Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Női sorsok: 'Emberileg és anyagilag is csődöt mondtunk'

„Lassan két éve vagyok egyedül gyermekeimmel albérletben. Válóper folyamatban, a negyedik tárgyalás márciusban lesz, gyermektartást nem kapok. Tavaly augusztus végén, az éves rutinvizsgálaton tudtam meg a rossz hírt, hogy méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam" – írta segítségkérő levelében a mosonmagyaróvári Csiszárné Burecs Annamária. A gyermekeit egyedül nevelő édesanyát megkerestük otthonában.

Vékonyka, megtört asszony fogad a két és fél szobás, városközponti albérletben. Beinvitál a besötétített konyhába, hellyel kínál. Látom rajta, kínos számára, hogy segítséget kellett kérnie. Ahogy a számokat sorolja, megértem: ennyi pénzből négy gyereket ellátni, etetni, óvodába, iskolába járatni képtelenség.

A sors nem kényeztet
– Nem gondoltam, hogy így alakul majd az életem – kezdi, miközben könnyeivel erősen küzd. Pedig már gyerekkorában sem kényeztette a sors, hamar felnőtt, már kilencévesen megtanulta, milyen a nagybetűs élet. – Miután édesapám és édesanyám különváltak, többnyire nagymamám gondoskodott rólam. Apám épp a gyerektartást fizette, anyám a mindennapiak megteremtéséért küzdött, és bele is roppant – emlékezik vissza az asszony, akinek a párválasztás sem hozott megmentést. A férje játékszenvedélye váláshoz vezetett. Ahogy ideje és pénze megengedte – sokszor az egész fizetése ráment –, bárról bárra járt és üres zsebbel tért haza. Próbált megváltozni, szakemberhez is ment a már betegessé fajult szenvedéllyel, de a szakadékból máig nem sikerült kimásznia. A gyerekeket, a most 16 éves Gábort, a 15 éves Bálintot, a 12 éves Kristófot és a 4 éves Esztert is nyomasztotta már az apjuk viselkedése.

Fotó: Mészely Réka
Fotó: Mészely Réka


Válóper folyamatban
– Lassan két éve vagyok egyedül a gyerekeimmel albérletben. A válóper folyamatban van. Gyermektartást nem kapok, egyedüli bevételünk az anyasági és a családi pótlék, ami havonta összesen 94 ezer forint – magyarázza az édesanya, majd hozzáteszi: a hatvan négyzetméteres lakásért havonta harmincötezer forintot fizetnek, a rezsiköltség ötvenezer forint körüli összegű. Nem kell hozzá bonyolult számítás: a most öttagú családnak havonta kilencezer forintból kellene megélnie. Jön a logikus kérdés: hogy lehet ezt egyáltalán kivitelezni? Az albérlettel elmaradtunk, hogy a gyerekeknek enni tudjak adni – fűzi hozzá szomorúan Annamária.

A baj nem jár egyedül
Ahogy mondják, a baj azonban nem jár egyedül. A bizonytalan anyagi és családi háttér, a stressz az asszony egészségére is rányomta bélyegét.
– Tavaly augusztusban az éves rutinvizsgálaton tudtam meg a rossz hírt, hogy méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam. A szeptemberi méhnyakcsonkolás nem volt eredményes, így újból megműtöttek, eltávolították a méhemet, petefészkeimet. Tudtam, erősnek kell lennem, az életem múlik ezen, és hogy fel kell épülnöm, mert a gyerekeim otthon várnak, nem adhatom fel a harcot – emlékezik vissza az édesanya. Betegségéig tudott alkalmi munkát vállalni, mezőgazdaságban dolgozott, takarított, amiből pótolhatta a család foghíjas költségvetését. A műtét után tíz kilóval nyomott kevesebbet a mérleg, ereje is megfogyatkozott.
– A gyermekek születése előtt nővérként dolgoztam, ma már négyük mellett nem tudnék tizenkét órás munkarendet vállalni, viszont mondjuk egy négyórás takarítást el tudnék képzelni. Folyamatosan érdeklődöm a lehetőségekről. Hosszú, nehéz időszak áll mögöttünk, emberileg és anyagilag is csődöt mondtunk. A nagyobb gyerekek megértik a helyzetet, de a kicsinek nem tudom elmagyarázni, miért jut mostanában kevesebb. Nagyszülők, rokonok nincsenek, akik segíthetnének, a barátok bajban nem barátok – jegyzi meg keserűen az asszony.

