Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Egyedülálló a Barátok közt Lindája

Szabó Kitti (17) és párja még karácsony előtt döntött úgy, hogy külön utakon folytatják életüket. A fiatal sorozatsztárt nagyon megviselte a szakítás, annak ellenére, hogy már jó ideje mindketten érezték, megfáradt a kapcsolatuk - írja a Blikk.
Szabó Kitti
Szabó Kitti
– Kristóf volt életem első szerelme, természetes, hogy nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra egy ilyen érzelmet törölni. Kislány voltam, amikor egymásba szerettünk, az elmúlt négy évben pedig felnőttem mellette. Nagyon sok mindent éltünk meg együtt, az összes sikerem alatt ott állt mellettem, ahogy persze én is mindig mellette. Sajnálom, hogy így alakult, de éreztük, hogy itt már nincs mit tenni. Már mindketten valami másra vágyunk – mondta a Blikknek Kitti, aki azt is elárulta, szerencsére nem haraggal váltak el egymástól.

A Barátok közt Lindájának bánatába öröm is vegyül, a sorozatsztár ugyanis már most nagyon jó szívvel gondol vissza a kapcsolatra.

– Jó, hogy mindenféle veszekedés nélkül képesek voltunk elengedni egymás kezét. Kristóf számomra így mindig egy szép emlék marad – mondta a Blikknek Kitti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eurovíziós Dalfesztivál: Krajczár Péter három dala is versenyben

Három dallal is bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál január végi, február eleji húszas magyar elődöntőjébe Krajczár Péter. Tovább olvasom