Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

A T. rex félelmetes rokonát fedezték fel Kínában

Az új faj csontozatának néhány darabját találták meg, ezeket össze tudták vetni a T. rex maradványaival.


Kínából rendre kerülnek elő a Tyrannosaurus rex eddig ismeretlen rokonainak maradványai. Míg korábban kistestvéreit sikerült felfedezni, a közelmúltban egy igazi óriás került napvilágra.

A Zhuchengtyrannus magnus névre keresztelt óriáshüllő tizenegy méter hosszú lehetett, magassága pedig a négy métert is elérte. David Hone, a Dublini Egyetem kutatója és munkatársai a Cretaceous Research című szaklapban írtak felfedezésükről. Becsléseik szerint a kolosszus mintegy hat tonnát nyomhatott.

Bár az új faj csontozatának csupán néhány darabját találták meg eddig, ezeket azonban össze tudták vetni a T. rex maradványaival, s mint kiderült az új leletek méreteiket tekintve mindössze pár centiméterrel maradtak el attól. Ezért a Zhuchengtyrannus a valaha élt egyik legnagyobb húsevő dinoszaurusznak számít. Koponyájának néhány részlete alapján elkülöníthető a többi hüllőmedencéjű dinoszaurusztól. Tápláléka valószínűsíthetően friss húsból és dögből állt. A Zhuchengtyrannus magnus elnevezés jelentése: "Csucseng nagy zsarnoka" - idézte Hone magyarázatát a Der Spiegel című német lap internetes kiadása (www.spiegel.de).

Választása azért esett e névre - mondta a kutató -, mert a csontokat a kelet-kínai Santung tartományban található Csucseng városában találták meg. A tartományból az elmúlt években viszonylag sok, szélsőségesen nagyméretű dinoszaurusz maradványa került elő. A szakemberek úgy vélik, hogy a síkságon egy árvíz mosta össze a fosszilis maradványokat. A T. rex a késő krétakorban, 65-99 millió évvel ezelőtt élt Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában. Rövidke mellső lába két-két ujjban végződött, hatalmas állkapcsával a csontot is összeroppantotta. A veszedelmes ragadozó dinoszauruszként tartják számon, rokoni körében azonban inkább kivételnek számított. A T. rex ugyanis a coelurosaurusok közé tartozott, amelyek többsége egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint növényevő volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koleszterinben szegény tojás

Sokan a szívet védő diéta megtartása végett valósággal száműzték étrendjükből a tojást. Tovább olvasom