Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Turistaútvonal QR-kódokkal

Fejér megyei Mány 12 nevezetességét QR-kódokkal bemutató turistaútvonalat avatott fel okostelefonnal pénteken Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó.
"Mány közössége az idelátogatóknak a 21. századi technika segítségével, interaktív formában és összegezve mutatja fel ezzel a rendszerrel mindazt, ami a település közösségének fontos" - mondta a virtuális útvonal megnyitása előtt Szőcs Géza.

A politikus a vállalkozást Orbán Balázs Székelyföld leírása című művéhez hasonlította, amely egy adott kor lenyomatát rögzítette többkötetes munkájában.

Ugron Zoltán független polgármester elmondta, hogy már a település határát jelző tábláknál kihelyezték a QR-kódokat, így a kíváncsi érdeklődő hamarabb kedvet kap a kóddal megjelölt 12 helyszín felkeresésére.

Az emlékhelyek között szerepel a község világháborús emlékműve, ahol Magyarországon először a német katonákat és polgári áldozatokat is megörökítették, valamint Antall József miniszterelnök első köztéri szobra. Az útvonal a falun átvezető Mária és Jakab utat is érinti, így a zarándokok is bekapcsolódhatnak a virtuális sétába.

A polgármester hozzátette: a QR-kódok rendszerében megtalálható információmennyiséget hamarosan olyan vállalkozások, szolgáltatások feltüntetésével bővítik, amelyek érdekesek lehetnek a Mányra érkezőknek, továbbá tervezik a rendszer idegen nyelvű változatát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dél-Afrikába költözik a Morning Show

Októbertől másfél hónapon át Dél-Afrikából szól a Class FM népszerű reggeli műsora. Tovább olvasom