Segítség kell
Az édesanya szerint bármilyen apró segítség jól jön: élelmiszer, tisztítószerek, bármi, ami a mindennapi, normális élethez szükséges. Annamáriát a 70/256-2607-es telefonszámon lehet elérni.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. akinemfél 2009. március 28. 22:20
    „Most,hogy informálodtam,úgy látom,hogy pont az ilyen esetekben kell segítenie a 4 gyereknek a gyámhatoságnak,a gyermekvédelmi felugyeletnek. Nem lehetek kozonyos a 4 gyermek sorsa iránt.
    Ertesítem az illetékes hatoságokat. A kozony nem segítség,kedves hozzászolok ! Itt tenni kell.”
  • 42. antalszabo 2009. március 28. 18:54
    „Azt gondolom,ha lenne lehetőségük olvasni a hozzászólásokat, bizony elszégyellnék magukat.
    Mert aki emberileg, és anyagilag is csődöt mond, attól az embertől ezek a hozzászólások az utolsó reményt is elveszik.
    Nem hiába a legveszedelmesebb élőlény az ember!”
  • 41. vet 2009. március 28. 15:51
    „akinemfel miből állna felhívni azt a telefonszámot amit ide írtak??? Tényleg elég nagyképű a hozzászólásod, ha szívesen segítenél akkor már rég felhívtad volna őket és nem okoskodnál. Szerinted van esélyük itt olvasgatni a hozzászólásokat??? Gondolkodj el egy kicsit és ne várd, hogy könyörögjenek neked a segítségért. Hidd el így is elég megalázó szerencsétlennek.”
  • 40. elemér 2009. március 28. 14:28
    „Akinemfél csak menj előre, még ha elbuksz is! Onnan lentröl másképp látod a világot.”
  • 39. ungi 2009. március 28. 08:22
    „Akinemfel! Ha nem szolnal, bölcs maradnal! Elsö hozzaszolasod oke, de a többinel mar egy kicsit elszalltal a sajat okossagodtol. Itt segitseget varnak, nem mocskolodast. Ha annyira segitenel, hivd fel a hölgyet! Ha nem , akkor meg ne itelkezz!”
  • 38. Accentos 2009. március 27. 21:49
    „még kifelejtettem,hogy azért a fórumot látogatja tisztességgel,gondolom ilyenkor sétálni küldi a családot...
    nehogy az értékes percek kárba vesszenek.”
  • 37. Accentos 2009. március 27. 21:47
    „akinemfél: Önnek nagy kincs minden perc,amit a családjával tölthet.érthető.de mennyiből állna felhívni a hölgyet,ha már egyszer segíteni szeretne?ezt úgy is megteheti,hogy a családja körében ül a kanapén.gondolom,senki nem várja el Öntől,hogy értékes órákat áldozzon a hölgyre,de ha van egy lehetősége,amit felajánlana,miért olyan nehéz tudatni vele?Lehet,hogy a nő még csak nem is hallott a kisalföld online-ról...Már elnézést,hogy osztom az idejét,és latolgatom a lehetséges variációkat,de Ön is pontosan ezt teszi...”
  • 36. antalszabo 2009. március 27. 20:00
    „Undorító, milyen hozzászólások vannak.
    Megdöbbentő,mennyire tudunk másokat elítélni,másokról véleményt alkotni.
    Talán akik itt rendszeresen hozzászólnak,bizonyára rendelkeznek számítógéppel, laptoppal, és internet előfizetéssel is. Ebben az esetben nem hiszem, hogy az az egy - két hozzászóló, ugyan olyan szegénységben élne, mint a cikkben szereplő család.
    Ne ítélj, hogy ne ítéltessél.
    Ha segíteni nem tudsz,akkor legalább ártani ne árts!”
  • 35. andy 2009. március 27. 19:42
    „Attól, hogy saját gyerkőceim netközelben élnek, tudom, hogy vannak kivételek, s nem mindenkinek adatik meg...”
  • 34. akinemfél 2009. március 27. 19:37
    „Szerinted egy 14 vagy 16 éves fiatal ma nem jut internethez ? En várom a jelentkezését. De nem hiszem,hogy jelentkezni fog,akkor sem,ha felhívja valaki telefonon. Ezt a helyzetet onmaga idézi elo és én csodálom,hogy a gyámhatoság még nem mozdult rá a gyerekeire !
    guyboyka ! Hajrá,ne hagyd magad ! Az Angol egyetem nem lesz konnyu”
  • 33. andy 2009. március 27. 19:03
    „Igen, és így folytatódik: " Annamáriát a 70/256-2607-es telefonszámon lehet elérni."
    Talán meg lehetne kérdezni telefonon, hogy mit szól a költözés, mint spórolási lehetőséghez :-)))
    Felesleges dönteni az Ő nevében, hogy biztosan elutasítja segítő kezet, addig, míg esetleg nem is tud az ajánlatról...”
  • 32. akinemfél 2009. március 27. 18:47
    „guyboyka :
    Várom és várom,hogy a holgy vagy valamelyik nagyfiu jelentkezzen,de semmi. Atolvasva a cikket látom,hogy ott a válasz a kérdésre,hogy miért nem válaszolnak : "Az édesanya szerint bármilyen apró segítség jól jön: élelmiszer, tisztítószerek, bármi, ami a mindennapi, normális élethez szükséges." Nem hajlando lemondani a belvárosi drága albérletrol.
    Utánaszámoltam,és úgy számolom,az én családommal nem élunk ilyen nagy lábon mint ez a család,aki a havi 35000 forintos belvárosi jo nagy albérleti lakásrol nem hajlando lemondani,ahol 50000 forint a havi rezsi.
    Mi mindenhol energiatakarékos villanykortéket használunk,mert nem kolthetunk havi 50000 forintot rezsire.
    Szívesebben segítenék guyboykanak,akire kemény évek várnak az Angol egyetemen,mint az olyanokon,akik úgy érzik nem élnek "normális életet",de nagyobb lábon élnek,mint mi,akik szerintem "normális életet" élunk.
    Egyetértek guyboykaval,miért ne dolgozhatna a nagyobbik fiu ? Anyukája rákosan dolgozzon és o ? Addig otthon pihenget ? Jo fej !
    Guyboyka ! Segíthetek valamiben ? Tetszik ez a gondolkodás,guyboyka,ezt még pénzzel is támogatnám !”
  • 31. knifemaster 2009. március 27. 18:47
    „29.
    Tipikus "értelmiségi vérvonal". Mindenki hülye csak Te vagy helikopter.”
  • 30. lolita 2009. március 27. 17:12
    „A te eletedet ne probald hasonlitani masokehoz mert az ujjunk sem egyforma!Segiteni akarunk akkor tegyük meg az elsö lepest de ne itt a neten keverjük a kasat,föleg akinek jol megy azok probalnak hatulrol jönni!”
  • 29. guyboyka 2009. március 27. 13:27
    „Én 16 évesen nagyban jártam melózni suli után.Mégis Angol egyetemen fogok szeptembertől tanulni.Nem ment a munka a suli rovására!És még az új ruhám meg a feltöltőkártyám is megvolt minden hónapban.Az anyuka helyében én munkára bírnám a nagyobbikat!Ha feltöltőkari nem is lesz,de egy-két befizetetlen csekkel kevesebb biztosan!!!!!!!”
  • 28. olivero 2009. március 27. 13:23
    „Tipikus emberi tulajdonsag,itelkezni masok felett.Megis milyen alapon? Mit kell itt bonyolitani a dolgokat,ha segiteni akarsz,segits ,ha nem akkor nem,viszont ha nem akkor a velemenyedre sem vagyunk kivancsiak...(ennyi).Tudjatok,az elet olyan mint a sakk,van fekete es feher.Szurke nincs!Folyton csak a vita,meg a nem ertek egyet a masikkal megy.....”
  • 27. szekek 2009. március 27. 12:00
    „akinemfél!

