Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 28°C Még több cikk.

Ismét szinte felismerhetetlen lett a sármos színész

Nem először változtatta meg testét egy szerep kedvéért. Gyúrta már magát izomkolussá, fogyott félelmetesen soványra, most pedig jó pár kilót szedett magára Christian Bale.
Dick Cheney, George W. Bush alelnökéről készülő életrajzi filmjében kapott szerepe miatt, ismét alaposan megváltozott az Amerikai pszicho sztárjának külseje. Az alelnök hiteles megjelenítéséhez a színésznek néhány plusz kilóra volt szüksége, amit a piték tömeges fogyasztásával tudott abszolválni, állítása szerint - számolt be a színész újabb átalakulásáról a Bors.
 

Bale egyébként már többször alakult át látványosan egy-egy munka kedvéért: a színész a The Machinist (A gépész) című thriller miatt (2004-ben) drasztikusan lefogyott, közel 30 kilótól szabadult meg. Minden nap csak almát és tonhalat evett, ennek köszönhetően pedig sokkolóan soványra fogyott.

Batman-trilógia kedvéért egy évvel később már 45 kilót gyúrt magára. Ezzel azonban még nem ért véget Bale hihetetlen elszántsága, hiszen jött 2010 és a Fighter (A harcos), mely szerep kedvéért szintén ledobott pár kilót, majd 2013-ban bevállalta a másik végletet, és gurulósra hízott az American Hustle-hoz.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orosz hordozórakéta szállít spanyol műholdat - Fotók, videó

Orosz hordozórakéta szállít spanyol műholdat - Fotók, videó
Fellőték az Amazonas 5 műholdat. A kilövés a bajkonuri űrközpontban történt. Tovább olvasom