatlan pályára a Sednát, a VP-t és esetleg még több ezer más törpebolygót.

A Nature egy harmadik csillagászati tárgyú tanulmánya, melyet a brazil Nemzeti Obszervatórium kutatói készítettek, arról számol be, hogy a Chariklo nevű kisbolygó körül gyűrűpárt fedeztek fel. Bár nem olyan káprázatos, mint a Szaturnuszé, ez a legkisebb gyűrűvel övezett égitest a Naprendszerben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betiltották a denevérevést, hogy megállítsák az ebolajárványt

Betiltották a denevér árusítását és fogyasztását, hogy megállítsák a halálos ebolavírus terjedését… Tovább olvasom