Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Már lehet látni a zuhanó műholdat

Mint egy változó fényességű csillag, úgy látszik néhány helyről a Földünk felé zuhanó UARS műhold.
A műholdat a légkör fékezi némileg, a becslések szerint szeptember 23-án el fog égni, és néhány darabja le is esik a Földre. De hogy pontosan hová, azt még nem tudják megállapítani.

A viszonylag nagy, 6,5 tonnás műholdat több helyről is megfigyelték már. Az észlelések alapján változtatja fényességét, mivel "bukdácsol", részben a ritka felsőlégkör súrlódásától, de lehetséges, hogy egy űrszemétdarab becsapódása is módosította forgását. Az objektum fényessége alkalmanként akár a Vénusz bolygóét is elérheti.

A NASA legújabb közleménye alapján is csak annyit tudni, hogy legvalószínűbben szeptember 23-án lép be a légkörbe, és töredékei közel 800 kilométer hosszú szakaszon oszlanak majd el. A műhold a becslések szerint a légkörbe lépéskor körülbelül száz darabra esik majd szét. Ezek zöme elég majd, és csak 20-25 éri el a földfelszínt, melyek közül a legnagyobb tömege meghaladhatja a 100 kilogrammot.

A NASA senkit nem biztat arra, hogy törmeléket gyűjtsön be, mert bár nem mérgező, de éles lehet. Ráadásul a műhold minden része az Egyesült Államok tulajdonát képezi, ezért törvényellenes a birtoklásuk vagy az interneten való értékesítésük. A NASA ezért azt javasolja, hogy ha bárki egy darabot talál, azonnal értesítse a rendőrséget.

Az UARS műhold Thierry Legault és Emmanuel Rietsch felvételén. Megfigyelhető a műhold bukdácsoló mozgása és a testéből hosszan kinyúló napelemtábla
Az UARS műhold Thierry Legault és Emmanuel Rietsch felvételén. Megfigyelhető a műhold bukdácsoló mozgása és a testéből hosszan kinyúló napelemtábla. Töltse le a felvételekből összefűzött videót! (Thierry Legault, Emmanuel Rietsch)

A helyszín megbecsülésére csak csütörtökön lesz reális lehetőség, Magyarország felett mostanában csak nappal halad át a műhold.

Szakértől szerint rendkívül kicsi az esély arra, hogy a töredékek ember lakta területre zuhannak.

"Még sosem jegyeztek fel olyan esetet, amikor bárkit is megsértett volna egy űrből visszahulló űrszemét, és most is csak 1 a 21 billióhoz annak esélye, hogy valaki eltaláljon egy darab" - írja az origo, bár a filmes világban persze már ezt is megénekelték, a Haláli hullák című sorozat főhőse az első részben úgy hal meg, hogy a MIR űrállomás egyik vécéülőkéje fejen találja az utcán.

Olvasóink írták

  • 5. bojtár 2011. szeptember 23. 11:43
    „4. pappe 2011.09.23. 08:56
    azt most a közönség kérése elhalasztjuk:)”
  • 4. pappe 2011. szeptember 23. 08:56
    „És mi lesz az "ítélet napjaival"? :)”
  • 3. pappe 2011. szeptember 23. 08:34
    „Most akkor mégsincs itt a "végítélet napja"???”
  • 2. krisztian75 2011. szeptember 23. 08:21
    „Ismerve az amaerikai jogrendszert egészen biztosan fizetnének, csak hogy elkerüljenek egy több milliós pert. A kocsimra ráeshetne egy...”
  • 1. sopronilakos55 2011. szeptember 23. 07:19
    „"Ráadásul a műhold minden része az Egyesült Államok tulajdonát képezi,"
    Akkor ezek szerint ha mégis kárt okoz valamiben, fizetni is fognak, vagy nem? :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műhold becsapódás: szeptember 22-24. az ítélet napjai - fotóval

A már évek óta üzemen kívül Föld körül keringő UARS távérzékelő műhold darabjai a legújabb… Tovább olvasom