Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Szívműtéthez jobb a női vér

Jobbak a beteg kilátásai a szívműtétet követően, ha nőtől származó vérplazmát kap az operáció alatt vagy után. A vizsgálat eredményeit a Journal of Thoracic and Cardiovascular Surgery közölte.

Három éve az Egyesült Államok véradó központjai megegyeztek abban, hogy női vérből készített plazmát nem adnak ki a kórházaknak, mert az veszélyes ellenanyagokat tartalmazhat. Azt tapasztalták, hogy a nők vérében - melyből a különböző vérkészítményeket előállítják - a véradók a terhessége során ellenanyagok jelennek meg és ezek súlyos tüdőkárosodást okozhatnak.

Az ellenanyagok az anya testében saját magzata ellen keletkeznek, annál nagyobb mennyiségben, minél többször lesz az asszony terhes. Az kialakuló ellenanyagok okozta tüdőkárosodás ritka: minden 3000 vérátömlesztésből egy esetben fordul elő, de az egészségügyi hatóságok ezt is szerették volna elkerülni, ezért javasolták a nők által adott vérkészítmények alkalmazásának tiltását.

Mark Stafford-Smith és munkatársai 1069 műtét adatait dolgozták fel abból az időszakból, amikor operáció során még a női vérből származó plazmát is beadták a műtőasztalra kerülő betegeknek, hogy kiderítsék rosszabbul végződtek-e azok a beavatkozások, ahol a becsepegtetett vérplazma nőnemű véradótól származott.

A szívműtétek biztonságát úgy értékelték, hogy minden, férfi véradótól származó készítmény alkalmazásával végzett operáció eredményét olyan, hasonló műtét adataival szembesítették, ahol a páciens női véradótól levett vért kapott.

Úgy találták, hogy a tüdőkárosodás valójában csak fele olyan gyakori volt a nők véréből létrehozott készítmények alkalmazása esetén, mint férfiak által adott vér használatakor. A szívműtétek utáni első hónap halálozása női vérplazma beadásakor kilenc százalék volt, a férfi vérplazma alkalmazása során 16,4 százalék.

A hosszútávú műtéti túlélés szempontjából a két csoport között nem volt értékelhető különbség. A korábbi véleménnyel ellenkező eredményű tanulmány élénk vitát váltott ki a szakértők körében. Hangsúlyozzák, hogy ez a vizsgálat csak szívműtétekre vonatkozott, melyek csupán egy csoportját jelentik azoknak a súlyos beavatkozásoknak, amikor valamilyen vérkészítmény adására van szükség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha akarja, elrabolják

Emberrabló szolgáltatás működik Franciaországban, de csakis saját kérésre. Tovább olvasom