Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Ők a világ legfurcsább ikrei

Kisebb korukban még hasonlítottak, ám felnőttként már azt sem mondanánk meg róluk, hogy testvérek.
Egyikük vörös, világos bőrű, kék szemű. Másikuk sötét hajú, sötét bőrű és barna szemű. A lányok testvéreknek sem tűnnek, nemhogy ikreknek.

A 18 éves brit Lucyt és Maria Aylmert egyenesen orvosi csodának tartja a tudomány, az ikrek ugyanis mindenben különböznek egymástól, pedig ugyanazon a napon és ugyanattól az anyától születtek.

Szüleik, a ja­maicai származású Donna és a brit Vince évek óta keresik a magyarázatot a családi csodára.

– Már a kórházban elállt a szavam, mikor a kezembe fogtam őket, annyira különbözőek voltak. Soha nem kaptunk pontos magyarázatot az eltérésre, de mindkettőjüket egyformán szeretjük – mondta büszkén az anyuka.


Lucy és Maria barátai sem hittek a lányoknak, amikor ikrekként mutatkoztak be.

- Azt akarták, hogy mutassuk meg a születési anyakönyvi kivonatunkat. Miután látták már hittek nekünk, de teljesen ledöbbentek - mesélte Lucy. Természetük sem hasonló. Míg Lucy félénkebb és visszahúzódóbb, Maria vagányabb és szókimondóbb.

A lányoknak három idősebb testvérük is van, a bőrszíne pedig mindannyiuknak más.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugi, nem UFO! Csak egy napelemes repülő - fotók

Mielőtt UFO-t kiáltana, nézze végig a fotókat. Ha két izzó fehér gömböt is lát, az a Hold lesz és a… Tovább olvasom