Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Több ezren buliztak Bochkorékért

Ázva-fázva várták a szakadó esőben a Sláger Rádió szimpatizánsai a fellépőket vasárnap délután.
A parkolók zsúfolásig teltek autókkal, antennájukon a piros szalaggal, az emberek pedig büszkén viselték a „Veled vagyunk!" és a „Ne szünnyé meg!" feliratú kitűzőket. Mint arról korábban a Blikk már beszámolt, a rádió november 19-től az ORTT határozata miatt megszünteti sugárzását, frekvenciahelyén pedig egy új adó, a NEO FM jelentkezik.

A vasárnapi koncerten a Sláger Rádió a szolidaritás, az összetartás jegyében rendezett koncertet, hangsúlyozva ezzel a zene és a Sláger fontosságát. Bochkor Gábor (45) korábban a Blikknek elmondta, nagyon szerették volna, ha a „riválisból sorstárssá" lett Danubius Rádió is csatlakozik az eseményhez, ám mégsem így lett. Több tucat zenész és énekes viszont kiállt mellettük, s röpke koncertjükkel megpróbáltak egy kis örömöt csempészni a szakadó esőben ácsorgó, több ezer Sláger-barát hangulatába. - Egyáltalán nem meglepő számomra, hogy ennyien eljöttek, ez egy nagy család, akik kiállnak mellettünk - mondta a Blikknek Boros Lajos, aki egyébként az egész rendezvény alatt családnak szólította a közönséget.

Teljes cikk a blikk.hu oldalán olvasható!

Olvasóink írták

  • 16. Patriot 2009. november 09. 17:31
    „..és a jelenlévőknek összesen nem volt harminckét foguk.”
  • 15. omm 2009. november 09. 16:36
    „Jáksó véleménye:
    http://www.tabutv.hu/video/jakso_laszlo_kiakadt_nem_ker_bochkor_gabor_forradalmabol_598/
    Most mondja valaki, hogy nincs igaza.”
  • 14. Phobos 2009. november 09. 12:51
    „re 9
    A Mónika Show-t is nézik ennyien, akkor hogy is van ez ?”
  • 13. AHA 2009. november 09. 12:45
    „Ilyen erőltetett produkcióra bárki képes lehet!”
  • 12. Szilágyi_Zsolt 2009. november 09. 12:12
    „Gyűjtést nem szerveztek véletlenül, mint Isaurának?”
  • 11. een111 2009. november 09. 11:48
    „Remelem megszunnek”
  • 10. Truder 2009. november 09. 11:43
    „Nem biztos, hogy jobban produkálnék...de nem is akarok minden áron a rádióban szerepelni..”
  • 9. Goldman 2009. november 09. 11:18
    „nem tudom mi a problémátok velük....irigyek vagytok ennyi....aki közületek élő adásban jobban produkálna ekkor hallgatottság mellett...csak tessék...”
  • 8. polgmester 2009. november 09. 11:01
    „Mennyi munkanélküli szegény van!Sajnos!
    Az˝ összekuporgatott˝pénzükből˝ezek a munkanélküliségük mellett vigan,bőségben megélnek!
    Úgyhogy gondjuk a bajuk!Ki törődik-kivel?”
  • 7. Truder 2009. november 09. 10:52
    „Azért én remélem, hogy megszűnik..”
  • 6. zseta 2009. november 09. 10:08
    „Megható, hogy a magyar zenészek közül sokan fellépnek egy rádió kedvéért, amely nem volt hajlandó lejátszani őket. Íme az önzetlenség szép példája!”
  • 5. viperetta335 2009. november 09. 10:06
    „Nem normálisak,mit kell egy rádióadóért ennyire odalenni?Jön egy másik,pár év múlva meg annak a megszűnése miatt zokognak?Bochkornak onnan kellett volna a temetőbe mennie,vagy mi?Ideje,hogy csináljon valami mást,lehet,hogy pár hónap múlva már hálás is lenne azért,hogy válthatott.”
  • 4. een111 2009. november 09. 09:57
    „<moderálva>. Nemhogy orulnenek, hogy vege van a Bochkor fele mekegesnek, ocska vasari viccelodesnek, eroltetett rohogesnek...... Hat ha ez kell, ez minosit benneteket szegenyek”
  • 3. Túrabakancs 2009. november 09. 09:49
    „Szánalmas tömeg!”
  • 2. AHA 2009. november 09. 09:35
    „Éljen november 18.!”
  • 1. Róka 2009. november 09. 08:44
    „Ennyi eszük van! 2 miliós fizetésért én is harcolnék nem csak a Bochkor. De a rádiók meg fogak szűnni, és jönek az újak! Már ideje volt!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordnyeremény a brit lottón

Ketten osztoznak minden idők legnagyobb brit lottónyereményén. Az Euro Millions nevű közös… Tovább olvasom