Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Bionikus kezet kapott három férfi Ausztriában

A három páciens a világon elsőként esett át az orvosok által bionikus rekonstrukciónak nevezett eljáráson.
Az eljárás agába foglalja az amputációt, az idegek és izmok átültetését, valamint az azok által küldött gyenge jelek felhasználásának megtanulását a kéz irányításához. A bionikus kezet kapott páciensek ez idáig elsődlegesen kézi beállítással irányították a művégtagot.

"Ha öt-hét évvel ezelőtt találkozom ezekkel a páciensekkel, megvontam volna a vállam és azt mondtam volna nekik, hogy semmit sem tehetek értük" - mondta Oskar Aszmann, a Bécsi Orvostudományi Egyetem munkatársa, aki kollégáival együtt dolgozta ki az új eljárást.

A szakember szerint néhány betegnél megoldás lehet a kézátültetés, ám ennek is megvannak a maga hátulütői, többek közt az, hogy a páciensnek élete végéig kilökődést gátló gyógyszert kell szednie.

A 30 éves Milorad Marinkovic egy több mint tíz évvel ezelőtti motorkerékpár-baleset óta nem tudta használni a jobb kezét, a bionikus művégtag segítségével azonban ma már képes megfogni egy szendvicset vagy egy üveg vizet. "El tudok dobni dolgokat, de a labda elkapása nehezebben megy, mert a jobb kezem még mindig nem olyan gyors, mint az egészséges bal. Mégis majdnem olyan természetes a jobbom használata, mint a balé" - mondta a Bécsben dolgozó férfi, hozzátéve, hogy a protézissel persze nem érez semmit.

Simon Kay, aki elsőként hajtott végre kézátültetést Nagy-Britanniában, a tanulmányhoz írt kommentárjában aláhúzta, hogy a bionikus kéznek mindig meglesznek a maguk korlátai, hiszen az emberi agy több ezer módon képes üzenetet küldeni a végtagnak, ám egy protézis ennyit képtelen feldolgozni.

Aszmann becslései szerint az új eljárás nagyjából 30 ezer euróba (9,2 millió forint) kerül. A szakember és munkatársai a The Lancet című brit orvosi folyóirat internetes oldalán ismertették az általuk kezelt három férfi esetét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új kabócafajt fedeztek fel

A négy centiméteres szárnyfesztávolságú állat az olasz hegyikabóca nevet kapta. Tovább olvasom