Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Hold körüli pályára állt a NASA-űrszonda

Hold körüli pályára állt a NASA új robotszondája, amelyet még szeptember elején indítottak útnak a Hold felszíni talajrétegét képező és a szakemberek számára még ma is sok fejtörést okozó holdi por tanulmányozására.
Az űrkutatási hivatal LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer) nevű űrszondáját szeptember 6-án bocsátották fel a virginiai Wallops-szigeten levő NASA-bázisról egy apró rakéta fedélzetén, amely nagy excentricitású Föld körüli pályára állította az apró robotűrhajót. Három bolygó-körüli út után az űrszonda vasárnap készen állt arra, hogy búcsút intsen rakétájának és megadja magát a Hold gravitációs erejének, majd Hold körüli pályára álljon.

Az időzítés nem volt épp a legmegfelelőbb: az állami finanszírozás hiányában beállt részleges leállás miatt ugyanis a NASA 18 ezer alkalmazottjának nagyjából 97 százalékát küldték kényszerszabadságra. Szerencsére a hivatal továbbra is dolgozó alkalmazottai között vannak az új űrszonda irányítói, akik felügyelték a "mindent, vagy semmit" jellegű manővert - hangoztatta a projektben részt vevő Greg Delory, a NASA Moffett Field-i Ames Kutatóközpontjának munkatársa.

A következő két hét során a LADEE "megcsavarja" keringési pályáját, hogy nagyjából 250 kilométeres távolságba kerüljön a Hold felszínéhez, kedvező pozícióba ahhoz, hogy tanulmányozni tudja a Hold felszíni talajrétegét képező holdi port.

A NASA LADEE űrszondájával azt vizsgálják a csillagászok, mi okozhatja a Holdon az alkonyi sugarakat. Fotó: NASA
A NASA LADEE űrszondájával azt vizsgálják a csillagászok, mi okozhatja a Holdon az alkonyi sugarakat. Fotó: NASA

Több mint negyven éve az Apollo-program utolsó missziójának holdjáró asztronautái - néhány korábbi misszió űrhajósaihoz hasonlóan - különös fénylő felhőréteget észlelték a horizonton nem sokkal napfelkelte előtt. A jelenség, amelyről az Apollo-17 parancsnoka, Eugene Cernan feljegyzést is készített, azért lepte meg az űrhajósokat, mert a Holdnak nincsen - földi értelemben vett - légköre, hogy visszatükrözze a napfényt.

A kutatók arra kezdtek gyanakodni, hogy a Hold felszíni talajrétegét képező por a napsugárzás és az elektrosztatikus hatások következtében valahogy felemelkedett. Az űrszonda most ezt az elméletet fogja tesztelni, illetve a Holdat körülölelő finom gázburkot fogja tanulmányozni. A kutatók exoszféraként azonosítják az ilyesfajta "légköröket" és reményeik szerint a Hold gáz halmazállapotú burkának megismerése segíthet a Merkúr, az aszteroidák és egyéb "levegőtlen" égitestek hasonló borításának feltérképezésében.

A NASA-alkalmazottak kényszerszabadságolása várhatóan nem fogja befolyásolni a misszió keretein belül tervezett lézerkommunikációs demonstrációt sem, amelyet a hónap folyamán akarnak megtartani a kutatók, remélve, hogy a rendszert idővel bevethetik a bolygókutatásoknál is, egyebek között egy 2020-ban útnak indítandó Mars-járó esetében.

A múlt héten a NASA visszahívta néhány alkalmazottját egy új, Mars körüli pályára szánt űrszonda előkészítése érdekében, amelyet november 18-án terveznek felbocsátani. A hivatal csökkentett létszámú legénysége eközben a NASA kommunikációs műholdjait és tudományos űrszondáit felügyeli.

Olvasóink írták

  • 3. panhard 2013. október 09. 06:21
    „Mi van a NASA weblapjával? (www.nasa.gov) Csak nem megszűnt?”
  • 2. orion1 2013. október 08. 19:35
    „Ezt vizsgálják: http://www.youtube.com/watch?v=uX2cS8wvQHI ha türelmetlen vagy, tekerj 2:40-re”
  • 1. Sergio 2013. október 08. 19:04
    „BlaBlaBla!Naná hogy egészen más miatt figyelik a hold felszínét!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A korábban becsültnél több ˝rákos falu˝ van Kínában

Az elmúlt évtizedekben csak a talajvíz szennyezettsége több mint 200 "rákos falu" kialakulásához… Tovább olvasom