Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Szíj Melinda kombájnra cserélte a színpadot

A Megasztár esetlen dívája végre boldog: megszabadult a celebek csillogó életétől, s visszatérhetett második otthonába, szűk irodájába, szeretett mezőgazdasági gépei közé.

Szíj Melinda visszatért a munkahelyére, hétfő óta újra reggel 7-től délután fél 5-ig az IKR Zrt. nagyigmándi telephelyén kezeli a munkagépek alkatrészeinek beszerzését. December 22 óta sem a megasztárosokról, sem a volt párjáról, Péterről nem hallott, s egyelőre fellépés miatt sem keresték, de ezt nem is bánja.

– Olyan, mintha hazatértem volna – mondta Melinda tizenhat négyzetméteres irodájában, amelyen harmadmagával osztozik. – Tizennyolc éve dolgozom itt, ez már a második otthonom. Bensőséges, családias a hangulat, s egyelőre ez adja meg nekem a biztonságot, hiszen egyedül nevelem a két gyermekemet. A showbiznisz világa nekem nagyon bizonytalan, nincs mellettem senki, aki segítene kiigazodni benne, egyelőre felkéréseim sincsenek, pedig lenne kedvem hozzá. Csak hálás lehetek az ittenieknek. Elengedtek fizetés nélküli szabadságra, pedig nem lett volna kötelességük. Bekerültem a cég belső újságjába, s a kolléganők rajongói falat készítettek nekem. Az emberek szeretetéért érte meg a Megasztár. Egyébként csak olyan szólások jutnak eszembe a versennyel kapcsolatban, mint: „nem mind arany, ami fénylik" vagy „sok lúd disznót győz" – morfondírozott az alkatrészbeszerző, arról azonban nem akart beszélni, hogy mire gondol pontosan. Ám a mezőgazdasági munkagépekről annál inkább. Méghozzá olyan szenvedéllyel, ahogyan még sohasem hallhattuk.

Teljes cikk>>

Olvasóink írták

  • 11. Zeusznagyi 2011. január 11. 10:10
    „Nem volt jó döntés kijelenteni, többé nem akar színpadra állni., mert így is kezelte a dolgot a TV2. Azóta érdekes rengeteg felkérése van Koltay szerint. Szerintem volt is, csak nem egyeztették vele, megvárták , hogyan dönt, mindenesetre érdekes , hogy az Aktív műsorban szereplése után indultak el az események.”
  • 10. tati 2011. január 04. 20:46
    „7.Dwatson! ugye a színészkedésre gondolsz??? :-DD”
  • 9. drKotász 2011. január 04. 19:09
    „20. án megyek haza Végre buli 4 hónap után :DDDDD”
  • 8. Vanderer 2011. január 04. 17:53
    „Mikor lesz már egy olyan címlap ahol nem kerül elő celebünk?”
  • 7. Dwatson 2011. január 04. 17:22
    „Szíj a kombájnra való(alkatrész)...
    Volt azért olyan alakítása is ami jobb volt azénál aki ebből él!”
  • 6. Mankapunka 2011. január 04. 14:41
    „Tényleg jó kombájnozni. Jobb mint egy színpadon énekelni. Azt lehet a klímás térben is csinálni,és közben meg a pótra engedni a takarmányt.

    Nem utolsó sorban nem pofáznak vissza az alkatrészek.

    Azt nem is vette észre senki,hogy az IKR nem rúgta ki,és ennyi idő után is alkalmazza tovább???? Tényleg műkdöik a Munkahelyteremtő program???

    4. Révfalui-szúnyog Uncsi-nem uncsi,de szántásban és kert felekézésben megverne fél perc alatt. Ő is ilyen 3 Ifa pótos MTZ-vel nyomjam ajd a nyáron.”
  • 5. fióka 2011. január 04. 13:51
    „Melinda én még mindíg a porlasztócsúcsok után érdeklődöm ,hogy lessz belőle valami?:)”
  • 4. Révfalui-szúnyog 2011. január 04. 11:22
    „Uncsi a nő.”
  • 3. tati 2011. január 04. 09:47
    „persze,valamelyik ismerősöm ismerősének a valakije valamikor megkereste valamivel.......:-D”
  • 2. annobon 2011. január 04. 09:45
    „"egyelőre felkéréseim sincsenek, pedig lenne kedvem hozzá" Múltkor meg azt írták róla, hogy rengeteg felkérése van, de nem vállalta a fellépéseket. Akkor most megint mi van?”
  • 1. Zeusznagyi 2011. január 04. 08:56
    „Érthető, ha biztonságot szeretne maga körül. Azt meg egyáltalán nem hiszem el , hogy nem keresték őt.
    Sokan szeretik, van igény rá fellépésekre és lemezre is.
    Talán hiba volt Melindától , hogy kapából elutasította a színpadot a kiesése után. Félő , hogy ezt egyesek komolyan vették, sőt megkockáztatom el sem jutnak hozzá a lehetőségek.
    Melinda is nyilatkozott , hogy volt megkeresése lemezre, amire karácsony után kellet volna válaszolnia. Azzal vajon mi lehet ?
    Olvastam egy fórumon , hogy valakinek egy ismerőse is kereste volna, ezért, de nem éri el őt.:(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részleges napfogyatkozás - fotók, videó

Január 4-én délelőtt jelentős mértékű részleges napfogyatkozás figyelhető meg hazánkból – derült idő esetén. Tovább olvasom