    Egy kicsit túlkombinálod a dolgot, és a 23-as hozzászólásoddal ismét bebizonyítottad a nagyképűséged.pedig senki nem tudhatja mikor kerül hasonló helyzetbe, mint a cikkben szereplő anyuka.
    Tudod ismerek olyan vállalkozót, aki néhány éve még tíz embernek adott munkát, ma pedig éhezik ő is és a családja is, mellette még tele vannak adóssággal.

    Ismételten javaslom, hogy talán szerényebben nyilatkozz.”
  • 26. Truder 2009. március 27. 11:49
    „Szerintem nem olyan bonyolult segíteni,ha valaki akar...Ott van egy telefonszám,informálódni kell,személyes találkozót összehozni,stb.Minden megoldható,ha az ember igazán és komolyan gondolja!”
  • 25. OláhMarianna 2009. március 27. 11:07
    „Kedves Akinemfél!
    Olvassa el ismét a Rábakecöl pályázatát. 1. kisebb gyermekeket várnak. 2. egy rákos beteg nem lesz egyik napról a másikra munkaképes és ez is feltétel. 3. rendezett családi körülményeket kérnek, ami mondjuk nem a válóper közepe. 4. július végéig várjanak a csodára (döntésre)? 5. ha megnyernék véletlenül, az sem oldana meg hosszabb távra semmit (1600000Ft+ esetleges szocpol-ból kellene 2 év múltán építkeznie vagy házat vennie az anyukának). 6. havonta ott is fizetni kellene 25ezret+rezsit.
    Ezek fényében miről is beszélünk.
    Szerintem igenis megérdemli ez az asszony a segítséget, az apuka meg egy jó nagy fenékbe billegetést. Borzasztó, hogy hazánkban eltűrik, a megpattant szülő éveken keresztüli nemfizetését. Nem egy ismerősöm van ilyen helyzetben és még belegondolni is hátborzongató ebbe.
    Erre varrjon gombot kedves uram!”
  • 24. lolita 2009. március 27. 11:00
    „21-essel egyetertek!Ha valakinek segiteni akarok akkor en fogom öt megkeresni, nem pedig forditva!Vagy akarok segiteni vagy nem ezt mindenki dötse el maga,de nem ugy hogy utolag megbanjam!”
43 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Antóniát letiltották a képernyőről - ki lesz helyette?

Hangszálgyulladás miatt teljes némaságra ítélték Erős Antóniát (38). A műsorvezetőnek megtiltották… Tovább olvasom