Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

A kihalás veszélye fenyegeti a madagaszkári sugarasteknőst

Életterének zsugorodása és a húsa iránti növekvő kereslet miatt a kihalás veszélye fenyegeti a Madagaszkár szigetén őshonos sugarasteknőst (Astrochelys radiata).

Az egyedül a kelet-afrikai szigeten megtalálható faj húsz éven belül vagy akár még korábban is eltűnhet a Földről - figyelmeztetnek állatvédő szervezetek, köztük a Turtle Survival Alliance (TSA).

A 40 centiméteresre és 20 kilogrammosra is megnövő állat nemcsak húsa, hanem sugárszerű sárgás vonalakkal díszített páncélja miatt is kelendő. Európa és Ázsia feketepiacain a TSA szerint egyetlen páncél több ezer euróba is kerülhet.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) eddig úgy vélte, a sugarasteknősök kihalása akár 45 évig vagy tovább is eltarthat. Az állatok iránti növekvő kereslet azonban jelentősen lerövidítette ezt az időt.

A növekvő tendencia hátterében elsősorban a madagaszkáriak fokozódó elszegényedése áll. Az ENSZ statisztikai adatai szerint Madagaszkár szigetén a legtöbben alig egy dollárnak (mintegy 180 forintnak) megfelelő összegből élnek naponta.

Korábban a bennszülött törzsek számára tabunak számított a sugarasteknősök húsának fogyasztása, csak különleges ünnepi alkalmakkor szolgáltak fel ilyen étkeket. Manapság azonban a napi étkezések részét képezi a teknőshús. A lakott területek peremén százával tornyosulnak az üres páncélok - mondta el Christina Castellano, az Orianne amerikai állatvédelmi szervezet munkatársa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csernobil negyedszázad múltán is veszélyt jelent a környezetre

A csernobili nukleáris katasztrófa során kikerült szennyeződés szakértők szerint negyedszázad… Tovább olvasom