Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Két évig depresszióval küzdött milliárdos férje mellett Csősz Bogi

Belebetegedett a megfelelni akarásba Törökországban a modell, színésznő.
Az ember azt hinné, Csősz Bogi élete igazi tündérmese: az erdélyi lány megvalósítja álmát Budapesten, modellként és színésznőként megismeri Magyarország.
Adottságainak köszönhetően bejárja a fél világot, egy törökországi munka során pedig belebotlik egy helyi férfiba, akivel egymásba bolondulnak. Kiderül, a férfi milliárdos üzletember, aki elveszi feleségül, és odaköltözteti magához egy kacsalábon forgó villába, hogy ő is a milliomosok életét élje.

Bogi örömmel hagyta el hazáját, de a feketeleves csak ezután következett – írja a Bors.

A kapcsolatunk első két éve rettenetesen nehéz volt. Sokat szenvedtem, miután Isztambulba költöztem.
Egy tőlem távol álló, számomra ismeretlen kultúrába kellett beilleszkednem úgy, hogy a családom, a barátaim nem voltak a közelben, még a nyelvet sem ismertem.
Nekem normális dolog, hogy beszélgetek ismeretlen embe­rekkel, férfiakkal is, náluk nem így működik. A családi asztalnál például az apósom a fő ember, ő beszél, és ha nem tetszik neki egy téma, leállítja a beszélgetést. Teljesen más a török etikett.
Furcsa volt az is, hogy mások előtt nem csókolózhatunk a férjemmel, nem bújhatunk össze. Annyira megviselt a megfelelni akarás, hogy depressziós lettem

– árulta el a Borsnak Bogi, aki ebben az időszakban rengeteget veszekedett Burakkal, sokszor volt mélyponton a kapcsolatuk. Szerelmük azonban kiállt minden próbát.
 
Kép forrása:  Instagram

Sokat szenvedtem, mivel még beszélgetni sem tudtam másokkal a nyelv miatt. Olykor azt éreztem, beleszakadok a megfelelni akarásba. A férjem szerint túlzottan stresszeltem, mert azonnal akartam mindent. Nem kellett szakember a depresszió miatt, mert felismertük a problémákat. Elkezdtem foglalkozni magammal, naplót írtam, és figyeltem az embereket. A viselkedésüket és a nyelvet. Most már nagyon tisztelnek, elfogadtak, én pedig megszerettem a török szokásokat. Nekem tényleg a férjem volt a terápiám. Ma már azt gondolom, a magyar társadalom sok mindenben sivárabb a törökhöz képest

– magyarázta Bogi.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mélyen a zsebébe nyúlt, aki megvette Bob Dylan gitárját

Mélyen a zsebébe nyúlt, aki megvette Bob Dylan gitárját
Elkelt Bob Dylan hetvenes években használt Martin D-28 gitárja. Tovább olvasom